Fotó

Történelmi nap a szombati: nem történt semmi a Budapest Pride-on

Magyarország egy kicsit jobb hely lett ezen az eseménytelen nyári napon. Egy kimerítő képriportot azért összeállítottunk.

Hogy milyen volt a Budapest Pride 2017 záró vonulása? Nehéz erre mit mondani, ugyanis egy árva sztorink nincs: a melegfelvonulásként ismert eseményen ugyanis idén

az égvilágon nem történt semmi.

De tényleg: sem balhé, sem tüntetés, sem rendőrattak, sem könnygáz, sem vízágyú. Semmi. És ez csodálatos.

Azért, mert a szervezők idén a polgári engedetlenség határát súrolva kijelentették: nem hajlandóak kordonok közt, a járókelőktől, a város életétől elzárva vonulni, ahogy majdnem egy évtizedig, egy különösen balhés vonulás után kénytelenek voltak. A rendőrség ezt tudomásul vette, a szélsőjobbosok, hungaristák (vagy hívjuk őket, ahogy akarjuk: szóval azok, akik, ha rajtuk múlna, minimum munkatáborba deportálna minden LMBTQI-embert) azonnal szerveződni kezdtek, tudván, hogy legalább tojásdobásnyi távolságban lesznek. Szóval borítékolni lehetett, hogy lesz valami.

Ezért is különösen jó hír, hogy nem történt semmi. A több ezer vonulót egy szál laza kordonsor védte, úgy, hogy ezekre sem lett volna szükség: a bámészkodók integettek, táncoltak, tucatnyi feketepólós ellentüntető és maroknyi (főleg nyugdíjas) ökölrázó-mocskosbuzizó arcot számoltunk össze, ezek egy része megpróbált bejutni a gyülekezőnél, a Kossuth téren, ám a szervezők rutinosan, a Harcos- és Nagymagyarország-pólókat látva kiszűrték őket.

 A többit pedig inkább képekkel meséljük el.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.