“Csak akkor ölök, ha farkaséhes vagyok” – így él elszigetelten Kristóf, a “Vadember”

Lakópark, autó, néha wellnesshétvége, borkóstolók, tablet és okosmobil, karrier és pénz. Ezek nélkül a huszonegyedik századi ember nehezen képzeli el magát. A modern ember a kényelemre hajt, életét úgy rendezi be, hogy minél kevesebb dolgot kelljen saját kezűleg megcsinálnia. A fűtéshez csak egy kapcsolót kell feltekerni, a kapuk távirányítóval nyílnak, az emeletekre lift visz fel, barátainkkal az interneten kommunikálunk, és ha megéhezünk, házhoz rendeljük a pizzát. Vannak azonban a modern korban is olyan emberek, akik felett megállt az idő. Ők úgy élnek, mint az ősemberek, mindent maguknak köszönhetnek, két kezüknek, bátorságuknak, erejüknek.

A tahitótfalui főút mentén rusztikus fakapu. Résein belesve sejthető már, hogy különös világ vár odaát.

Mikor Kristóf a kapuhoz közeleg, beleremeg a föld. Lábai és tenyerei óriásiak, arcán hosszú fehér szakáll.

Kertjében misztikus kőszobrok és fából faragott totemek, melyeket ő maga készített.

Virággal vár

“Erős kezű uralkodó vagyok” – mondja magáról a nem mindennapi szobrászművész, aki éppen a “sarlós boldogasszony” szobrán dolgozik.

Addig üti a vasat, míg az óriási kősziklákból finoman megmunkált remekmű nem születik.

Kristóf a legnagyobbaktól tanult, mesterei közé tartozott Amerigo Tot, Csikszentmihály Róbert, Melocco Miklós és Papa Krisztosz. “10 évesen Barcsay Jenő sáros lábát törölgethettem.”

Képeken mutogatja régi köztéri szobrait.

Apjának, Zeusznak, is szobrot állított.

“Engem nem érdekel a karrier és a pénz, csak az alkotás.”

“Ösztönös művész vagyok, az őskáoszból teremtek.”

A kertjében hatalmas farönkök várják, hogy Kristóf megmunkálja őket. A lent látható faanyagból faházat fog építeni gyerekeinek.

“Sok gyerekem van, és a feleségemet, amióta csak megláttam, szerelemmel szeretem. Egy nőt napjában négyszer ölbe kell venni, és simogatni kell.”

Kristóf gyerekei, felesége és munkája mellett a növényeket is nagyon szereti. Gyógynövényei az ablakában sorakoznak.

“Az ember eredendően növény- és húsevő. Nézd csak azt a szamárállkapcsot! Úgy mosolyog, mintha élne. Pedig már megettem” – sátáni kacajjal emlékezik.

Tenyerei, melyekhez sokszor tapadt már állatnak vére, egyszerre szeretetet is sugároznak. (A fotó egy disznóvágáson készült. Kristóf egy belső szervet tart a kezében.)

Macskája végig követte őt, és amikor csak lehetett, gazdájához dörgölődzött.

“Kutyámat feltétlen engedelmességre tanítom. Ha érzi az erőmet és a fölényemet, attól biztonságérzete lesz.”

Malacával is különös kapcsolata van, nevén szólítja, és a kis kurta farkú alázatosan hallgat szavára. Hamarosan kölykei lesznek, azokat is felneveli Kristóf, amikor megéhezik, egyet-egyet feláldoz majd.

“Csak akkor ölök, ha éhes vagyok, mint a farkas.”

Kicsit tovább bóklászunk még kertjében, büszkén mutogatja nem mindennapi életét. “Nekem itt mindenem megvan, mint a legnagyobbaknak.”

Amikor elfárad, frissen épített nyári teraszán egy pohár bort tölt magának, és egyenesen előre néz, ki az ablakon.

“Emiatt a fa miatt költöztem ide. Nézd, ahogyan az ágai az ég felé merednek, mintha imádkozna.”

Lassan lemegy a nap, Kristóf pihenni készül, én pedig nem szeretném megzavarni az alvó oroszlánt. Elbúcsúzunk. Kapuin kilépve újra a tizenegyes főúton találom magam, ahol modern autók száguldoznak el Kristóf háza előtt. Úgy érzem, mintha egy időutazáson vettem volna részt, vissza egészen az őskorig.

További képriportok, távol a város zajától, az NLCafén:

• Menekülés a városból, vissza a természethez – 3 magyar család, 3 történet
• “Csak a telet éljük túl valahogy!” – fűtés, étel vagy a gyerekek iskoláztatása: sakkozás a kevéssel
• Modern pásztorok: mesébe illően él egy osztrák család