Gasztro

Szûzpecsenye szalonnás kelbimbóval

A húsételek kedvelõit sem hagyjuk cserben: a havi számunk-ban jócskán találkozhatnak változatos húsételekkel is, a pala-csinták mellett. És miután már mindannyian nagyon várjuk a tavaszt, a húsok - szûzpecsenye, sertéskaraj, kacsamell, rostélyos - mellé sok-sok zöldséget is társítottunk.





Hozzávalók:

• 4 kis sertés szűzpecsenye
• 24 kelbimbó
• 12 vékony szelet füstölt szalonna
• 50 dkg burgonya
• 5 dkg vaj
• 6 gerezd fokhagyma
• csipetnyi őrölt szerecsendió
• 2 evőkanál olaj
• őrölt bors
• só


Elkészítése:

A kelbimbót sós vízben puhára főzzük, hideg vízzel leöblítjük, lecsöpögtetjük, és konyhai papírtörlővel szárazra töröljük. A szalonnaszeleteket hosszában kettévágjuk. Minden szalonnadarabba egy kelbimbót göngyölünk, és fogvájóval megtűzzük. A burgonyát meghámozzuk, és felkockázzuk. A vaj felében pirosra sütjük, közben a zúzott fokhagymát is hozzáadjuk, és sóval, borssal ízesítjük. Másik lábasban a kelbimbótekercseket a maradék vajban átsütjük, majd a szerecsendióval együtt a burgonyához adjuk, és még 5 percig sütjük. Közben az olajban a húsokat körben aranyszínűre pirítjuk, majd sóval, borssal meghintjük. Tányérokra tesszük, a kelbimbóval és a burgonyával körítjük.

797 kcal (3349 kJ)/adag
Könnyen elkészíthető
Előkészítés: 30 perc, főzés: 35 perc
Olcsó








További receptek a Fakanál márciusi számában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top