Gasztro

Kaják, amiket rég pusztulásra kellett volna ítélni, de még mindig esszük őket

Láttál már hazafelé a buszon elmélyülten nyers lecsókolbászt csócsálgató ötvenes férfit? Kifúrt, lyukas végű kilós ipari fehér kenyeret a ceruzaszoknyás bizniszvumen hóna alá csapva? Párás szemű anyukát, aki a főzelékesnél bélszínrolót kér feltétként? Ugye, hogy láttál! Erről szól ez a cikk.

Mert ahogy az is ismerős mindenkinek, hogyan lehet rákattanni egy-egy új ízre, új konyhára, vagy új ételre, és hetekig semmi mást nem enni, csak azt, hogy aztán rá se bírjunk nézni egy ideig, úgy vannak olyan ételeink, amiket tömeghipnózissal kéne kicsupálni a kollektív tudatalattiból, mégis elpusztíthatatlanok, mégis részt követelnek maguknak, mégis a nemzeti identitás alapjai és őrei. 

  • Gyíkhús 
Részlet HErBY
Részlet HErBY Étvágyhozó – Löncshús című videójából

“Miről írsz?” – kérdezte két korty kávé között a férjem. “Ó, hát kajákról. Pontosabban olyan kajákról, amiket már rég pusztulásra kellett volna ítélni, de még mindig esszük őket. Gyíkhús, ilyenek.” “És azt miért kéne?” – kérdezte őszinte felháborodással a hangjában. Na, meg is érkeztünk, erről beszélek.

A gyíkhús nem egyszerűen egy konzerv, hanem a magyar férfiasság szimbóluma. Ahol gyíkhús van, ott van flex, védénegyven és nyeles autómosó kefe a garázsban (rosszabb esetben a csomagtartóban). És ahol van gyíkhús, ott, ha összegyűlik legalább három férfi, akkor előbb-utóbb lesz sztori a katonaságról is, akkor is, ha a csoport tagjainak mindegyike a kötelező sorkatonai szolgálat eltörlése után született. Ez a gyíkhússal együtt jár és kész.

Mindenkinek megvan a maga kedvence, kinek a magyarosch, kinek a tavaszi és mindenkinek megvan a maga szertartása, hogyan veszi magához. Két nagy csoportot különíthetünk el: a késsel piszkálgatókat és azokat, akik a konzerv két végét akkurátusan levágják, majd kitolják a tányérra a gyíkhúst és felkarikázzák.

A gyíkhús nagy testvére a vagdalt, amiről a szerző, mivel gyerekkorában többször megkínálták olyan bolónyaival, ami ebből készült és ő jól nevelt kulcsos gyerekként el is fogadta – nem hajlandó szót ejteni, és erről a pszichológussal is egyeztetett a cikk megírása előtt.

  • Csalamádés hamburger
Kaják, amiket rég pusztulásra kellett volna ítélni, de még mindig esszük őket

Hiába az évek óta erősödő street food jelenlét, hiába az izmokat és inakat megfeszítő törekvés, magyar street food étel mindig is volt, ez pedig nem más, mint a kolbászos zsömle. Az idők során pusztán annyit változott, hogy most nem papírszalvétába és nájlonacskóba, hanem alufóliába van csomagolva. Ez alapvetés, és nem kíván több szót.

Ami szót kíván, az a csalamádés hamburger mint hungarikum.

A csalamádés hamburger bárhol felbukkanhat, legyen szó a fővárosról, kisvárosról vagy céllövöldés búcsúról. A szigorúan ipari csalamádével párban jár a lapka sajt. Ezek, mint egy összeszokott argentin tangópáros, úgy simulnak egymás karjaiba. Majd tesznek erőszakot ízlelőbimbóinkon. Mindegyiken, válogatás nélkül, hogy a kegyelemdöfést a sor végén sunyin kullogó kecsöp-mustár kettős adja meg.

Iszonyú, de annál magyarabb élmény, főleg éhes téli délutánokon tud életmentő lenni.

  • Bélszínroló
Kaják, amiket rég pusztulásra kellett volna ítélni, de még mindig esszük őket

Lényegében a csibefasírt de luxe, ipari gurmanoknak. Hogy a régi rossz dolgokból se maradt semmi, mi sem mutatja jobban, mint a bélszínroló, ami gyermekkoromban legalább állagában és színében hasonlított a húsra, mára viszont mustársárgás massza lett belőle, és a panír is borzalmas fűrészporrá változott.

Ami gyerekkorunkban a zöldborsófőzelék mellé felszolgált két rúdnyi Nyugat volt, az mára egyenlő lett a csirkebőr nyesedékből és kötőszövetekből álló egyenfasírtokkal. Kár.

Amúgy ez mekkora pökhendiség volt már? Bélszínroló. A gulyáskommunizmusban bezzeg minden panelkonyhába jut egy kis bélszín. Őrület.

  • Bármilyen Ízű szörpök
Kaják, amiket rég pusztulásra kellett volna ítélni, de még mindig esszük őket

Vidéken jaffaszörp. Így, egyben és tökmindegy, hogy áfonya, erdei szamóca (sic!) vagy mangó ízű az a szörp, annak a neve jaffaszörp és kész. Lazán csak egyszerűen jaffa, a kocsmapultnak dőlve, gyufaszállal a szánk sarkában. Már meg is érkeztünk a nyolcvanas évek elejére. Hogy miért kell tömény cukrot és kémiai úton előállított anyagokat 1:7 arányban meginni, erre sosem találtam értelmes magyarázatot, mert nincs is.

Felnőtt emberek igyanak amúgy is fröccsöt, ugye.

  • Grízes tészta
Kaják, amiket rég pusztulásra kellett volna ítélni, de még mindig esszük őket

Kérsz egy kis gyorsan felszívódó széndhidrátot gyorsan felszívódó szénhidráttal, leöntve tömény cukorral?

Ez a grízes tészta más néven, és én ennél szörnyűbb dolgot nem tudok elképzelni. Na jó, el tudok, de nem akarok. Már késő, már lelki szemeim elé tolakodott a kép. Hogy valaki kenyérrel eszi a grízes tésztát. Hogy alakulhatott ki ez a recept? Mi volt a cél? Megannyi kérdés.

Nem beszélve arról, hogy ott van, és mindig is ott volt az elegáns császármorzsa, aminek értelme és létjogosultsága van. Ehhez képest a grízes tészta még mindig VAN. Ráadásul láttam már receptet, ami a tökéletes grízes tésztáról szólt (he?) és olyat is, ami így kezdődött:  grízes tészta grízmentesen, gluténmentesen, tojásmentesen, tejmentesen, cukormentesen, zsírszegényen, paleo és vegán alapanyagokból. Duplahe, illetve a világ megérett a pusztulásra.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top