Gasztro

Retró konyhai eszközök, amik 30 éve a konyhák csúcstermékei voltak

Ma már kapszulás a kávéfőző és beépített a mikró, de jól emlékszünk még a 80-as–90-es évek konyháira, és ha véletlenül előkerül a maminál egy korabeli melegszendvicssütő, egyből megrohannak a nosztalgikus emlékek. Összeszedtünk néhány klasszikust anyukáink konyhájából.

A retroédességek és retrosütik világában már kalandoztunk egy kicsit, most pedig arra vállalkoztunk, hogy körülnézünk a konyhákban, milyen eszközöket használtak szüleink, nagyszüleink a 80-as–90-es években. 

Emeletes (bádog/aluminium) ételhordó

Ma már motoros futár viszi a pizzát, és melegen tartó/hűtő kütyük sokasága segíti az ételfutár dolgát, miután okostelefonon pár mozdulattal megrendeltük az ebédet, de volt idő, amikor még a menzáról/nagymamától ilyen “gyönyörű” ételhordóban cipelték az apukák/anyukák az ételeket. Három szint, három fogás. Főzelék egy kis pörkölttel, gulyásleves, tejbegríz is utazott ilyen ételhordóban nemegyszer, csak arra kellett vigyázni, hogy ne lóbáljuk nagyon, mert akkor aztán úszott a zsírban minden.

Retró konyhai eszközök, amik 30 éve a konyhák csúcstermékei voltak

Melegszendvicssütő

Amikor még nem (sokan) tudtuk, mi az a Croque Monsieur és BLT, és maximum a TIR című örökbecsű olasz sorozatban láthattunk szárított paradicsommal és pármai sonkával töltött ciabattát, akkor nekünk itt volt ez a melegszendvicssütő. Egy (jó vastag) szelet kenyér, rá margarin, egy kis sonka/szalámi, a tetejére trappista, és már mehetett is a sütőbe. Rosszabb napokon löncshúsos feltétet kapott a szendó, de ezt nagyon ne is firtassuk. Bár más feltéttel, de tény, hogy a mai napig szívesen használjuk, tökéletes melegszendvicseket készít 30 év elteltével is.

Retró konyhai eszközök, amik 30 éve a konyhák csúcstermékei voltak

Habszifon

A tiramisuk és trifle-ek előtt a pohárkrémek fogalmát nagyjából a tejszínhab és annak ilyen-olyan ízesített verziói merítették ki. A tejszínhabot pedig nem a boltban vettük, de nem ám. Habszifonban készült a régi tejszínhab. Kellett hozzá egy – nagy kék műanyag ládákban tárolt, kívülről mindig vízben tocsogó – zacskós tejszín, egy szifonpatron és egy habszifon. Pár mozdulat, patronbetekerés, rázogatás, és már kész is volt az isteni tejszínhab. Ha szerencsénk volt, még egy kis gesztenyepüré is került a tejszínhab mellé, és így el is értük a pohárkrémek csúcsát. Mint sok más régi eszköz, a habszifon is reneszánszát éli (bár a profik köreiben valószínűleg soha nem ment ki a divatból), egyre több helyen kerül elő az új generációs habszifon. Hogy aztán sima tejszínhab vagy kovászosuborka-hab készül-e benne, az már csak kísérletezőkedv kérdése.

Retró konyhai eszközök, amik 30 éve a konyhák csúcstermékei voltak

Vájdling

Gyerekkoromban kevés csúnyább szót ismertem a vájdlingnál, nagyon idegennek tűnt, bár mai fejjel már úgy látom, hogy azért nem szerettem, mert magához az eszközhöz nem tudtam kötődni. De hogy is lehetne kötődni egy kisebb kádhoz hasonló tálhoz, ami mindig ott lógott a falon, és nemhogy nem használtuk, de még szép sem volt. Persze tudom, hogy jó szolgálatot tett nyáron, a befőzések idején, de – bár sok retroédességet és konyhai eszközt elfogadnék ma is – ha valamit, a vájdlingot nem sírom vissza.

Retró konyhai eszközök, amik 30 éve a konyhák csúcstermékei voltak

Kávédaráló

Nem volt mindennapi használatban, de a felső polcon, valahol a retró tejporok és a Bedeco kakaó felett ott volt ez a kütyü is, ami finomabbra darálta a kávét, mint amilyenre némelyik mai ultramodern daráló valaha is képes lesz. És milyen illata volt a frissen darált kávétól! Más kérdés, hogy ha nem sokkal utána mákot is daráltunk benne, márpedig mákot is daráltunk benne, mert azt is szuperfinomra darálta, akkor bizony a mákos bejglinek is volt egy kis kávés bukéja, de nem nagyon bántuk.

Retró konyhai eszközök, amik 30 éve a konyhák csúcstermékei voltak

Kotyogós kávéfőző

Ha már kávé, zárjuk az első válogatásunkat a kávérajongók nagy kedvencével, a kotyogós kávéfőzővel. Bár ma már a kapszulás hiperszuper kávéfőzők világát éljük, és a legnagyobb kávérajongók baristaképző tanfolyamokra járnak, szüleink a napi kávéadagjukat kotyogós kávéfőzőben főzték. Szinte még most is hallom, ahogy reggel a konyhában a szüleim a ledarált kávét kiskanállal gondosan elegyengetve megtöltötték a kávéfőzőt, majd a gyufa sercenését, ahogy alágyújtottak a kis kotyogósnak. Na jó, bevallom, nem kell ehhez időutazónak lennem, mert ők sok újabb kávéfőző kipróbálása után rájöttek, hogy még mindig a kotyogós készíti a legjobb kávét, így a darálást és a gyufasercenést leszámítva még ma is megvan ez az élmény.

Retró konyhai eszközök, amik 30 éve a konyhák csúcstermékei voltak

A sorozatnak nincs vége, jövő héten folytatjuk!

A képek forrása:
Retronóm
Retro gastro
KlasszX 80s90s

Még több retró az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top