Gasztro

7 köret krumpliból, amit ki kell próbálnod

A krumpli soha nem megy ki a divatból! Ha nálatok is lapul mindig a kamrában pár szem krumpli, de a klasszikus köretek mellett néha színesítenétek a kínálatot, akkor ez a 7 szuper köret pont nektek szól.

Egy jó sült krumplinak, vagy krumplipürének szinte lehetetlen ellenállni, de sok lehetőség van még a krumpliban ezeken a klasszikus kedvenceken túl is. Máris mutatunk 7 tippet igazi krumpliimádóknak!

Burgonyafánk

Hozzávalók:

  • 25-30 dkg liszt
  • 5 dkg Vénusz margarin margarin
  • 1 kávéskanál méz
  • 25 dkg burgonya
  • 1 szál rozmaring
  • 1 csomag (por) élesztő
  • kevés tej
  • 1-2 l a sütéshez olaj
  • 1 dkg só
  • 25 dkg sütőtök
Kategóriavacsora
Elkészítési idő50 perc
Nehézségi szintközepes

Elkészítés

Ehhez a burgonyát héjában megfőzzük, kissé lehűtjük, héját lehúzzuk és burgonyanyomón áttörjük. A sütőtök magját kidobjuk, húsát megkenjük mézzel, majd forró sütőben fél óra alatt megsütjük. Még melegen kikaparjuk a húsát, villával összetörjük, és a burgonyához adjuk. A rozmaring leveleket finomra vágjuk és a margarinon kissé megpirítjuk, majd a liszttel, a sóval és a porélesztővel együtt a burgonyához adjuk.  Alaposan összedolgozzuk, ha túl sűrű a tészta kevés tejet, ha túl híg kevés lisztet adunk hozzá, Letakarva meleg helyen kelesztjük. Az olajat egy mély lábasban felmelegítjük. A megkelt burgonyafánk tésztából, olajozott kézzel ping-pong labda méretű golyókat formázunk és az olajban szép barnára sütjük.

 

Cukkini-burgonya gratin

Hozzávalók:

  • pár csipet só
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 evőkanál vaj
  • csipet őrölt bors
  • 3 dl tejszín
  • 4 db burgonya
  • 1 csipet szerecsendió
  • 10 dkg füstölt sajt
  • 2 db salátacukkini
Kategóriaebéd
Elkészítési idő50 perc
Nehézségi szintközepes

Elkészítés

A cukkinit és a burgonyát megmossuk, majd nagyon vékonyra gyaluljuk, vagy késsel vékonyra karikázzuk. A tejszínt elkeverjük reszelt fokhagymával, a sóval, borssal, szerecsendióval és a reszelt sajttal. Egy kerámiaformát kivajazunk, majd a burgonyát és a cukkinit felváltva a formába fektetjük. Az ízesített tejszínnel felöntjük és 180 fokon pirosra sütjük.

 

Édesburgonyás röszti füstölt lazaccal

Hozzávalók 20 darabhoz:

  • 2 evőkanál liszt
  • 10 dkg (csíkokra vágva) füstölt lazac
  • 2 evőkanál étkezési keményítő
  • tálaláshoz (lehet kapor is) koriander
  • ízesítéshez őrölt bors
  • sütéshez olaj
  • 2 db tojás
  • 1,5 dl (vagy créme fraiche) tejföl
  • ízesítéshez só
  • 70 dkg (lereszelve) édesburgonya
Kategóriareggeli
Elkészítési idő40 perc
Nehézségi szintközepes

Elkészítés

Az édesburgonyát meghámozzuk, és nagy lyukú reszelőn lereszeljük. Megsózzuk, 5 percig állni hagyjuk, és amennyire csak lehet, kézzel vagy konyharuhában kinyomkodjuk, hogy minél több nedvességet eltávolítsunk belőle (így valamelyest ropogósabb lesz). Hozzáadjuk a lisztet és a keményítőt (utóbbi is a ropogósságot szolgálja), majd a két felvert tojást, borsozzuk, szükség szerint sózzuk. Serpenyőben olajat hevítünk, majd a forró olajba egy-egy evőkanálnyi masszát helyezünk. (Ne zsúfoljuk túl, a serpenyő méretétől függően körülbelül öt darab fér el kényelmesen.) Mindkét oldalát körülbelül 3-3 perc alatt pirosra sütjük. Konyhai papírtörlőn leitatjuk. Egy-egy kávéskanál tejföllel, falatnyi füstölt lazaccal és az apróra vágott zöldfűszerrel kínáljuk.

