Gasztro

3 forró ital, amitől minden hűvös este jobb lesz

Ahogy elérkeznek az első hűvös napok, szinte átmenet nélkül váltunk teára és forró csokira a jégkrém, limonádé és fröccs szentháromságról. A hagyományos lélekmelegítők, mint a puncs és forralt bor mellé ajánlunk ezúttal olyan italokat, amelyek apró változtatásokkal kínálhatóak kicsiknek és nagyoknak.

Gesztenyés latte

Az utóbbi évek sztárja lett a fűszeres sütőtökös latte, avagy tejeskávé, minden kávézónak megvan a saját változata. Mi most ennek a népszerű italnak a mintájára gesztenyés lattét készítettünk, mivel a gesztenye nemcsak a csokoládéval alkot remek párost, hanem a kávéval is.

Forró italok hűvös őszi estékre

Hozzávalók 2 adaghoz:

  • 5 dl zsíros (min. 2,8%-os) tej, de még jobb a teljes tej (kb. 3,5% zsírtartalommal)
  • 10 dkg natúr (cukrozatlan) gesztenyemassza
  • 2 eszpresszókávé
  • 6 teáskanál méz (vagy ízlés szerint)
  • csipetnyi tengeri só

A tejet a sóval közepes lángon melegíteni kezdjük. Közben a gesztenyét villával áttörjük és kikeverjük a mézzel, majd kis adagokban hozzáadjuk a kávét, és kézi habverőre váltunk, addig kevergetve a masszát, míg sima krémet kapunk. A gesztenyét a forró tejhez adva néhány percig hevítjük, de levesszük a tűzről még forrás előtt. Felnőtteknek fél-egy evőkanál barna rummal bolondítjuk meg, és azonnal fogyasztjuk.

Fűszeres almabor

Ez az ital a forralt bor édestestvére, azoknak ajánlom, akik a vörösbort csersavasságánál fogva nem szívlelik, illetve azoknak, akik valami újdonságra vágynak.

Forró italok hűvös őszi estékre

Hozzávalók:

  • 5 dl almabor (cider)
  • 30 ml barna rum
  • 2 cm-es gyömbérdarab
  • 15 g nádcukor (ha az almabor kevésbé édes, akkor tehetünk bele többet)
  • 1 rúd fahéj
  • 1 zöld kardamom, mozsárban megtörve
  • 5 szem szegfűszeg
  • 4 szem szegfűbors
  • 1 csillagánizs
  • 2-3 tekerésnyi frissen őrölt fehér bors

A gyömbért kisebb darabokra vágjuk és 1 dl vízzel leforrázzuk, majd letakarva állni hagyjuk 15 percet. Leszűrve hozzáadjuk az almaborhoz, és egy fazékban melegíteni kezdjük a fűszerekkel és a cukorral. Miután felforrt, további 5 percig hevítjük közepes lángon, majd bögrékbe szűrjük és gyorsan megisszuk. Gyerekeknek szóló változatában az almabort almalére cseréljük, és hozzáadjuk egy fél citrom levét, majd a fentiekhez hasonlóan járunk el.

Forró vanília

A forró csokoládé alternatívájaként kínálhatjuk ezt a bársonyos italt, ami ráadásként a végtelenségig variálható fűszerekkel, felnőtteknek pedig pár csepp alkohollal.

Forró italok hűvös őszi estékre

Hozzávalók 2 adaghoz:

  • 5 dl zsíros (min. 2,8%-os) tej, de még jobb a teljes tej (kb. 3,5% zsírtartalommal)
  • 2 tojássárgája
  • 1 csapott evőkanál világos nádcukor
  • ½ rúd vanília
  • csipetnyi tengeri só

A tejet közepes lángon melegíteni kezdjük a sóval, közben a tojássárgákat kézi habverővel simára keverjük és hozzáadjuk a kikapart vaníliamagokat – az üres vaníliarudat dobjuk a tejhez, hogy még több ízt nyerjünk ki belőle, és forráspontig melegítsük, majd vegyük le a lángról. A forró tejből evőkanálnyi adagokat adjunk a tojássárgához, miközben folyamatosan keverjük a habverővel (összesen 6 evőkanálnyi tejet adjunk hozzá), majd öntsük vissza a forró tejhez a tojásos keveréket, és közepes lángon hevítsük tovább. Ekkor már édesíthetjük a cukorral, és két perc után lezárhatjuk alatta a lángot – nem kell felforralni. A felnőttek bögréjébe a forró italon túl fél-egy evőkanál fehér rumot, kókusz- vagy mandulalikőrt adunk, és azonnal fogyasztjuk.

 

Még több forró ital receptje az NLCafén:

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top