2016. Január 12.

Emlékeztek még az 1986-os igazi nagy télre?

Mindössze 4 éves voltam, amikor az országot belepte a hó – úgy istenigazán. 1986-ot írtak akkor, az iskolákat bezárták, a közlekedés megbénult, a spájz élelmiszer-tartalékain éltünk, a szüleim nem tudtak dolgozni menni, helyette hólapáttal faragták ki az utat a házból. Édesanyám tűzpiros overallba és tépőzáras hótaposóba bújtatott, a bátyám pedig felkapott és fejjel lefelé beleszúrt az első nagy hókupacba. Bár ezt a telet – és az azt követőt – leginkább csak fotókról ismerem, arra nagyon erősen emlékszem, hogy azt hittem, biztosan ilyen lehet a mennyország. Mindez 29-30 éve, ezekben a napokban történt. Kollégáim visszaemlékezéseivel és archív fotókkal nosztalgiázunk az utolsó igazi, 1986–87-es havazásról.

Czvitkovits Judit

1987. január 12. Budapest: A napok óta tartó rendkívüli havazás igencsak próbára teszi a főváros mintegy 2 millió lakosát. Budapest útjait 30-50 cm-es hó fedi, többnyire csak a főbb útvonalak járhatók, a bekötőutakon vastag hólepel áll, ez az autó is a hó fogságába került. