nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Fotó
„Tízéves vagyok, és öt éve zenélek“ – bemutatjuk az ózdi Várkonyi Csibészeket

„Tízéves vagyok, és öt éve zenélek“ – bemutatjuk az ózdi Várkonyi Csibészeket

A véletlen sodort elém egy felvételt roma fiatalokról. A videón csillogó tekintetű tizenévesek zenéltek felnőtt, profi zenészeket meghazudtoló módon. A klip első percében már gombóc volt a torkomban, nem sokkal később folytak a könnyeim. „Várkonyi Csibészek” – ez állt a felvétel leírásában. Kik lehetnek ezek a fiúk? Azt éreztem, hogy azonnal meg kell ismernem őket!
Révai Sára
Révai Sára
f Ajánlom

Nem sok információt találtam róluk, de elegendőt ahhoz, hogy fel tudjam keresni őket. Ózd környéki gyerekekről van szó, a mélyszegénység legalsó bugyraiból szólnak dalaik. Ezeket az amúgy kilátástalan helyzetben lévő fiatalokat a zenélés öröme, illetve egy Common vibe nevű csapat hozta össze. Róluk később még szó lesz.

Kora hajnalban indultam Ózdra, még sötét volt, és akkora köd, amekkorát az autó lámpája sem tud áttörni. Lassan kellett mennem, pedig sietni szerettem volna.

Ahogyan közeledtem, úgy lett egyre kietlenebb a táj, üresebb a látkép. Kihaltnak tűnő falvak követték egymást, csak a házak kéményéből felszálló füst sejtetett valamiféle életet a romos falak között. A kertekben odafagyott gyerekruhák kiteregetve, dermedt törpe-Mikulás-szobrok és vonyító kutyák. Néhol egy-egy biciklis az úton vagy egy dohányzó alak egy kisbolt előtt. Kicsit úgy éreztem, hogy a világ végén járok.

A GPS szerint már nem vagyok messze, bár az út mentén fagyoskodó tehenek az ellenkező irányba mutatnak.

Egy Sajóvárkony nevű kis település volt a célom. Reggel nyolc órára érkeztem meg, a helyi általános iskolát kerestem. Egy bolt előtt ácsorgó nőt kérdeztem meg, merre lehet a suli. Értetlenül nézett rám, majd bement a boltba, hogy megkérdezze nekem. Ott sem tudták. Aztán végül a mindössze pár utcából álló faluban rábukkantam az iskolára.

A sivár, fagyos udvaron előttem fiatal fiú sétált. Nagy gitárt cipelt, kezében kanna. Ő biztosan az egyik várkonyi csibész. Követem, közben halk gitárjátékot hallok.

„Amikor zenélek, úgy érzem, hogy kicsit változik a világ körülöttem. Nem akarom abbahagyni soha.”

Gyula a frissen alakult zenekar egyik tagja, kint gyakorol a dermesztő hidegben. Melegíti a zene iránti szenvedélye. Én viszont elgémberedtem a hosszú autóút után, és minden porcikám reszket. Bemegyek a terembe, ahol a korai próbára gyülekeznek már a csibészek. Ma ugyanis a fiatal muzsikusok környékbeli óvodákba és iskolákba látogatnak el. Zenét visznek ajándékba sorstársaiknak.

A hangszerek még keresik gazdáikat, a teremben félig nekivetkőzött emberek, nem is igazodom ki pontosan a résztvevőkön. Azt látom, hogy itt most senkinek nincs ideje engem felvilágosítani a részletekről, de nem is bánom, hamar feloldódom a korai káoszban.

„Tízéves vagyok, és öt éve zenélek“ – nagyot nevet.

Patrik gitáros szeretne lenni, amikor zenél, szeretetet érez.

Gyula is bejön a hidegről, mindenki elfoglalta helyét a hangszerek mögött, robban a hangulat.

Cigánynótákat játszanak. Égnek a dobok a gyerekek keze alatt, gitárok és kannák kísérik a szenvedélyes menetet.

Patrik arcáról nem nehéz leolvasni, mit éreznek ezek az amúgy nehéz sorsú gyerekek zenélés közben.

„Ájdevla, ájdevla….“ – Roland Istenről kezd énekelni cigány nyelven. Amint belekezd a nótába, ismét elöntenek a könnyeim. Egy ideig fényképezni sem tudok, elvarázsolnak, szó szerint. Arcomat két kezembe temetem, és magamban azt mondogatom: ezt nem hiszem el, ezt nem hiszem el. Mielőtt beléptem ebbe a terembe, azt hittem, a világ végén járok, most már úgy gondolom, hogy ez a világ közepe.

