Gasztro

Hétvégi menü szénhidrátbajnokoknak

Most, hogy már kezdünk visszarázódni az izgalmas nyár utáni szürkébb hétköznapokba, ideje kicsit feltöltődni és kicsit nehezebb ételekkel is kedveskedni a családnak. E heti hétvégi menünkkel diétázni nem tudtok, de az ízélmény és a telítettség garantált.

Gyümölcsös-krémsajtos bundás kenyér

 

Hétvégi menü szénhidrát-bajnokoknak

Hozzávalók 4 személyre:

  • 8 szelet toast kenyér vagy kalács 
  • 20 dkg natúr krémsajt
  • 1 púpozott ek. áfonyalekvár
  • 10 dkg erdei gyümölcs (fagyasztott)
  • 2 egész tojás
  • vaj a sütéshez

A krémsajtot keverjük el a lekvárral. Kenjünk meg a kenyerek egyik felét az édes, gyümölcsös krémsajttal, szórjunk rájuk kevés gyümölcsöt, majd fordítsunk össze egy-egy szeletet. A tojásokat enyhén verjük fel egy mély tálban. Kb. 5 dkg vajat olvasszunk fel teflonserpenyőben, mártsuk meg a kenyereket a tojásban, és süssük mindkét oldalukat szép pirosra. 

Tejszínes rakott krumpli

Hétvégi menü szénhidrát-bajnokoknak

Hozzávalók 4 személyre:

  • 1,2 kg burgonya
  • 10 tojás
  • 2 fej lila hagyma
  • 1 szál füstölt kolbász
  • 5 dl főzőtejszín (vagy 3 dl főzőtejszín és 2 dl tejföl)
  • 1 ek. mustár
  • só, frissen őrölt bors
  • 2 ek. vaj a tál kikenéséhez

A burgonyát megmossuk, héjában megfőzzük, majd leöntjük róla a vizet, és hűlni hagyjuk. A tojásokat keményre főzzük, megpucoljuk, felkarikázzuk. A lila hagymát megtisztítjuk, vékony csíkokra vágjuk. A kolbászt vékonyra karikázzuk. A főtt burgonyákat megtisztítjuk és felkarikázzuk. Egy kerámia- vagy tűzálló tálat kivajazunk, az aljára egy réteg burgonyát fektetünk, erre jöhet egy adag tojás és kolbász. Megszórjuk hagymával, meglocsoljuk a mustárral, sóval, borssal összekevert tejszínnel (vagy tejszín-tejföl keverékével), majd ismét egy réteg burgonya, tojás-kolbász-hagyma jön. A tetejére burgonya kerül, erre öntjük a maradék tejszínt. 200 °C-os sütőben 40 perc alatt készre sütjük.

Sült spagetti csirkével és zöldségekkel

Hétvégi menü szénhidrát-bajnokoknak

Hozzávalók 4 személyre:

  • 30 dkg csirkemellfilé
  • 3 dl húsleves
  • 40 dkg spagetti
  • 1 kápia- vagy piros kaliforniai paprika
  • 15 dkg gomba
  • 1 kisebb fej hagyma
  • 20 dkg reszelt sajt
  • 2 ek. olaj
  • só, bors

Lobogó sós vízben főzzük ki a spagettit. Vágjuk kisebb kockákra a csirkemellet, sózzuk-borsozzuk, majd az olajon süssük szép pirosra. Egy nagyobb tálban keverjük össze a kifőtt spagettit a sült csirkekockákkal, a felkockázott paprikával, a szeletelt (nyers) gombával, az apróra vágott hagymával, a húslevessel, valamint a reszelt sajt felével. Tegyük az egészet egy tűzálló tálba, szórjuk meg a tetejét a maradék sajttal, és 180 fokos sütőben süssük 10-15 percig.

 

Még több recept a hétvégi menühöz az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top