Fotó

Magyar művelődési házak, ahol tényleg megállt az idő

Villogó neonlámpák, bordó drapériák, kopott feliratok, öreg bútorok, történelmi emlékek: Timár Sára Erzsébet fotós izgalmas időutazásra hív bennünket, diplomamunkájában a művelődési házak páratlan világát örökíti meg, ameddig még van rá lehetőség.

Timár Sára Erzsébet számára a fotózás kezdetben gyermekkori hobbi volt, öt éve azonban úgy érezte, ennél jobban semmi nem érdekli. Korábban történelmet tanult, friss diplomásként pedig ahelyett, hogy a bölcsész pályán helyezkedett volna el, elhatározta, hogy fotózni fog. Először a Szellemkép Szabadiskola fotó képzésére járt, majd a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotográfia mesterszakát végezte el. Kultúrház című diplomamunkáját hozta el nekünk. 

Tímár Sára: Kultúrházak
Művelődési Ház, Aka

Miért pont a fotó?

Szerintem előbb-utóbb mindenki megtalálja azt a médiumot, nyelvet, hozzáállást, amivel a legjobban tud kommunikálni, amivel a legkönnyebben tudja megosztani mindazt, amit a világról, a társadalomról, végső soron az életről lát vagy gondol. Én ezt az eszközt a fotóban találtam meg igazán.  

Tímár Sára: Kultúrházak
Bartók Béla Művelődési Ház, Miskolc

Milyen témák mozgatnak?

Korábbi történelemtanulmányaim miatt a múltnak a jelen társadalmunkra gyakorolt hatása, mindennapi életünkben való továbbélése foglalkoztat most leginkább. Megmaradt a kutatói hozzáállásom, szeretek levéltárba járni, írni és a kutatott témákat felhasználni fotográfiai munkáimban is.  

Tímár Sára: Kultúrházak
VOKE Egyetértés Művelődési Központja, Debrecen

Hogyan esett a választásod a kultúrház témakörére? Van személyes kötődésed, emléked?

Szüleim, Timár Sándor koreográfus és Timár Böske táncművész és tánctanár, mind a ketten a néptáncnak szentelték egész életüket. Nekik köszönhetően én is húsz éven keresztül néptáncoltam. A művelődési ház már a hetvenes évek óta nagyon fontos helyszíne ennek a táncformának, így én is sok időt töltöttem ezeken a helyeken.

Tímár Sára: Kultúrházak
VOKE Egyetértés Művelődési Központja, Debrecen

Élénken él bennem a kilencvenes évek budapesti kultúrházvilága a villogó neonlámpáival, vörös függönyeivel és a folyosóit körüllengő dohányillattal. Mindig is vonzott ezeknek a helyeknek az atmoszférája. Ez a személyes élmény vezetett el oda, hogy már az ELTE-n is erről készítettem  a diplomamunkámat, akkor egy budapesti művelődési ház történetével, a Kádár-korszakban betöltött szerepével foglalkoztam. Ennek köszönhetően már volt háttértudásom, sok személyes élményem, amiből el tudtam indulni.  

Tímár Sára: Kultúrházak
Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, Hódmezővásárhely

Rájöttem, nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy ma hogyan néznek ki ezek a helyek, mennyire változtak vagy nem változtak meg, ezért elhatároztam, hogy körbejárom az országot, és fényképeket készítek különböző városok, települések kultúrházairól. A MOME-n eltöltött mesterképzés pedig ideális alkalmat, de főleg nagyon sok segítséget nyújtott ennek megvalósításához. 

Tímár Sára: Kultúrházak
Művelődési Központ, Bonyhád

Mit tapasztaltál, ma milyen funkciót töltenek be ezek a művelődési házak?

Engem elsősorban nem az érdekelt, hogy a művelődési házak milyen funkciót töltenek be. A közművelődési szakemberek szerencsére számos felmérést és kutatást végeznek arról, hogy ki és miért jár művelődési házba, milyen tevékenységet végeznek pontosan, mi a szerepe ma egy ilyen intézménynek a társadalom életében.  

