Egy hely, ahol karnyújtásnyira vannak a felhők, és elszédülsz a levegőtől

A Reschenseelauf futóverseny miatt indultunk el családommal az olasz településre, hogy megtapasztaljuk, milyen 1600 méteren 15 kilométert úgy lefutni, hogy közben 227 méter szintkülönbség és olyan festői környezet vár ránk, amitől percenként leesik az állunk. 

A futóversenyt izgalmas túrával kötöttük össze, Reschensee-ből Passo della Stelvio felé vettük az irányt, ahol a képen látható hajtűkanyarokkal kellett megküzdenünk. Ez az útszakasz valamikor postakocsi-útvonal volt, amikor aztán felfedezték, mennyire jó ezen a magasságon (2700 méter) a levegő, elkezdték kiépíteni. Ma már panziók várják a látogatókat, sportolókat. 

Előre szólnék, a szakaszt rutinos sofőrök vállalják csak be, sok helyen egysávos az út, és olyan hajtűkanyarok vannak benne, hogy néhányat megannyi Y-fordulással lehet csak bevenni. Azzal is számolni kell, hogy alig pár méteren belül 1200 méter az emelkedés, éppen ezért csak lassan érdemes haladni, 500 méter emelkedés után nem árt megállni. 

A csúcson a Garibaldi-Hütte nevű panzió magasodik, ami a környék egyik legmagasabb pontja (2800 méter). A panzió különlegessége, hogy baráti áron adja a szobákat, sőt egyszemélyes szobáik is vannak. 

A panzióból ez a kilátás tárul elénk, a bevállalós túrázók azonban nem állnak meg itt: a szemközti hegyre egy kötélpályás lélekvesztőn lehet eljutni úgy, hogy alattunk nincs más, mint szakadék. Igaz, a végén 3000 méter fölé kerül az ember. 

A panzió mögött ez a látvány fogad. A zöld pulcsis kiránduló a csúcs legjobb pontján ül, onnan a legszebb a kilátás, a sorozat első képe is ott készült. 

Aki a panzióban szeretne megszállni, annak előre szólnék, hogy az utolsó 200 métert gyalogszerrel kell megtenni. Nem mondom, hogy egyszerű!

A környék egyik legszebb pontja a Reschensee “alatt” található Haidersee tavacska, amit kényelmesen körbe lehet sétálni, biciklizni, illetve a helyi attrakció az a kocsmapanzió, ahol kajaktúrákat szerveznek. 

 A tótól Meránó irányába tart ez az út

Szállásunkat Tarsch (olaszul: Tarres) nevű kis üdülőfaluban foglaltuk. A hatszáz lelkes kis falu egy elképesztően meredek domboldalra épült, a településen szűk, meredek utcákban lehet közlekedni, minden kanyarban ott a domború tükör. 

 Naplemente a szobámból

Túránk következő megállója Trafoi volt, ahonnan libegő visz 2060 méter magasra. Aki eljut ide, ne hagyja ki a Naturatrafoi természetházat, ami nem más, mint egy gigantikus, föld alatti rendezvényközpont, ahol számtalan izgalmas kirándulást szerveznek. 

Minket egy helyi erdész kísért el azon a túraútvonalon, ami a libegő vonalán fut. 500 méteres szintkülönbséget tettünk meg, aminek a végén az alábbi látvány fogadott: 

Ezen a magasságon már gleccsereket is látunk, amiket a szakemberek folyamatosan fotóznak, hogy lássák, hogyan alakul a méretük, formájuk. Mivel most az átlaghőmérséklet 3 fokot emelkedett, a gleccserek visszahúzódtak. 

Túra a hegyen: 500 méter szintkülönbséget megtenni pont olyan, mint fél órán belül ötször megjárni egy tízemeletes panelt lépcsőn. A levegő nagyon kevés, a gyaloglás megerőltető.

A vidék nemcsak a turisták és a sportolók kedvelt célállomása, de a gombászok is szeretik, különleges gombászkörnyék. 

A környéken rengeteg a biciklista, a hegyről ugyanis több, eltérő nehézségű úton lehet lejutni. 

A túracsoport tagjai megállás nélkül fotóztak. Kicsit illúzióromboló, de az a hely, ahol a képet lőttem, egy katonai övezet, ami három katonai ágyút rejt. 

A Prader Arm (olaszul: Malga di Prato) szabad tartású tehenészet és sertéstelep is kötelező állomás. 

 Az istállóban döbbenetes tisztaság fogadott minket, az állatok pedig szemmel láthatóan “boldogok”. 

 A tehénistálló gerendáján egy titkos üzenet. 

Az istálló melletti hüttében sajtkóstolásban volt részünk, a finom helyi sajtokhoz pedig helyben sütött kenyeret, helyi fehérbort és tehéntejet kaptunk. Az egész kirándulásért borkóstolóval együtt mindössze 5 eurót kértek.

Budapestről körülbelül 10 óra volt idáig autóval az út, de csak azért, mert jó volt a forgalom. Az utolsó 170 kilométeren simán becsúszhat egy 3-4 órás késés. Olaszországon belül nem érdemes autópályán menni, nem nagy időveszteség, viszont a kanyargós utak látványát kihagyni nem éri meg. 

Klug Viktor többi fotóját a Facebookon tudod megnézni. Kattints ide!