Gasztro

Budapesten lesz a 2016-os Bocuse d’Or szakácsverseny

Magyarország rendezi a 2016-os nemzetközi szakácsversenyt.

Budapest rendezheti 2016-ban a Bocuse d’Or nemzetközi szakácsverseny európai fordulóját.

A kulináris világ legnagyobb presztízsű szakmai rendezvénye több mint 20 évvel ezelőtt indult, és azóta kétévente kontinentális, majd minden második évben világszinten rendezik meg.

Az európai forduló rendezési jogának elnyerése hatalmas jelentőségű és komoly marketingértéket jelent Magyarországnak, segíti a gasztronómia területén is egyre fontosabbá váló minőség elterjedését, a szakma elismerését. Budapest pályázatát a magyar állam is támogatta, a 2016-os esemény fővédnöke a köztársasági elnök lesz. A miniszterelnök, a nemzetgazdasági miniszter, a turizmusért felelős helyettes államtitkár, és többek között a főpolgármester is támogatásáról biztosította a szervezőket.

Az idei európai fordulón Magyarországot Molnár Gábor és csapata képviselte, akik a 9. helyet elérve bejutottak a nemzetközi döntőbe, amelyet 2015 januárjában Lyonban rendeznek meg. A korábbi Bocuse d’Or nemzetközi versenyen Széll Tamás és csapata képviselte Magyarországot, akik az európai fordulón a 9., a világversenyen pedig a 10. helyet szerezték meg.

Szél Tamás húsos tányérja, melyet az idei lyoni döntőn készített - Forrás: bocusedorhungary.hu
Szél Tamás húsos tányérja, melyet az idei lyoni döntőn készített – Forrás: bocusedorhungary.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top