Gasztro

Így fagyaszd le a zöldfűszereket!

A kertekben még burjánzik a petrezselyem, itt az idő, hogy a hétvégi fagy előtt elmentsük télre. Elmagyarázzuk, hogyan csinálhatsz belőle jégkockát, pesztót vagy fűszerhengert.

Így fagyaszd le a zöldfűszereket!A meleg októbernek köszönhetően még sokfelé burjánzik a szabad ég alatt a petrezselyem és a kapor. Egy ismerősünk egy egész vödörrel kapott ajándékba, hiszen kinn sokáig már nem maradhat, mivel vasárnap érkeznek a mínuszok. A legokosabb dolog, amit ilyenkor tehetünk, hogy elraktározunk belőle a téli hónapokra, amennyit csak tudunk.

A lágyabb levelű növényeknek nem tesz jót, ha egy zacskóban bevágjuk a mélyhűtőbe. Csinálhatunk például jégkockákat a fűszernövényeinkből, de ennek is megvan a tudománya. Mi már befürödtünk egyszer azzal, hogy a majoránna kis leveleit próbáltuk így lefagyasztani, mivel a harmaduk felúszott a víz felszíne fölé, és ami kilógott, az csúnyán megbarnult. Most többek között Margaret Roach amerikai kertészguru tanácsait alapul véve mutatunk be pár egyszerű módszert.

Jégkockák

Jégkockát készíthetünk például petrezselyemből, snidlingből, bazsalikomból, oregánóból, zsályából, korianderből, tárkonyból vagy mentából. A fűszernövényt ehhez először aprítsuk fel mixerrel vagy aprítóval, és adjunk hozzá egy kis vizet közben, hogy pürés állaga legyen. Ezt a masszát töltsük bele a jégkockatartóba, majd pár órával később üssük ki belőle, és tegyük át egy műanyagzacskóba, amiből jól kinyomkodjuk a levegőt. Ha nincs kéznél jégkockatartó, akkor műanyag zacskók csücskébe is fagyaszthatjuk. Ezt használhatjuk később levesbe, ragukba, párolt húsokhoz, tojásrántottához, vagy salátaöntetekhez.

Jégkockák pesztósan
Jégkockák pesztósan

A jégkockánkat pesztósíthatjuk is, ha víz helyett olívaolajat használunk. Ezt még tovább bolondíthatjuk, ha aprítunk bele fokhagymát, valamilyen olajos magvat, esetleg reszelt parmezánt. Így egy egész kis ízbombát vehetünk majd télen elő a fagyasztóból, ami kenyérre, pizzára, tésztára is használható.

Levélhenger

A petrezselymet egész levelekként is lefagyaszthatjuk, és egy egyszerű trükkel gyönyörű és jól kezelhető fagyasztott fűszernövényhez juthatunk. Ebben a galériában lépésről lépésre követheted a folyamatot!

Íme a levélhenger. Kattints a képre a lépésekhez! forrás: awaytogarden.com
Íme a levélhenger. Kattints a képre a lépésekhez! Forrás: awaytogarden.com

A lényege, hogy lecsipegetjük a leveleket a szárról, és megszárítjuk őket, mert nedvesen nem fagy le szépen. Aztán beletesszük egy műanyag zacskóba, a leveleket összetömörítjük az aljába, amennyire lehet, majd a zacskót az aljától kezdve elkezdjük összehengergetni. Közben nyomkodjuk ki a levegőt. Amikor ezzel megvagyunk, szorítsuk le befőttesgumikkal, és mehet a fagyasztóba. Ha később szükségünk lesz rá, csak előkapjuk, és késsel vágunk belőle egy szeletet.

Sózva, szárazon

Ha nincs fagyasztónk, akkor a sózós megoldást is választhatjuk. Ehhez először lógassuk fel pár napra száradni a petrezselymet, aztán aprítsuk jól össze a leveleket, majd keverjük össze sóval. Száz gramm levélhez nagyjából húsz gramm sót számoljunk. Utána töltsük kis üvegekbe, és a tetejét is hintsük meg sóval. Ez a módszer még kaporral is működik, csak nehogy megsózzuk külön az ételt, amikor használjuk.

Így fagyaszd le a zöldfűszereket!

 

Ami simán is jó

A kakukkfüvet és a rozmaringot sokkal egyszerűbben is eltehetjük, mivel ezeknek a levelei jobban bírják a fagyasztást. Még a leveleket sem kell levagdosni, a szárukkal együtt tegyük őket sütőpapírra, és így fagyasszuk meg. Miután megdermedtek, zacskókba pakolhatjuk őket. Bő egy héttel később kivehetjük, és lehúzhatjuk a leveleket kézzel, vagy úgy, hogy végigmegyünk rajtuk gyúródeszkával, aztán mehet vissza a mélyhűtőbe zacskókban vagy kis dobozkákban.  

Mi legyen a padlizsánnal, cukkinivel?

Ha még a meleg hatására nő nálunk a padlizsán, akkor elrakhatjuk félkész padlizsánkrémként. Süssük meg sütőben, húzzuk le a héját, törjük össze, és simán, vagy kis fokhagymával le is fagyaszthatjuk. Később a felengedés után rakhatunk hozzá borsot, sót, olajat, vagy esetleg majonézt, tejfölt. A cukkini jobban bírja a fagyasztást, ezt elég csak felszeletelni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top