Gasztro

A Hal a tortán receptjei

Néhány lapszámmal és héttel ezelőtt Tamás a "Hal a tortán" két szereplőjével, Szekeres Nórával és Dukai Reginával főzött. Ott és akkor inkább a lányoké volt a főszerep, az ételek csak az említés szintjén maradtak. Pedig megérdemlik, hogy középpontba kerüljenek. Adós, fizess! – tartja a mondás, és mivel megígértük, hogy leírjuk a recepteket, meg is tesszük.

Mit lehet mondani a roston sült lazacról parajos széles metélttel? Ugye, semmit?! Ha valaki csak meghallja, tudja, ezt érdemes elkészíteni. Aki meg is kóstolta, az akkor is elindul lazacot beszerezni, ha eddig halogatta.

A gazpacho az andalúz konyha remeke, és nem csupán nyáron szerezhetünk vele kellemes perceket a családnak vagy a vendégeknek. Könnyű, finom és nem is nehéz elkészíteni. A „gazpacho” szó egyébként azt jelenti: keverék.

 

A narancsos mascarponetorta esetében legszívesebben átadnám a szót Körmendi Imre kollégámnak, aki a rovat képeit készíti, és nem csupán enni szeret, hanem főzni is… Ám ehhez sajnos, nincs elegendő helyünk. Imre már többször elkészítette ezt a tiramisura emlékeztető tortát, és teljesen el van ragadtatva tőle. És akkor még visszafogottan fogalmaztam. Már tűkön ültem, már rég vártak valahol, de nem mehettem, mert Imre még a részleteket ecsetelte, a narancs rostjainak, a krémsajtnak és a tejszínnek harmóniában történő összeolvadása kapcsán. Engem meggyőzött. Ha tehát le akartok nyűgözni valakit, vagy le akartok nyűgöződni, ehhez a recepthez nyúljatok!

Gyümölcsös-narancsos mascarponetorta

Hozzávalók: kb. fél csomag babapiskóta, 4 narancs, 5 dkg kristálycukor, 4 cl Triple sec vagy más könnyű likőr, málna, eper, szeder; a krémhez: 50 dkg mascarpone, 6 tojás, 4 dl tejszínből vert hab, 2 dkg vaníliás cukor, 10 dkg kristálycukor.

A krémhez a tojássárgákat a kétféle cukorral, habverővel szinte fehéredésig keverjük. Fakanállal keverve, beledolgozzuk a mascarponét és a tejszínhabot. A narancsok levét kifacsarjuk, 5 dkg cukorral, 1 dl vízzel és a likőrrel felmelegítjük. (Elég, ha langyos, nem szabad túl melegnek lennie!) Ezután a piskótákat egyenként egy pillanatra belemártjuk. Egy tortaforma aljára szépen egymás mellé lefektetjük. A krém kétharmadát rákenjük, majd piros gyümölcsöket ültetünk bele. Újabb réteg piskótákkal befedjük, és a tetején elkenjük a maradék krémet. Egész, szép szemű gyümölccsel díszítjük, és hűtőben hagyjuk legalább fél napot.

 


A két másik Tamás-féle Hal a tortán receptet (Grillezett lazacfilé, parajos széles metélttel, Gazpacho
) a Nők Lapja szeptember 17-én megjelenő, 38. számában találhatok meg!

Még több az e heti Nők Lapjából:

A rejtőzködő szerelmesek: Kapócs Zsóka és Kamarás Iván »
A fogamzásgátlók hatására nem a megfelelő párt szimatoljuk ki? »
D. Tóth Kriszta: Körte lett a lányom »
India színvilága hódít az őszi sminkben »
Ki ma a sztár, és mennyit ér?
Hogyan használjam a nőiességem? »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top