Fotó

13 nagyváros, ahol a legjobb dolgozni

Aki esetleg nem tudná, létezik egy olyan fogalom, hogy munka-szabadidő-egyensúly, ami ideális esetben azt jelenti, hogy a dolgozó ember életében megfelelő arányban van jelen a munka és a pihenés. Míg az átlag magyar számára a heti 40 munkaóra is álom csupán, addig a világ más pontjain szemtelen 30 órás munkahetek is vannak. Mutatjuk a listát.

A Business Insider hozta le azt a 13-as listát, ami azokat a világvárosokat mutatja be, ahol a munkaóra és a szabadidő egyensúlya a legideálisabb, vagyis nemcsak elméletben létezik. A lista összeállítása során a svájci UBS bankcsoport adatait használták, amiből kiderült, hogy az alábbi nagyvárosokban a dolgozók hány napot dolgoznak hetente és évente, illetve mennyi szabadságot vesznek ki. A listában található városok mindegyikében a munkaidő heti 33,5 óránál kevesebb; az összeállításba két francia város is bekerült, de a britek például nem kerültek fel a listára. 

13. Madrid: 33,28 munkaóra/hét. Ráadásul a spanyol ember a délutáni sziesztát is ismeri, ami szintén alaposan lefarag a munkaidőből.

 

12. Amszterdam: 33,20 munkaóra/hét. Ez az a város, ahol az átlagos éves munkaórák száma 1726 óra körül alakul, ami 165-tel kevesebb, mint az európai átlag.

 

11. München: 33,1 munkaóra/hét. Németországban ebben a városban a legideálisabb a munkaóra-szabadidő megoszlása, Münchenben átlagosan 29 szabadnapot vesznek ki évente.

 

10. Brüsszel: 33,02 munkaóra/hét. A listában szereplő városok közül Brüsszelben veszik ki a legkevesebb szabadnapot, 18 szabadnap/év az átlag, de ez nem akadályozza őket abban, hogy az egyik legjobb munkaóra-szabadidő átlagot hozzák az éves 1717 munkaórával.

 

9. Vilnius: 33 munkaóra/héttel szintén jó átlagot hoznak, 6,6, órát dolgoznak az 5 nap alatt.

 

8. Luxemburg: 32,75 munkaóra/hét. Luxemburgban átlagosan 1703 munkaórát dolgoznak évente és 31 nap szabadságot vesznek ki.

 

7. Koppenhága: 32,64 munkaóra/hét. Koppenhága a világ egyik olyan nagyvárosa, ahol a legjobb az életminőség, ennek része, hogy itt az emberek 11,4%-kal kevesebb órát töltenek a munkában, mint az átlagember.

 

6. Milánó: 32,52 munkaóra/hét. Olaszországban Milánóban a legkiegyensúlyozottabbak az emberek, az átlaghoz képest 12%-kal kevesebb időt töltenek munkával.

 

5. Bécs: 32.27 munkaóra/hét. Az osztrák fővárosban évente 1678 órát dolgoznak és 27 nap szabit vesznek ki.

 

4. Helsinki: 31,91 munkaóra/hét. A finn fővárosban hetente kevesebb, mint 32 órát dolgoznak, a napi munkaóra elképesztő 6,4 óra.

 

3. Moszkva: 31,66 munkaóra/hét. Az éves munkanapok száma 1646-ra tehető, a szabadnapok száma pedig átlagosan 31.

 

2. Lyon: 31.36 munkanap/hét. Lyonban is édes az élet, évente 1630 órát dolgoznak, és 28,5 napra tehető a szabadnapok száma.

 

1. Párizs: 30.84 munkanap/hét. Párizsban mindössze 31 órát dolgoznak hetente, 1603,8 napot évente, ami 18%-kal kevesebb, mint a világátlag.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.