Mészáros Gábor: Csokoládékészítő 60 milliós repertoárral

– A névkártyádon az szerepel, hogy chocolatier. Mit jelent ez?

– Csokoládékészítőnek fordíthatnánk, ami tőlünk nyugatra épp olyan mesterség, mint a szakács vagy a fodrász, itthon viszont még sokan nem ismerik, mert ezt a szakmát nem tanítják a cukrásziskolában.

– Hol lehet elsajátítani a csokoládékészítés fortélyait?

– Autodidakta módon rengeteg ismeretet össze lehet gyűjteni, de a gyakorlati tudás megszerzéséhez érdemes elvégezni külföldi tanfolyamokat is. Én például a legnagyobb belga csokoládégyártó vállalat, a Callebaut csokoládéakadémiáján sajátítottam el az alapokat, azóta pedig folyamatosan kísérletezem az ízekkel és tökéletesítem a táblás csoki készítésének technikáját.

– Mióta űzöd ezt a mesterséget?

– Tavaly januárban kezdtem el gondolkodni az ötleten, és júniusban nyitottam meg az üzemet, tehát alig pár hónapja foglalkozom a csokoládékészítéssel. De jó ez így, mert ha öt éve kezdem el, akkor nem lenne ilyen sikeres. Akkoriban még kielégítette az embereket az, amit a piac nyújtott. Szerencsére azóta már léptünk egy nagyot előre, talán ennek is köszönhető, hogy az üzlet ez alatt a rövid idő alatt ilyen hatalmasat növekedett. Hétfőtől vasárnapig, látástól mikulásig dolgozunk, napi 500 tábla csokoládét készítünk. Az importőr már viccelt is azzal, hogy biztos seftelek a pasztillákkal, mert nem létezik, hogy ekkora mennyiséget rendelek.

– Nem voltál te üzletember „előző életedben”?

– Közgazdászként diplomáztam először, de van újságíró-végzettségem is. Sőt azért, hogy megússzam a katonaságot, idegenforgalmi vállalkozásszervező másoddiplomát is szereztem, majd marketingmenedzserként helyezkedtem el egy sörgyártó cégnél. Szerettem ott dolgozni, és ha nem üt be a válság, akkor valószínűleg a mai napig ott lennék. Akkor viszont el kellett jönnöm, és munkalehetőség híján kezdenem kellett valamit magammal.

– Miért pont a csokibizniszbe fogtál?

– A gasztronómia világa régóta érdekelt. Eredetileg szakács szerettem volna lenni, de arról lebeszéltek. Gyerekkoromban a szüleimnek volt egy kulináris ételeket kínáló üzlete, így a különleges ízek már akkor rabul ejtettek, a csokoládé pedig különösen. Ha hozzájutottam egy különleges táblához, biztosan utánaolvastam az összetevőknek, majd később az interneten keresztül már rendeltem magamnak külföldről olyan csokit, amit itthon nem lehetett kapni. A csokoládé szeretete tehát adott volt, emellé jött az a felismerés, hogy a válság igenis kedvez a magyar termékeknek, táblás csokit tekintve pedig szűk a piac, mert a hazai csokoládékészítők inkább bonbont, trüffelt vagy pralinét készítenek. Arra gondoltam, mi lenne, ha úgy készítenénk el a terméket, hogy mindenki a saját ízlése szerint állíthassa össze azt a desszertet, ami az ő egyéniségét a legjobban tükrözi. Jelenleg közel 60 millió fajta ízkombinációban tudjuk elkészíteni a csokoládét.

– Bonbont miért nem csinálsz?

– Mert azt csinál más. Mindenben különbözni akartam. Liofilizált (fagyasztva szárított – a szerk.) gyümölcsökkel is csak én gazdagítom a csokoládét Magyarországon.

– Hányan foglalkoztok ezzel itthon?

– Körülbelül tízen. Jobb lenne, ha többen lennénk, mert ez pozitívan befolyásolná az emberek fogyasztási szokásait. Tőlünk nyugatra minden 1000 fős településen van egy csokoládékészítő, mert ott van olyan kultúrája a csokoládéfogyasztásnak, hogy egy kis falu is képes eltartani egy mestert.

– Kis hazánkban – gondolom –, nem értek el minden réteget…

– Mivel a csokoládéink 1000–1500 forint közötti áron mozognak, azt gondolhatnád, hogy csak luxusautók állnak meg az üzlet előtt. Pedig jönnek a teszkós szatyros nénik is, és sok olyan „hétköznapi” ember, akinek a gasztronómia a hobbija. Ők ahelyett, hogy mozira költenék azt az 1300 forintot, inkább megajándékozzák magukat egy csokoládéval. Ha belegondolsz, ez tényleg nemcsak egy csoki. Lehet ez egy olyan különleges ajándék, ami ahhoz képest, hogy milyen kuriózum, annyira nem is drága. Ha vendégségbe vagy születésnapra szeretnél vinni valami különlegeset, ennyi pénzért még egy értékes bort sem kapsz, de a bonbonok közül is inkább csak a kommerszeket. Egy szép tábla csokoládé céges meglepetésnek is kiváló. Önmagában is megállja a helyét, de léteznek olyan összeállításaink – melyeket bor- és pálinka-sommelier-vel készítünk el –, ahol a különböző borokhoz és pálinkákhoz ízben és külalakban a velük legjobban harmonizáló csokoládét kínáljuk.

– Ha öt év múlva beszélgetünk, miről mesélsz majd?

– Nem akarok szerénytelennek tűnni, de remélem, addigra én leszek Magyarország legnagyobb csokoládékészítője, és egy hatalmas üzemben fogom elkészíteni a legkülönlegesebb táblás csokikat.  Tervezem, hogy nyitok egy kis ékszerbolthoz hasonlító üzlet az Andrássy úton, ezen kívül tanítani is szeretnék majd, hogy minél több lelkes csokoládérajongó megismerje, elsajátítsa és népszerűsítse ezt a szakmát.

Wagner Bea: „Csokit csinálok, hogy szeressenek” Öt éve még tévéműsort készített, és annyit tudott a csokoládéról, hogy kétféle létezik: az ét- és a tej. Három éve elkezdte mások bonbonjait árulni, majd miután kiderült, hogy súlyos beteg, végleg pályát váltott. Ma újra egészséges, és a saját készítésű bonbonjait árulja a férjével megálmodott üzletben. Interjú Wagner Beával. »

Bilák Imre: „Az egyik legvadabb ízvilágot képviselem” Két dolog érdekelte: a konyha- és a képzőművészet. Néhány vargabetű után öt évvel ezelőtt sikerült ötvöznie a kettőt, s ma már a kézműves bonbonok méltán elismert mestere. Különleges ízvilágú csokoládéival nem kiszolgálni, hanem formálni szeretné a közízlést. Interjú Bilák Imrével. »