nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Fotó
„A férfiak tekintetén keresztül kell meghatároznunk magunkat?” – Albert Anna fotós képekben keresi a választ

„A férfiak tekintetén keresztül kell meghatároznunk magunkat?” – Albert Anna fotós képekben keresi a választ

Nőként, női alkotóként és magánemberként már gyermekkoromban megfigyeltem, hogy az általános nézőpontot a férfitekintet jelenti, de szerintem ebből ki lehet és ki is kell lépni - vallja Albert Anna, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem friss diplomás fotós hallgatója, aki diplomamunkájában a női lét mindennapos kérdéseit boncolgatja. Képeiből készült válogatásunkhoz néhány gondolatot is fűzött az alkotó.
NLCafé
f Ajánlom

Fotók: Albert Anna

A gimnáziumi éveim alatt több hobbim is volt. Rendszeresen jártam rajzolni, és egy színjátszó körnek is tagja voltam. Fotózni magamtól kezdtem, valamilyen belső indíttatásból, ami nem olyan meglepő az én generációmban, mikor a kamera (vagy okostelefon) már teljesen természetes része az életünknek.

Egy idő után a rajztáborokban is fotóprojektekbe kezdtem, és a színházban is több előadást kezdtem fotózni, mint amennyiben játszottam. Mikor eljött a továbbtanulás ideje, így a MOME fotó szakára jelentkeztem, és valamilyen csodával határos módon fel is vettek.

A fotózásban az a jó, hogy teljes szabadságot ad. Szó szerint bármilyen témával foglalkozhatok, csak választás és érdeklődés kérdése a dolog. Ezt kevés szakmáról mondhatjuk el. Emiatt aztán rengeteg olyan embert ismerhetek meg, és olyan helyekre juthatok el, hogy néha magam is csodálkozom. Például amikor felvételiztem, nem gondoltam volna, hogy pár évvel később Szarajevóban fogom kutatni, milyen hatással van ma a délszláv háború az emberek életére. De egy egyszerű portréfotózás is sokat tud adni nekem, ha izgalmas embert fotózhatok. Számomra ez egyszerűen élvezetes.

Ha ezzel foglalkozik az ember, akaratlanul is téma után kutat folyamatosan, és nyitottan áll a világhoz. Hogy mi az, amit elég inspirálónak tartok, nehéz kérdés. Fotósa válogatja, hogy ki milyen módszerrel dolgozik, ráadásul mivel folyton tanul az ember, ez változik is, de az elmúlt időszakban az volt a munkamódszerem, hogy összeírtam vagy lerajzoltam a számomra inspiráló képi ötleteimet. Ezek általában szabad asszociációk vagy intuitív elképzelések alapján születnek meg a fejemben, de utána igyekszem tudatosan alakítani a képeket. Mivel inkább megrendezett fotóban “utazom”, ez adott. Egy ideje arra is rájöttem, hogy a túl személyes témákat is meg lehet úgy ragadni, hogy az ne csak nekem legyen izgalmas, de ehhez egy lépést távolodnom kell tőlük. Ez nem mindig könnyű.

A diplomamunkám és a szakdolgozatom témája a női tekintet volt. Ez egy kifejezés a szakirodalomban, ami a nők másfajta világlátásáról szól. Ez egy önreflexív álláspont, amely azt a tényt állítja a középpontjába, hogy a nő maga a megfigyelés tárgya. Ennek vannak persze saját specifikumai (pl. témaválasztás, a női test és szexualitás ábrázolása), amiket néha elég nehéz megragadni, de sokszor mégis érezzük, ha valami egy női művész kezei közül kerül ki. Talán a fotóban és a filmművészetben a legérzékletesebb ez.

Azért választottam ezt a témámnak, mert mindig is érdekelt a feminizmus ideológiája és a feminista kritika. Fotósként pedig van egy furcsa kettősség, amit átélek: alkotóként néha tudatosítanom kell, hogy ne férfitekintettel fotózzak pl. egy megrendelőnek (különösen a kommerszebb munkáknál bukik elő ez a dolog). Ez ugyanis egy tanult dolog, egy konstruált és felvett szemlélet. Máskor pedig akaratlanul is ízig-vérig női tekintettel fotózok, akár tudat alatt. Ez a legjobban a 2017-es vizuális naplómon látszódik. Ez a diplomamunka erre is jó volt, helyre tettem magamban valamit. 

Az alkotói folyamat során általam megélt mozzanatokból is merítettem inspirációt, és átdolgoztam szimbolikus motívumokká. Megrendezett, néhol a divatfotó határain táncoló képeket hoztam létre. Személyesen átélt történeteket fogalmaztam meg úgy, hogy általános, nem egyetlen személyre redukálható jelenségről meséljenek. A női szerepek, a társadalmi elvárások és az illem fogalma is vizsgálatom tárgyát képezték, akárcsak a hibátlan–elvárt és a tökéletlen–hibás ellentétpárok is.

A sorozat nem csupán mesél a nőiségről és nőiességről, hanem feltárja az e fogalmakhoz és a fotográfiához fűződő személyes viszonyomat is. A saját női létem megélése és tudatosítása alkotóként evidenciának hangozhat, de néha igenis nehéz levetkőzni azokat a tanult mozzanatokat, melyek az évek alatt berögzültek. Például nehéz nőként úgy tekinteni a nőtársaimra, hogy azt nem egy külső nézőpontból, egy férfi tekintetén keresztül, hanem saját helyzetemből, szexualitásomból, empátiámból, megélt tapasztalataimból teszem. Ezt néha csak akkor veszem észre, mikor tudatosan figyelni kezdek rá fotózás közben. Ugyanakkor tudat alatt mindig is jelen volt a női nézőpont a korábbi munkáimban is. Ezt a „tudathasadt” kettősséget vizsgálom a szakdolgozatomban is, arról írva, hogy nőként azt a sugallják nekünk: a férfiak tekintetén keresztül kell meghatároznunk magunkat.

Kövesd Albert Annát az Instagramon! 

Megosztás Facebookon