Gasztro

A tökéletes tízórai – amerikai csokis keksz

Reggelire, forró tea vagy tej mellé, tízóraira, kirándulásra, bármikorra. Nagyon finom, szuper az állaga, és gyakorlatilag párolog.

Bevallom őszintén, nem nagyon volt eddig kapcsolatom a teljes kiőrlésű és egyéb ilyen-olyan búzalisztekkel, de most minden előítéletem elszállt. Szuper ez a csokis keksz, na.

Az étcsokit felaprítjuk, a hideg vajat felkockázzuk. Az alapanyagokat – a csoki kivételével – egy tálba mérjük és összegyúrjuk úgy, hogy a legvégén hozzáadjuk a csokit is. Folpackba csomagolva hűtőbe tesszük 1-2 órára a csokis keksz tésztáját.

A tökéletes keksz tízóraira - amerikai csokis keksz

Előmelegítjük a sütőt 180 fokra, sütőpapírral bélelünk ki két tepsit, és elővesszük a csokis keksz tésztáját a hűtőből. Golyókat formázunk belőle, és a golyókat a tepsire helyezzük, majd tenyérrel kicsit kilapítjuk őket. Hagyjunk helyet a kekszek között, mert sütés közben is növekedni fognak még. 10-12 percig sütjük, majd hagyjuk teljesen kihűlni. Nem kell megijedni, olyan, mintha még nem sült volna meg, de igen. Csak meg kell várni, míg kihűl.

A receptért kattints a Csak a Puffin caféblogra!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top