Gasztro

Milliárdos üzlet a grillezés

Milliárdos üzlet a grillezés. Már nem csupán a grillkészülékek eladásából származik óriási bevétel, hanem az előre elkészített élelmiszerekből is.

A grillkolbászok, -fűszerek és -sajtok éves forgalma 2016-ban már több mint 3,5 milliárd forintot hozott a boltoknak. Az áruházláncok idén még nagyobb bevételt várnak a grillezéshez előkészített termékeik árusításából.

A leglátványosabban a grillsajtok forgalma emelkedett az elmúlt évben, a boltok statisztikája szerint 58 százalékkal emelkedett a kereslet, ami 739 millió forintos bevételt eredményezett. A grillkolbász iránti kereslet 19 százalékkal 2,3 milliárd forintra nőtt, a grillfűszerek piaca pedig 26 százalékos növekedéssel, 518 millió forintra duzzadt  írja a Világgazdaság a Nielsen piackutatótól származó adatokra hivatkozva.

Grillkolbászból több mint ezer tonnát, fűszerből 695, sajtból pedig 290 tonnát értékesítettek országszerte az elmúlt évben. Mindehhez kapcsolódóan pedig természetesen a gáz-, a faszenes és a betongrillek mellett a kerti bútorok piaca is dübörög.

Milliárdos üzlet a grillezés
Milliárdos üzlet a grillezés

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top