Gasztro

Ilyen egy élményterápiás csokoládémanufaktúra: “végre annyi csokit ehetek, amennyi belém fér”

Egy sokemeletes ház földszintjén különös, fűszeres kockacsokikat készít egy mester és autista segédje. Ha belesünk az ablakon, láthatjuk, ahogy hat kiló forró csokoládé szétterül a gránitlapon.

A hideg gránitlappal érintkezve a csoki hűlni kezd. A mester egy spatulával gyors és határozott mozdulatokkal, ide-oda kergeti, hajtogatja. Egészen addig, amíg 31 fokosra nem hűl.

A segéd úr autista

A mester, Dénes Ákos négy hónapon át kísérletezett az ízekkel, azzal, ahogy a keserű étcsokoládé a csili csípős ízével és a vörös áfonya édes fanyarságával párosul. A 6 kiló csokoládéból 200 darab kockacsoki lesz, és amikor Ákos mester a 31 fokos csokoládét a formákba kiönti, a segédnek mindössze két perce van arra, hogy a tetejüket vörös áfonyával, lóhere formában kidíszítse.

A segéd koncentrál, nagyon igyekszik. Úgy hívják, Saláta Tamás, és nagyon szereti a csokoládét. Ezt ő mondta, és a mester szerint is iszonytató mennyiségű csokoládét képes munka közben magába tömni. Nem sajnálja tőle, csak egy kicsit félti. “A belga csokiról köztudott, nagyon magas a kakaótartalma, ami megterhelheti az emésztőrendszert, ám Tominak – csodálkozik Ákos mester – még sosem volt baja tőle.”

Ilyen egy élményterápiás csokoládémanufaktúra:

Zenekarban játszik, de barátnője még nem volt

Saláta Tamás fiatal felnőtt, és autista. Egy kicsit más, mint a többi ember. “Az autisták majdnem mindegyike másban más – magyarázza, és bekap egy szem vörös áfonyát. Tamás tudja magáról, miben más: a kapcsolatteremtésben. – Nehéz megérteni az embereket. A reakcióikat.”

“Állítólag hároméves voltam, amikor autizmussal diagnosztizáltak, és az anyukám azzal szembesített, hogy másként gondolkodom.

A gyerekek a normál általános iskola első osztályában kiközösítettek. A zárkózottságom miatt, és mert szerettem pörgettyűzni, és folyton rajzoltam.

Nekünk, autistáknak ez, a szocializálódás megy nehezen. Pedig játszom egy zenekarban, gitározom, és énekelek. Még sosem volt barátnőm. A mester nagyobbik fia, Beni is autista. Attól még ő is teljesen más, neki a nyelvérzéke jó. Én például szeretek jó hangosan énekelni, szinte üvöltve, amitől sírni, sikítani kezd. Ő ezt nem bírja, én meg az ételek hangját, a rotyogását.”

Ilyen egy élményterápiás csokoládémanufaktúra:

Az autista fiuk miatt vágtak bele

“Amikor a Kockacsoki Manufaktúrát elkezdtük, egy kicsit az is benne volt, hogy valami olyasmit kellene csinálnunk, ami később jól jöhet Beninek” – veszi át a szót Ákos mester felesége, Dénesné Spitzer Éva.

Beni még csak 9 éves, Ári, a testvére pedig 7. És Ári egyszer csak rájött arra, hiába Beni a nagyobb és az idősebb, mégis ő az, aki segíteni tud. És átvette a nagyobb gyerek szerepét, a játékokban ő lett az irányító. Aztán egy nap azt mondta: “Anya, ha most valamit kívánhatnék, akkor az volna, hogy Beni legyen olyan, mint én.”

“Nagyon kedves vagy, feleltem, de Beni sosem lesz olyan, mint te, mivelhogy ő más. Kicsit különleges. Olyan, aki mindig másképp fog gondolkodni” – meséli az asszony.

Az édesanya szerint Beni másik világa logikus és szabálykövető. Pont ezért imádja a számítógépet, mert abban nincs semmi emberi. Minden logikus és jól kiszámítható. Beni angolul is a számítógéptől tanult, és azóta sokkal jobban szeret angolul beszélni, mint magyarul. Az édesanyja szerint talán azért, mert angolul ők nem tudnak olyan gyorsan beszélni. De Beni számára a beszélgetés magyarul is könnyebben megy, ha leírják a számítógépbe. Egyrészt, mert rögtön látható, másrészt lassítja a folyamatot. Könnyebb földolgozni a monitoron megjelenő mondatokat.

A manufaktúra úgynevezett társadalmi vállalkozás. A nyereséget visszaforgatják azért, hogy az élményterápiás programjaikat működtetni tudják. Időnként Maszat napokat tartanak autista gyerekeknek meg átlagosan fejlődőknek, sőt felnőtteknek is. A csokikészítés ugyanis mindenkinek örömöt jelent.

Ilyen egy élményterápiás csokoládémanufaktúra:
Sértődésnek nincs helye
Beni világában mindennek megvan a maga ideje, helye: pontos napirend szerint él. Ha valami megtörténik, akkor azt a papíron kisatírozza. Iskolába jár, ahol az alsósok 60-70 százaléka autista. Múltkor az osztályfőnöke e-mailt küldött. “Szia Beni, képzeld, elutazom, és te hogy vagy? Tudod, nemsokára kezdődik az iskola, majd találkozunk, és elmeséled, mi történt veled.” Beni meg azt válaszolta: “Szia Bori néni, utálom az iskolát. Beni.” És Bori néni nem sértődött meg.
 

Ilyen egy élményterápiás csokoládémanufaktúra:

A cikk a Meglepetés magazinban jelent meg. Még több érdekesség az aktuális szám tartalmából:

Tóth Andi és édesapja: mindent feladtunk Andiért
Nekem nem kell Unoka! – ha a nagymama nem kedveli a gyereket
40 kilót fogyott, modell lett
Így lehet élhető a távkapcsolat
Otthon: csodás ágyneműk
Változatok hurkára

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top