Gasztro

6297 kínai étteremben evett egy férfi

Pálcika helyett a mai napig is inkább villát használ.

A Los Angeles-i David Chant az ötvenes években még a szülei vitték el néhányszor a város kínai negyedének éttermeibe, ő azonban akkoriban még utálta a kínai konyhát, ezért csak sima rizst volt hajlandó enni.

A kínai származású, de már Amerikában született Chan az évek folyamán aztán egyre inkább megszerette a kínai ételeket. A diploma megszerzése után egy könyvvizsgáló cégnél helyezkedett el, ahol összebarátkozott a vállalat Hongkongból érkezett munkatársaival, akikkel aztán a város összes kínai éttermét kipróbálták.

David Chan

David Chan

Forrás: Los Angeles Times

A kíváncsiságból aztán megszállottság lett. A 67 éves férfi az azóta eltelt évtizedekben összesen 6297 különböző kínai étteremben evett az Egyesült Államokban és azon kívül is. A begyűjtött tapasztalatait precízen dokumentálja, mára pedig már komoly szaktekintélynek számít, olyannyira, hogy a legnevesebb étteremkritikusok is gyakran kérnek tőle tanácsot, hol és mit érdemes megkóstolni.

Bár többször is próbált megtanulni pálcikával enni, végül inkább a villánál maradt, mivel azt sokkal természetesebbnek érzi.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top