Gasztro

A Balatonra télen? Naná!

Ha strandolni nem is, de pihenni, túrázni, nagyokat sétálni ősszel és télen is lehet a Balatonnál. Ilyenkor ráadásul nincs tömeg, így még jobban élvezhető a csendes vízparti hangulat, ami mellé most komplett gasztroprogramot is szervezhetünk. Nézzük, mit tudunk enni-inni a Balatonnál a téli szezonban.

5 dolog, ami miatt télen is érdemes a Balatonhoz utazni

Télen is nyitva tartó éttermek

Azt már eddig is tudtuk, hogy a Balaton északi partján is egyre több a jó étterem, ahol sok esetben fantasztikus panoráma mellett fogyaszthatjuk el ebédünket, vacsoránkat, de a korábbi években ezt csak a nyári szezonban élvezhettük, az iskolakezdéssel nagyjából ki is halt a Balaton. Az éttermek többsége bezárt szeptemberben, és március–áprilisig nem volt túl nagy választék jó éttermekből, sőt. A jó hír az, hogy az északi parton is érezhető a változás, hála néhány étterem, cukrászda és pincészet összefogásának, amelyek úgy döntöttek, hogy mostantól nem áll meg az élet augusztus végén. A kezdeményezés célja, hogy bebizonyítsák, télen is érdemes a Balatonra jönni, mert lehet jókat enni és inni akkor is, ha a strandfelszerelést már mindenki felvitte a padlásra.

El is készült egy térkép, amelyre felkerültek a télen is nyitva tartó vendéglátóhelyek, így ha egy-egy téli hétvégét a Balaton partján töltünk, nem kell a pizzafutárra bíznunk magunkat, csak rá kell néznünk a téli balatoni gasztrotérképre, és kiválasztani a legszimpatikusabb éttermet.

A Balaton egyik legszebb panorámájával rendelkező csopaki MÁRGA Bisztró sütőtökkrémlevese például garantáltan megér egy utat, de a budapesti Mák Bistróból érkezett Deli János vezetésével nemrég megújult étteremben a többi szezonális fogásban sem fogunk csalódni. (Nagy favorit a minőségi gasztronómiáért rajongók körében az idén nyílt Sáfránkert is Paloznakon, de az most kivételesen bezárt télre, kora tavasszal viszont újra kinyit, és jövőre már a téli szezonban is nyitva lesz.) 

Fotó: Szabó Miklós
Fotó: Szabó Miklós
Fotó: Szabó Miklós
Fotó: Szabó Miklós

Füreden és környékén a Söptei pince és étterem és a Sparhelt Bisztró is nyitva tart télen, de betérhetünk útközben a magyaros csárdák hagyományait követő Vígmolnárba, vagy Alsóörsön a Carpaccióba is, ha éppen autentikus olasz ételekre vágyunk. Kicsit távolabb, Keszthelyen a Télikertet is kipróbáltuk nemrég: egy igazi közösségi hely, ahova nemcsak ebédelni, hanem bulizni is szívesen járnak a vendégek. Bezerics Dániel, a tulajdonos napokig tudna mesélni arról, mit honnan és hogyan szereznek be, ha rajta múlna, valószínűleg még a szék lába is helyi alapanyagokból készülne – de megkockáztatom, hogy abból is készül. 🙂 A hamburger és a sült krumpli nem véletlenül népszerű, tényleg nagyon finomak, és a sütőtökös-narancsos crème brûlée miatt is vissza fogunk még menni idén, annyira jó volt. 

 

A Balatonra télen? Hát persze!

Borospincék, cukrászdák – hedonista élvezetek a Balaton partján

A borkedvelők is bőven találnak programot a Balatonnál télen. Paloznakon a paloznaki Jazz Pikniket is szervező Homola Szabolcs pincészete az egyik télen is nyitva tartó hely. Ottjártunkkor a Homola Borteraszon épp egy céges csapatépítő hétvége zajlott olyan jó hangulatban, hogy legszívesebben csatlakoztunk volna, de kisebb csoportok és családok is tudnak kóstolókra jelentkezni, ami nemcsak a jó balatoni borok, hanem a gyönyörű panoráma miatt is jó program.

A Balatonra télen? Van miért!

Csopakon a már említett Szent Donát Pincészet is egyike a téli szezon zászlóshajóinak, és már csak azért is érdemes meglátogatni, mert borait nem sok helyen kóstolhatjuk az országban. Kovács Tamás borász ugyanis az amerikai piacot célozta meg – sikerrel –, így itthon viszonylag kevés helyen kaphatóak borai, tehát ki kell használni a lehetőséget, ha Csopakon járunk, és meg kell kóstolni a Szent Donát borait! Badacsonyban a Laposa Birtok is nyitva tart egész télen, és bár hétvégén lehet meleg ételeket rendelni, fontos számukra, hogy ne az ételek legyenek a főszereplők. Szeretnék továbbra is a borra helyezni a hangsúlyt, amit teljesen meg tudunk érteni, ilyen borokat kár is lenne háttérbe szorítani. A panoráma lenyűgöző, a tulajdonosok itt is lendületesek, lelkesek és tele vannak tervekkel, amihez egy olyan jó hozzáállás is párosul – ezt már a többi helyen is tapasztaltuk –, amivel csak ritkán találkozunk: nem versengésben, hanem partnerségben, egymás támogatásában gondolkodnak. Így tudott létrejönni ez az összefogás is, és így tudnak közösen többre jutni, mint külön-külön jutnának, ha folyamatosan egymás dolgaival lennének elfoglalva. 

Végül essen szó az édességekről is, mert nem lenne kerek a balatoni gasztrotúránk, ha nem lenne benne néhány cukrászda is. Szerencsére Balatonfüreden a nagy múltú Bergmann és az utóbbi évek egyik nagy kedvencévé váló Karolina is nyitva tart a téli időszakban is, amit onnan is tudunk, hogy nehéz parkolóhelyet találni a környékükön, ha egy picit is jó az idő hétvégén, de addig jó, amíg így van, mert a sütik tényleg jók, a Balaton pedig télen is gyönyörű. 

 

 A részt vevő éttermek, pincészetek, cukrászdák:
 

 

Baricska Csárda
Bergmann Cukrászdák
Carpaccio (Alsóörs)
Chianti Étterem (Veszprém)
Ferenc Pince Csárda
Homola Pincészet és Borterasz
Horváth Ház – Borpince
Jásdi Pince és Borterasz
Karolina Fűszerkertje
Karolina Kávéház & Koktélbár
Kredenc Borbisztró
MÁRGA bisztró
Petrányi Pince
Sparhelt Bistro
Szent Donát Pince
Sáfránkert Vendéglő
Söptei Pince és Étterem
Vígmolnár Csárda

 Még több cikk a Balatonról:

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top