Menekülés a városból, vissza a természethez – 3 magyar család, 3 történet

Azok a családok, akik önfenntartó életet élnek, bizonyos szempontból a szabadságot választják, de mindez nem azt jelenti, hogy hátradőlhetnek és többé semmi dolguk az életben.

Három családon keresztül mutatom be a vidéki élet nehézségeit és előnyeit.

Ági és Attila Budapesten születtek, ott is nőttek fel. Megismerkedésüket követően közös
vállalkozásba szerettek volna kezdeni, vidéken. Latolgatva a lehetőségeiket, arra jutottak, hogy ha vásárolnak egy tanyát és felújítják, akkor később vendégházként pénzt is kereshetnének vele és örömüket is lelnék benne. Végül az Őrségben találtak rá arra a helyre, ahol később megvalósíthatták álmaikat. Lajostanya-Vaspör Velence néven mára egy csodaszép parasztház várja a pihenésre vágyókat. Nyáron jógatáborral, télen disznóvágással színesítik a programot.

A gazdálkodás eleinte kicsiben indult. “Az első időszakban majdnem mindenért a boltba mentünk, ami a vendéglátáshoz kellett. Minden hétvégén bevásároltunk.”

Eleinte a veteményes körüli teendőket tanulták meg, hogyan kell ültetni, eltenni, befőzni. Később állataik lettek: először tyúkok, aztán nyulak és kecskék.

Mára saját készítésű túrót, vajat és sajtot tesznek az asztalra. Emellett 70 gyümölcsfa és egy 2000 nm-es konyhakert látja el a családot, sőt most már másokat is.

Ági viszont bevallotta, hogy mostanában a tyúkjaik nem tojnak túl szorgalmasan, ezért csakúgy mint régebben, most is a szomszéd nénihez járnak tojásért.

Kisebbik lányuk, Adrienn büszkén mutogatta nekem az új traktorukat, mely most már nélkülözhetetlen lett számukra.

Cicájával a hátán bejártuk az egész területet.

Később csatlakozott hozzánk Tamara, a nagyobbik testvér.

A lányok mellé márciusban erősítés érkezik, kisöccsük fog születni. A fa tetejére épült kuckó a két lány kedvenc rejtekhelye, de szívesen megosztják majd öccsükkel.

Tamarával a kecskeólba mentünk. Elmesélte, hogy szülei helyett sokszor ő maga feji meg a kecskéket.

Míg mi a gyerekekkel kint terepszemlézünk, Attila ellenőrzi a tavalyról megmaradt magokat, mert már télen készül az idei vetésre.

Adrienn sötétedésig szaladgált a környező mezőkön, én nem bírtam szusszal. Este már látszanak a pár kilométerre lévő kisváros fényei, ezt mutatja nekem Csücsi. “Onnan jönnek a nagyvilág hírei.”

Adriennt nagyon nehéz becsalni a hidegről, ő előbb még eszik egy kis jeget.

Este a meleg házban mindannyian kiolvadtunk, és vacsora után közös társasjátékkal fejeztük be a napot. Miután a gyerekek aludni mentek, Ágit és Attilát még arról faggattam, hogy miért fontos nekik ez az életforma. “Többet tapasztalunk a valóságból, a természet ritmusával élünk. Minden, amit eszünk, az a mi saját kezünk munkája. Alkotunk nap mint nap.” Kérdésemre, hogy mi hiányzik nekik, annyit válaszoltak, hogy a Duna.

Másnap Barbaráéknál tettünk egy látogatást, ők tanyaszomszédok. Barbara Budapesten született, de mindig is vonzotta a természet és az állatok. Az ő ötlete volt, hogy önfenntartó életet éljenek, férje, Péter örömmel tartott vele.

A kertjükben Vazul, a középső gyerekük tartott nekem útbaigazítást. Megmutatta a nyuszikat, a kacsákat és a lovaikat.

Náluk a gyerekek mindenben segítenek. Az etetésben, tűzrakásban, tojások összeszedésében és a nyári kerti munkálatokban is.

Barbaráék után a göcseji erdőségbe vezetett utam a Paulics családhoz. Miután leparkoltam az autómmal, még jó pár kilométert kellett gyalogolnom az erdőben, mire megpillantottam az elém siető gyerekeket.

Péterék öt éve költöztek ki az erdőbe, szintén nagyvárosból. “Mi nem a természet közelében akartunk élni, hanem a természetben, mert ez az ember valódi élettere.”

A képen látható faház a konyha, ahol a család nap mint nap összegyűlik, és az evés mellett sokat beszélgetnek, rajzolnak, alkotnak együtt. A család hálószobája egy saját kezűleg épített jurtaházban van.

A gyerekek naphosszat kirándulnak és felfedezik az életet a természetben.

A két fiú, Bendegúz és Bojtorján elvezetett engem a közeli patakhoz, ahol rendszeresen duzzasztógátakat építenek.

A kisebbik menet közben megszomjazott.

Bendegúz 5 éves kora óta olvas, és apjával rendszeresen bejárnak a közeli falucska könyvtárába, hogy Bende mindig új sorokhoz juthasson. Most az ősi íjászatról olvas éppen egy könyvet.

A lányok, Bíbor és Bori a ház körüli munkákban segítenek anyukájuknak.

A konyhában éppen túrógombóc készül. “Igyekszünk mindent együtt csinálni, mert hitünk szerint ebben nagy erő van.”

Amikor elkészül az estebéd, a családfő nagyot füttyent, hogy az erdőben bóklászó gyerekeket hazacsalja. Andrea pedig türelmesen várja őket.

Péterék nem tudják, mit hoz a jövő, de hisznek a sorsban, és közben törekednek arra, hogy minél tisztább életet éljenek.

A késői ebéd után a szénabáláknál rohangáltak a gyerekek, míg a szülők egy kicsit lepihentek.

“Isten méltányolja az őszinte igyekezetünket és mindenben érezzük a támogatását.”

Városról vidékre!

• Egy rusztikus ház vidéki bája
• Vidéki állapotok a betonrengeteg közepén
• Egyre keresettebbek a vidéki lakások Magyarországon
• Hol neveljünk boldog gyereket? Vidék kontra Budapest