Langyos burgonyasaláta fűszeres csirkemellel

Étel:

  • 0,5 dl olaj
  • fél kávéskanál kakukkfű
  • 0,5 kg csirkemell
  • 1 csipet fűszerpaprika
  • késhegynyi chili paprika
  • 0,4 kg burgonya

Dresszing:

  • fél csokor petrezselyemzöld
  • 3-4 evőkanál olívaolaj
  • fél db citrom leve
  • fél kávéskanál mustár
Kategóriaebéd
Elkészítési idő40 perc
Nehézségi szintközepes

Elkészítés

A sütőt melegítsük elő 180-190 fokra. A burgonyának tegyünk fel vizet melegedni, ha felforrt, tegyünk bele fél teáskanál sót és főzzük puhára. Lefedve a forrástól számítva 8-10 perc. Vigyázzunk, hogy ne főjön szét, maradjon harapható. Közben a fél deci olajat keverjük össze a paprikával, friss zöld fűszerrel, csilivel és forgassuk meg benne a filéket. Egy vastag falú serpenyőt (lehetőleg olyat, amit betehetünk a sütőbe) forrósítsunk fel, csepegtessünk rá pár csepp olajat és 2-3 perc alatt süssünk rá kérget. Kanalazzuk rá a maradék fűszeres pácot és tegyük be sütőbe 13-14 percre. A dresszinghez egy nagyobb keverőtálban (amibe a burgonyasaláta elfér) keverjük el a citromlevet a mustárral. Ezután csepegtessük hozzá az olajat, miközben folyamatosan keverjük. Sózzuk, borsozzuk. Borítsuk rá a burgonyát, szórjuk meg a petrezselyemmel, és óvatosan forgassuk össze. Langyosan, a frissen kisült csirkemellel tálaljuk.

 

Spanyol burgonyatortilla

Hozzávalók:

  • ízlés szerint só
  • 8 tojás
  • a sütéshez olívaolaj
  • 80 dkg burgonya
Kategóriavacsora
Elkészítési idő45 perc
Nehézségi szintkönnyű

Elkészítés

A burgonyát meghámozzuk, és vékony karikákra vágjuk. (Készíthetjük uborkagyaluval is.) Nagyon kevés olívaolajon, több részletben puhára sütjük, lehetőleg úgy, hogy ne kapjon színt.

Ez után a tojást kettéválasztjuk, és a fehérjét könnyedén felverjük. Nem kell kemény habot kapnunk, elég, ha kissé felhabosodik, és levegőt viszünk bele. Ezután apránként belekeverjük a tojássárgáját, és beleforgatjuk a közben kihűlt burgonyát.

Széles serpenyőben olajat forrósítunk, és lapos lepényeket sütünk belőle. Csak akkor fordítsuk meg, ha már teljesen megsült az alja, és egyben tartja a tortillát!

Sütés után sózzuk csak meg! Szórhatunk rá frissen vágott zöld fűszereket, pirított szalonnát vagy kolbászt is.

 

Héjában sült fűszeres krumpli

Hozzávalók:

  • 1 marék (más kemény sajt is megfelelő) parmezán
  • fejenként 2 db burgonya
  • 7-8 dkg fűszervaj
Kategóriavacsora
Elkészítési idő40 perc
Nehézségi szintközepes

Elkészítés

A fűszervajhoz: vaj, fokhagyma, só, bors, petrezselyem ízlés szerint adagolva és összekeverve.

A krumplit egy nagyon éles késsel bevagdossuk, de úgy, hogy ne vágjuk el egészen, majd a mélyedésekbe kenjünk fűszervajat! Nem kell finomkodni, de azért számítsunk rá, hogy a törni fog a krumpli. Ha megvagyunk, akkor csomagoljuk alufóliába, és 180 fokos sütőben süssük 20-25 percig! Ha már 80 százalékban készen van, akkor vegyük ki a fóliából, szórjuk meg sajttal, és süssük 200 fokon még 5-10 percig, ameddig teljesen meg nem puhul, és nem lesz ropogós a teteje. Forrón, tejföllel tálaljuk.

A fűszervajhoz itt találhatsz még ötleteket!

 

Fűszeres burgonyasaláta

Hozzávalók:

  • 1 kiskanál cukor
  • 3 kiskanál őrölt kömény
  • egy citrom leve
  • fél kiskanál kurkuma
  • fél kiskanál őrölt fahéj
  • 1 kg új- burgonya
  • 1 kiskanál őrölt koriander
  • 1 kiskanál paprika
  • friss bazsalikom
  • 1 evőkanál + 0,5 dl olívaolaj
  • friss petrezselyem
  • bors
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 kiskanál csípős paprikakrém vagy chilikrém
Kategóriavacsora
Elkészítési idő30 perc
Nehézségi szintkönnyű

Elkészítés

A burgonyát tisztítás után főzd meg. Egy serpenyőben egy evőkanál olajon pirítsd meg az apróra vágott hagymát, fokhagymát és a rászórt őrölt fűszereket. Kevergesd fakanállal, majd add hozzá a paprikaőrleményt, az újburgonyát, az apróra vágott friss fűszereket.

Készítsd el hozzá az öntetet: a cukrot, a csipetnyi borsot, csiliszószt keverd össze a citrom levével és az olívaolajjal. Lehűtve tálalható.

Tipp:
A paprika helyett az Erős Pista vagy az édesebb Piros Arany is megfelel.

 

További krumpli témájú cikkek az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top