nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Fotó
Ilyen életről álmodtál egész életedben – csodás képek egy virágkötő Instagramjáról

Sokan álmodozunk arról, milyen gondtalan lenne az életünk egy farmon, ahol csend van és nyugalom, nincsenek határidők, sem idegesítő szomszédok, az időnk nagy részét pedig a mezőkön vagy az állatokkal töltenénk. Erin Benzakein mert nagyot álmodni, és ma ő Amerika egyik legnagyobb virágkereskedője, akit rengetegen követnek az Instagramon.
NLCafé
f Ajánlom

Erin, felszámolva addigi életét, egy washingtoni farmra költözött családjával, ahol először növénytermesztéssel foglalkozott. Az első, amit elültetett egy sor cukorborsó volt.

“Már kislánykoromban megtanított a nagymamám mindenre, amit a virágokról tudni kell. Én voltam a kis virágos lánya, akinek az volt a feladata, hogy mindig készítsen egy szép csokrot az éjjeliszekrényre. Ezt a cukorborsót az ő emlékére ültettem, hogy emlékeztessen az együtt töltött időkre amikor kihajt.” 

Floret Flower Farmnak már több mint 320 ezer követője van az Instagramon. Gyönyörködj te is Erin virágoskertjeiben!

Ilyen életről álmodtál egész életedben - csodás képek egy virágkötő Instagramjáról

Forrás: My Modern Met

További érdekességek virágos kertekről az NLCafén:

Megosztás Facebookon