Gasztro

Lady Gaga miatt menő lett a bébikaja

A zenéjét eddig is imádták világszerte. Most viszont a diétája is sikk: csak Angliában közel dupla annyi bébikaját adnak el, amióta kiderült, hogy ezen él.

Lady Gaga miatt menő lett a bébi kajaTudtátok, hogy  akár a szexet is megvonnánk magunktól, csak hogy lefogyjunk?

Pürésített zabkása, turmixolt bolognai és marhahúsos babpüré – hogy mi a közös bennük? Egyfelől, hogy mindhárom kisbabáknak szánt étel. Másfelől pedig, hogy amióta Lady Gaga elárulta, hogy Goo nevű diétájának ezek a legfontosabb kellékei, gyakorlatilag mindhárom babakaját azonnal elkapkodják a hipermarketek polcairól.

Az angolok például annyira rákattantak az új őrületre, hogy a legfrissebb felmérés szerint a pürésített zabkásából kétszer annyi fogy, mint korábban, a turmixolt bolognait viszont 87 százalékkal többen veszik! De a marhahúsos babpüré sem panaszkodhat, egy hónap alatt ebből is egyharmadával többet adtak el, és csakis Gaga miatt. Na, ezek után mondja valaki, hogy a popsztárok nincsenek hatással a hasunkra!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top