Gasztro

Két isteni barackos süti a hétvégére

Végre nincs olyan nagy hőség, így bátran használhatjuk a sütőt is, ezért ma két szuper barackos süti receptjét mutatjuk, ami pont elég is lesz a hétvégére. Előre szólunk, hogy ez a bögrés süti és a barackos rizskoch szinte párolog!!

Július eleje egyértelműen a sárgabarackos sütikről szól, addig kell elkészíteni a legjobb barackos sütiket, amíg még van friss barack, mert utána már csak a sárgabaracklekvár emlékeztet majd minket a friss, finom barackra.

Bögrés sárgabarackos pite

Két isteni barackos süti a hétvégére

“Ezennel ünnepélyesen megnyitom a sárgabarackszezont, méghozzá a tavalyi év slágerével! Forró sárgabarack, puha tészta, a tetején vékony, fátyolos cukorréteg, mmmm…

Ez a pite azért fenomenális, mert olyan, mintha elegyítve lenne a piskóta, a pite és a kelt tészta, egyetlen süteménybe. Én sárgabarackkal készítettem, mert a nagymamámnál már érnek ezek az apróságok. Nem is tudom leírni azt a mennyei illatfelhőt, ami belengte az egész lakást, miközben készült, és még órákkal később is. Édes, cukros, gyümölcsös forróság. MESÉS! 
Sokat elmond az, hogy forrón felszeleteltem, és egyiket ettem a másik után, képtelen voltam abbahagyni. Pedig ez tényleg nem jellemző rám!”

A bögrés sárgabarackos süti receptje a Rupáner-konyha blogon olvasható.

Sárgabarackos rizskoch

Két isteni barackos süti a hétvégére

“Volt a hűtőben egy felbontott doboz kókusztejem, amiből csak alig hiányzott. Mindenképpen valami édességet szerettem volna készíteni belőle, na de mi az, amihez majd’ 1 liter folyadék szükséges. Így jött a rizskoch ötlete, és ha már a tejjel variáltam egy kicsit az alaprecepthez képest, akkor egy picit még csavartam rajta sárgabarackkal és szeletelt mandulával is.”

A sárgabarackos rizskoch receptje Sütilány blogján olvasható.

Még több barackos süti az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top