A dalok nem csak nekem okoznak euforikus élményt. A próba közel egy órán keresztül tartott, de most már sietni kell egy szomszédos faluba, ahol kisiskolásoknak fognak zenélni.

Miklósi Ákossal sietve tudtam csak beszélni pár mondatot az első helyszínre igyekezve.

„Tavaly egy barátommal, Lima Viktorral alapítottuk a Common vibe-ot. Nincsenek nagyra törő terveink, csupán annyit szeretnénk, hogy a szegénységben élő, perifériára szorult gyerekeknek lehetőséget nyújtsunk a zenélésre, akár profi zenészekkel összekötve őket. Hangszert adunk a kezükbe, és a rájuk irányuló figyelmünkkel segítünk nekik elhinni azt, hogy ők is fontosak. A közös zenélés a program eszköze, a közös alkotás, a közös élmény pedig hozzájárul a kapcsolatteremtési készségek, a másik és a másság tiszteletéhez és megbecsüléséhez. De most bocs, egyszerűen nem tudok erre koncentrálni, rohanunk az első fellépésünkre”– nevet.

Egy közös képet kérnek tőlem a fiúk, akik régóta jóbarátok, ám most a zene végérvényesen összekötötte őket. Balról jobbra: Patrik, Alex és ismét Patrik. 

Megérkeztünk az első suliba. Úgy éreztem magam az ifjú zenészek mögött, mintha egy világkörüli úton turnézó világsztárok törnék az utat előttem. A szembejövő gyerekforgalom mind lepacsizik a „csibészekkel”.

A nagyrészt romákból álló, karikás szemű gyerekek kissé bágyadtan várják a koncertet. Nem sejtik, talán nem is reménykednek abban, hogy most valami különös dolog következik.

Dominik, a fátyolos hangú ifjú tehetség belekezd az első dalba.

Az unott kis közönség hamar tomboló sereggé változik. A dalokat szinte minden gyerek kívülről fújja, egy részük énekel, mások a lábukon dobolják a ritmust. Ezek a gyerekek éhesek. Az élményekre, a művészetre, a közös örömre. És sokszor sajnos biztosan szó szerint is. Egy finom falatra.

A common vibe-osoknak köszönhetően létrejött Várkonyi Csibészek olyan élményt hoztak el ebbe az iskolába, amire eddig még nem volt példa.

A zenén keresztül adnak reményt a gyerekeknek.

A koncert egyik dala a cigány himnusz volt:

„Zöld az erdő, zöld a hegy is
A szerencse jön is, megy is
Gondok kése húsunkba vág
Képmutató lett a világ…”

„Egész világ ellenségünk
Űzött tolvajokként élünk…”

„Nem loptunk mi csak egy szöget
Jézus vérző tenyeréből…”

„Isten, könyörülj meg nékünk
Ne szenvedjen tovább népünk…”

„Megátkoztál, meg is vertél
Örök csavargóvá tettél.”

A kitörő siker után, a koncert végén az érdeklődő gyerekek kipróbálhatták a hangszereket. Úgy éreztem, szemtanúja vagyok egy olyan eseménynek, aminek hosszú távon is van értelme.

Biztos vagyok benne, hogy ez után az élmény után sok gyerek kedvet kap majd a zenéléshez, és a zenén keresztül talán értelmet nyer számukra a világ.

A reggeli élmény kicsit később egy közeli óvodában megismétlődött. Az apróságok már sorban ültek, kissé feszengve. Ők sem sejtették, milyen élmény vár rájuk.

Az első dalt érdeklődve nézték végig, egyre többen kezdtek mozgolódni, ritmust ütni és dúdolgatni közben.

A siker itt sem maradt el. A jövő zenészei itt ülnek a sorok között, értik és igencsak tetszik nekik, amit hallanak.

A koncert végén az ovisok is lelkesen estek neki a hangszereknek.

 

Az óvodai élmény után a fiúk szünetet tartottak, mert délután új helyszíneken folytatják koncertjüket.

A Common vibe és a Várkonyi Csibészek egyelőre önerőből végzik ezt a fontos tevékenységet, de terveik között szerepel, hogy közösségi stúdiót hozzanak létre, illetve szükségük volna egy kisbuszra, hogy gyaloglótávolságon kívülre is eljuthassanak. Ez nem fog menni segítség nélkül, ezért aki teheti, keresse fel őket a YouTube-on, Facebookon, és segítsen nekik, hogy minél több hátrányos helyzetű gyerek csatlakozhasson később hozzájuk, és hogy ez az élmény kicsit megkönnyítse nehéz életüket.

Megosztás Facebookon