Tímár Sára: Kultúrházak
Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, Hódmezővásárhely

Én más szemmel néztem ezeket a helyeket. Engem elsősorban az foglalkoztatott, hogy hol történik mindez. Milyenek azok a terek, ahol ma is rengeteg ember kulturális és szabadidős tevékenysége zajlik a nagyvárosokban, városokban és kisebb településeken egyaránt. Azon belül is azt a jelenséget kutattam, ahogyan a múlt – elsősorban a szocialista éra nyomaival – akarva-akaratlanul továbbél ezeken a helyeken.  

Tímár Sára: Kultúrházak
Kertvárosi Bányász Művelődési Otthon, Tatabánya

Képeimen az épületek belső tereit, azoknak használatát ábrázolom, mert úgy gondolom, hogy így lehet a legtisztábban olvasni a képekről az egymásra halmozódott időrétegeket az elmúlt negyven, ötven, akár hatvan évből. 

Tímár Sára: Kultúrházak
VOKE Csomóponti Művelődési Központ és Könyvtár, Szolnok

Mik a helyszínek? Hol fotóztad be őket?

Bár az elmúlt években számos művelődési intézmény megújult, átépült Magyarországon, még mindig megtaláljuk azokat a helyeket, ahova ha belépünk, kisebb időutazásban lehet részünk. Én ezeket a művelődési házakat kerestem. Nem földrajzi elhelyezkedés vagy hatókör szerint válogattam, hanem kifejezetten ezt a jelenséget kutattam. 

Tímár Sára: Kultúrházak
Kőbányai Gyermek és Ifjúsági Szabadidő Központ, Budapest

Az ilyen látványt őrző kultúrházakat az ország legkülönbözőbb pontjain megtalálhatjuk, így egymástól igencsak távol lévő településeken készültek a képek, falvakban, városokban és a fővárosban egyaránt. 

Tímár Sára: Kultúrházak
Csepeli Munkásotthon, Budapest

A munka későbbi szakaszában az is foglalkoztatott, hogy a felújított intézmények hogyan néznek ki, mennyiben örökítik tovább azokat a mintázatokat, amelyeket a régi kultúrházak látványában és hangulatában szinte mindig fellelhetünk. Véleményem szerint van hasonlóság, de ez sokszor nem tudatos. Építészetileg új terek születnek, amikor viszont ismét használatba kerülnek az épületek, akkor visszaköszönnek látványok, például újra előkerül a megszokott vörös drapéria. 

Tímár Sára: Kultúrházak
Magyary Zoltán Művelődési Központ, Tata

A sorozatomba beépítettem néhány átépített intézményt is. Összességében elmondható, hogy elindult egy átalakulási folyamat, vagyis meg fognak változni a művelődési házak, ezért még inkább fontosnak tartottam, hogy megörökítsem ezeket a helyeket, ameddig még van rá lehetőség. 

Tímár Sára: Kultúrházak
Városi Művelődési Központ és Könyvtár, Martfű

Tímár Sára: Kultúrházak

Jó Szerencsét Művelődési Központ, Várpalota

Tímár Sára: Kultúrházak

 VOKE Batsányi János Művelődési és Oktatási Központ, Tapolca

Tímár Sára: Kultúrházak

 Kálmán Imre Kulturális Központ, Siófok

Tímár Sára: Kultúrházak

 Hunyadi János Művelődési Ház, Múcsony-Alberttelep

Tímár Sára: Kultúrházak

 KÖFÉM Művelődési Ház, Székesfehérvár

Tímár Sára: Kultúrházak

 József Attila Művelődési Ház, Rudolftelep

Tímár Sára: Kultúrházak

 VOKE Vasutas Művelődési Ház, Kiskunhalas

Magyar művelődési házak, ahol tényleg megállt az idő

Móricz Zsigmond Művelődési Ház, Szentes

Magyar művelődési házak, ahol tényleg megállt az idő

A Vértes Agorája, Tatabánya

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.