Gasztro

Végre itt a meggyszezon! Jöhetnek a meggyes sütik!

Ez a hétvége sem múlhat el sütemények nélkül! Végre ilyenkor van egy kicsit több időnk, és egyébként is egész héten odafigyeltünk a kalóriákra, most megérdemlünk egy kis bűnözést!!

Minden az eperrel kezdődött. Hosszú hónapok szürkesége után az eperszezonnal elővettük a legjobb gyümölcsös recepteket, és azóta sem bírunk leállni. Alighogy kifogytunk az eperből, már jöttek is a cseresznyés édességek, és most végre elérkezett a meggy ideje is. Nagyi meggyes-bögrésétől a pavlováig van itt minden: készülhetnek ebéd utáni desszertként, grillpartira vagy akár nyári szülinapra is – mindegy is, csak sok-sok meggy legyen bennük! 

 

Meggyes bögrés

 
Bögrés sütik, amiket nem lehet elrontani

Hozzávalók 18 x 24 cm-es sütőformához:

1 pohár = 2 dl

  • 2 tojás
  • fél pohár cukor (100 g)
  • fél pohár étolaj
  • 1 pohár kefir
  • 1,5 pohár liszt (180 g)
  • fél tasak sütőpor
  • 1,5 pohár (300 g) magozott friss vagy meggybefőtt

Előmelegítjük a sütőt 180 fokra, és sütőpapírral béleljük ki a sütőformát. A meggybefőttet lecsepegtetjük. A tojásokat kikeverjük a cukorral, majd hozzáadjuk az étolajat és a kefirt, és jól összedolgozzuk. A sütőport elvegyítjük liszttel és a tojásos masszához adjuk, majd beleszórjuk a lecsepegtetett meggyet, és összeforgatjuk. A tésztát sütőpapírral bélelt formába kanalazzuk, és 20-25 percig sütjük. 

Meggyes pite 

Meggyes sütik

Hozzávalók:

  • 30 dkg liszt
  • 25 dkg hideg vaj felkockázva
  • 1 tojás
  • 1 ek. cukor
  • csipet só
  • 1 kg magozott meggy
  • 15 dkg cukor
  • 3 ek. keményítő
  • 1 tojás a kenéshez

A lisztet a cukorral és a sóval elkeverjük, majd gyors mozdulatokkal vagy robotgéppel, esetleg villával a felkockázott hideg vajat belemorzsoljuk. Hozzáadjuk az egyik tojást, és tésztát gyúrunk belőle. Kettéosztjuk a tésztát. Az egyik felét kinyújtjuk akkorára, mint a piteforma. Bele is tesszük, és megszurkáljuk villával, a másik felét is picit kilapítjuk, és fóliába csomagolva a hűtőszekrénybe tesszük mindkettőt.

A magozott meggyet összeforgatjuk a cukorral és a keményítővel, majd a piteformába kanalazzuk. A másik tésztát is kinyújtjuk, felcsíkozzuk, és a töltelék tetejére rácsozzuk egymás alatt átbújtatva. Az alul lévő tészta széleit és a csíkokat összenyomkodjuk, majd a második tojással megkenjük. 180 fokos sütőben 15 percig sütjük, majd fóliával letakarva még további 50 percig, nehogy megégjen. Mielőtt felszeletelnénk, hagyjuk kihűlni. Így könnyebb lesz szeletelni is az elkészült, isteni meggyes pitét.

Csokis túrókrémes meggyes lepény

Nyerő páros: finomságok meggyel és csokival

Hozzávalók kb. 4 szelethez:

  • 25 dkg mirelit leveles tészta kiolvasztva
  • 10 dkg tejföl
  • 10 dkg tehéntúró
  • 4 dkg porcukor
  • 5 dkg étcsokoládé apróra vágva
  • kb. 20 dkg meggy (befőtt)
  • 1 tojás a lekenéshez

A meggyet lecsepegtetjük, a kiolvasztott leveles tésztát enyhén kinyújtjuk, és téglalap alakú darabokat vágunk belőle. Előmelegítjük a sütőt 200 fokra, és sütőpapírral bélelünk ki egy tepsit. A tejfölt kikeverjük a porcukorral, majd hozzáadjuk a túrót, az apróra vágott étcsokoládét, és összekeverjük. A csokis túrókrémmel megkenjük a levelestészta-szeleteket, majd telerakjuk magozott meggyel. A tészta széleit felhajtjuk, és lekenjük egy elhabart tojással. Tepsire helyezzük, sütőbe toljuk, és kb. 20 percig sütjük, míg a széleken szépen megpirul a tészta.

