Bemutatjuk Gáts Tibort, a citerakészítés Stradivariját

Könnyűzenében, világzenében jártas, citerát kedvelők és játékosok is szívesen használják fúziós zenéhez hangszereit: “Gáts”-citerája van Lajkó Félixnek, Gryllus Dánielnek, Kovács Nóra énekesnőnek, sőt Akisino japán herceg felesége magyarországi látogatásukkor Tibor műhelyében készült citerát kapott ajándékba Sólyom László köztársasági elnöktől. Hangszereit őrizgetni, megtartani nem szokása a mesternek, azonban csak olyan helyre adja el őket, ahol tudja, jó kezekben lesznek. A Velencei-tó mellett, az otthonában beszélgettünk a mesterrel foglalkozásáról.  

Valódi terülj-terülj asztalkám fogadja a vendégeket, rajta gyakorlócitera, dunántúli hasas citera, tenor-, galambdúcos citera, igazi gyűjtemény, háttérben az ütőgardonnal.

A vályúcitera az egyik klasszikusnak mondható citeratípus, régen úgy készült, hogy egy hasábból egyszerűen kivájták a közepét, húrokat raktak rá, húrfeszítő szögeket, és gyakorlatilag kész is volt. Ezek sajnos hamar szétrepedtek a fában rejlő feszítőerő miatt. Manapság szinte kizárólag többféle fából összeépített citerák készülnek változatos formai megoldásokkal.

A keményebb bükkfa, juharfa vagy körtefa a citerafejek, a fogólap és a hátsó tőke anyaga, a fedőlap, mely a húrok hangját erősíti fel, fenyőfából készül. Fenyőfából is a legjobb a sűrű szálú, száraz lucfenyő.

Amikor Tibor gyerek volt, ha egy lendkerekes autót kaptak, már az is nagy csodának számított. Szinte minden játékot maguknak készítettek, mindenki maga fúrt-faragott, kardot, íjat, nyilat, csúzlit, kishajót csináltak. A Balatonon még nádtutajt is, egyik csónakjuk éppen olyan volt, mint egy egyiptomi papiruszcsónak. 

Citerával az 1970-es évek elején találkozott, amikor egyik kiválóan citerázó évfolyamtársa behozta a kollégiumba a Bársony Mihály által készített citeráját. Korábban zenét nem tanult, de látva a citera egyszerűségét ugyanakkor nagyszerűségét, elhatározta, hogy megtanul rajta játszani. A kölcsönkapott hangszer és Kodály Zoltán könyvében látott citeraképek alapján készítette el első hangszerét.

A citera nem “szabványos” hangszer, bőven van lehetősége az egyéni elképzeléseknek, megoldásoknak az alapvető sajátosságok és a hagyományok tiszteletben tartása mellett. A kézi munka és faanyag tulajdonságainak egyedisége miatt szinte lehetetlen két tökéletesen azonos hangzású hangszert elkészíteni, apró különbségek mindig lesznek.

Tibor szerint a készítés alatt az ember nagyon sok mindenre inkább csak ráérez, és az eredmény sokszor olyan apróságokon is múlik, amit a munka során a gyakorlat és a korábbi tapasztalatok alapján szinte akarattalanul tesz hozzá.

Nagy elismerés számára a Népművészet Ifjú Mestere kitüntetés, amit 1976-ban, a Népi Iparművész cím, amit 1979-ben kapott, és a Népművészet Mestere, amit 1993-ban. 

Népihangszer-készítőből kevés van, szeretik őket az emberek. Díjai közül kiemelkedőnek tekinti az 1981. évi id. Kapoli Antal Országos Fafaragó Pályázat elért első díját, ahol citeráját mint szép népművészeti tárgyat értékelte a zsűri.

Tibornak a faragáson kívül meg kell terveznie a hangszer arányait, méreteit, ki kell számolnia az érintők pontos helyét a húrhossz és a zenei hangok frekvenciájának függvényében.

A magyar citera sajátosságai a két külön sorban elhelyezkedő kromatikus hangsor és a kísérő húrokat tartó lépcsőzetes kisfejek.

Szinte az egész magyar nyelvterületen elterjedt volt 19. század második felében a citera, egyszemélyes zenekarként működött úgy, mint a duda vagy a tekerő.

A citerát régebben szarvasmarha szarvából hasított szarulemezkével, erősebb pulyka- vagy lúdtollal pengették, népi szóhasználattal: verték. Mivel a citerát többnyire házilagosan készítették, így formája, szerkezete, díszítése is nagyon változatos volt, ezekből a régiségekből Tibor többet is őriz műhelyében.

Ha csak a készítéssel eltöltött produktív időt vesszük figyelembe, három nap alatt is elkészülhet egy citera.

A hangszer iránti alázat mellett fizikai áldozattal is jár a műhelyben végzett munka, bár Tibor nem panaszkodik, de többször szemüveget kell cserélnie, hogy az aprólékos díszítők kidolgozása megfelelő legyen.

Nem tartogat titkokat, hangszerkészítő társaival, ha megkeresik, szívesen megosztja az évek alatt összegyűjtött tudását és tapasztalatát.

A hangmagasságuk alapján ma a citerákra többféle elnevezést is használunk, van tenor-, prím-, pikoló- és basszuscitera is. 

A citerakészítésről azt tartja, nem olyan bonyolult. Ő is megpróbálta és sikerült.