Gasztro

Két isteni paradicsomos fogás

Ha jót akartok magatoknak, akkor ezekben a hetekben a paradicsomot is paradicsommal eszitek. Zongorázni lehet a különbséget a friss nyár végi paradicsom és a téli – sokszor ízetlen – paradicsomok között, ha tehát szeretitek, akkor most érdemes mindenhez paradicsomot enni.

Főzhettek a paradicsomból lecsót is, vagy isteni krémes paradicsomlevest, de ha ezeken már túlvagytok, akkor érdemes kipróbálni egy-két új paradicsomos receptet is.

Őszi paradicsomos quiche

Két isteni paradicsomos fogás

“A színes paradicsomok együtt az őszi tájat idézik meg számomra. Úgy akartam elkészíteni, hogy ez a színkavalkád is érvényesüljön az ételben. A zöld paradicsomot illetően volt némi kétely bennem (errefelé inkább csak savanyúságként fogyasztjuk), de aztán eszembe jutott a Sült zöld paradicsom című film, és belevágtam. Az újhagymás quiche receptjét dolgoztam át, szalonna és újhagyma helyett háromféle paradicsomot használva.
Nagyon gyorsan elfogyott, szeletelve már le sem tudtam fotózni!”

A recept a Tétova ínyenc blogon olvasható.

Túrós gnocchi aszalt paradicsomos mártásban

Két isteni paradicsomos fogás

“Oda kell figyelni a héten, mit főzünk, csakis húsmentes és könnyű legyen!
Tegnap vöröslencse-főzelék, azelőtt mezei krumplis tészta, ma pedig egy újdonság szerepelt a menüben nálunk. Molnár Ágitól lestem el az aszalt paradicsomos gnocchit, aminek rendhagyó a tésztája. Ez olasz eredetű étel, ami legjobban a mi nudlinkra hasonlít, ami ugye lisztből és főtt burgonyából készül. A régi Rómában hagyományosan csütörtökön, azaz Jupiter napján ették, többnyire egyszerűen, vajjal fogyasztva, de mi a hét bármely napjára, bármelyik szósszal bátran ajánljuk! Na, milyen nap is van ma? Ennél a fajtánál a burgonyát a túró váltja fel.”

A recept a Moha mama konyhája blogon olvasható.

 

Még több paradicsomos recept az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top