Meggyes crumble

Meggyes sütik

Hozzávalók:

  • 50 dkg magozott meggy
  • 1 kk. fahéj
  • 2 ek. cukor
  • 10 dkg liszt
  • 5 dkg darált mandula
  • 6 dkg vaj
  • 6 dkg cukor
  • csipet só
  • vaj a forma kikenéséhez

A piteformát vékonyan kivajazzuk, és az aljába rendezzük a kimagozott meggyet. Megszórjuk a fahéjjal elkevert cukorral. Összeállítjuk a tésztát: a lisztet, a cukrot és a sót elkeverjük, majd gyors mozdulatokkal belemorzsoljuk a vajat. Nem kell, hogy a tészta teljesen összeálljon. Az elkészült tésztamorzsát a cukros-fahéjas meggyekre szórjuk. 180 fokos sütőben 25 perc alatt készre sütjük a meggyes crumble-t.

 

Bögrés-kakaós meggyes süti

 

Hozzávalók egy 26 cm átmérőjű tortaformához:

  • 2 tojás
  • 1 bögre cukor
  • 2 bögre liszt
  • 2 púpozott evőkanál kakaópor
  • 1 bögre tej
  • 1 csomag sütőpor
  • 2 bő evőkanál olvasztott vaj
  • 1 bögre magozott meggy

Előmelegítjük a sütőt 200 fokra, és sütőpapírral bélelünk ki egy 26 cm átmérőjű tortaformát (vagy 2 db 18 cm átmérőjűt). A tojásokat kikeverjük a cukorral, hozzáadjuk a vajat és a tejet, majd fokozatosan beleszórjuk a lisztet, a sütőport és a kakaóport. Alaposan összekeverjük, és a tortaformába öntjük a masszát. Sűrűn kirakjuk meggyel, majd sütőbe toljuk és 20-25 perc alatt készre sütjük. Tűpróbával teszteljük. 

Meggyes pavlova

5 lisztmentes süti a hétvégére

Hozzávalók:

A meggyszószhoz:

  • 30 dkg magozott meggybefőtt
  •  5 dkg cukor
  • 150 ml habtejszín

A csokimázhoz: 

  • 15 dkg vaj
  •  3 kk. keserű kakaópor
  •  10 dkg cukor

Melegítsük elő a sütőt kb. 140 fokra.  Óvatosan válasszuk ketté a tojásfehérjéket a sárgájától. Ha sárgájából egy kevés is belefolyik, már nem lehet olyan keményre felverni. Verjük habbá a tojásfehérjéket, és kanalanként adagoljuk hozzá a cukrot. Minden egyes kanál után jó alaposan tovább verjük. A hab egyre keményebb lesz. Utoljára adjuk hozzá a keményítőt és az ecetet (ez utóbbi szerintem elhagyható). Keverjük addig, amíg kemény, formázható állaga nem lesz a masszának.
Fektessünk sütőpapírt egy lapos tepsire, és kanállal kenjünk a masszából 6-8 centis halmokat. (kb. 4 darab lesz ennyi tojásból). Kezdjük sütni, majd nagyjából 5 perc után mérsékeljük tovább a hőfokot, és résnyire nyitva hagyott sütőajtónál süssük még kb. 25 percig. Így, kissé nyitott ajtónál hagyjuk kihűlni is a minipavlovákat. A kimagozott meggyet kevés cukorral és egy deci befőttlével forraljuk fel, majd lekvárszerűen sűrítsük be.
A csokimázhoz tegyük egy lábosba a hozzávalókat, és főzzük addig, amíg a vaj és a cukor felolvad. Hagyjuk teljesen kihűlni.  A habtejszínt verjük fel kemény habbá. Közvetlenül szervírozás előtt állítsuk össze: tegyük tányérra a minipavlovákat, locsoljuk meg csokiöntettel, kanalazzunk rá kevés tejszínhabot, majd a meggyet.

Meggyes–kókuszos brownie

Hozzávalók 20-24 darabhoz:

  • 13 dkg vaj feldarabolva 
  • 20 dkg étcsokoládé apróra vágva 
  • 24 dkg cukor 
  • 15 dkg finomliszt 
  • 1 csomag sütőpor 
  • 3 ek. kakaópor 
  • 2 tojás könnyedén felverve 
  • 6 dkg kókuszreszelék 
  • 15 dkg meggy 
  • 2 tojásfehérje
A sütőt előmelegítjük 170 °C-ra. Egy szögletes formát vajazunk-lisztezünk, vagy kibéleljük sütőpapírral. Az átszitált lisztet összekeverjük a sütőporral és a kakaóval. A vajat és a csokoládét egy közepes lábosban, állandó keverés mellett felolvasztjuk. Kis lángon, forralás nélkül addig főzzük, amíg a keverék krémessé válik, utána langyosra hűtjük. Az egész tojást 8 dkg cukorral laza habbá verjük, majd a csokoládés-vajas masszához keverjük. Hozzáadjuk az 5 dkg cukrot, a lisztet és a kimagozott, lecsepegtetett meggyet. A keveréket az előkészített formába öntjük. A tojásfehérjéből és a cukorból kemény habot verünk, hozzákeverjük a kókuszreszeléket, és a tészta tetejére kenjük. Mérsékelten meleg sütőben kb. 40 percig sütjük, majd hagyjuk a formában kihűlni, csak ezt követően vágjuk kockákra.
 

Meggyes–mákos morzsás süti

Meggyes sütik

Alaptészta:

  • 100 g liszt
  • 80 g cukor
  • 2 tojás
  • 100 g vaj
  • fél tk. sütőpor
  • 150 g magozott meggy

Mákos morzsa:

  • 30 g liszt
  • 40 g cukor
  • 25 g vaj
  • fél citrom citrom reszelt héja
  • 30 g darált mák

Előmelegítjük a sütőt 160 fokra, és sütőpapírral bélelünk ki egy 18 cm átmérőjű tortaformát.  Először elkészítjük az alaptésztát: a vajat megolvasztjuk, és habosra keverjük a cukorral és a tojásokkal. A lisztet elkeverjük a sütőporral, majd a vajas keverékhez adjuk, és összekeverjük.  A masszát a sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük, és elegyengetjük. A lecsepegtetett meggyet rászórjuk a tésztára, és enyhén bele is nyomkodjuk a szemeket. A mákmorzsához a puha vajhoz hozzáadjuk a cukrot, a darált mákot, a lisztet és a citromhéjat, és kézzel összemorzsoljuk. A morzsát a meggyes alaptésztára szórjuk. 30-35 perc alatt készre sütjük – tűpróbával teszteljük a végén.  

 

Csokoládés–meggyes kuglóf

Meggyes sütik

Hozzávalók 1 közepes méretű kuglóf tésztájához:

  • 15 dkg cukor
  • 1 narancs reszelt héja
  • 15 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
  • 1 csomag sütőpor
  • 15 dkg puha vaj
  • 1 dl tej
  • 1 egész tojás
  • 10 dkg tejföl
  • 1 csipet só
  • 15 dkg finomliszt

A töltelékhez:

  • 10 dkg csokoládé
  • 15 dkg meggy

A tészta hozzávalóit egy tálban összekeverjük, a kuglófformát előkészítjük, vajazzuk-lisztezzük, ha szükséges.

A tészta felét beletöltjük a formába, belenyomkodjuk a meggyet és az apró darabokra vágott csokoládét, majd a tészta másik felével lefedjük.

160-170 °C fokos sütőben kb. 45 percig sütjük.

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top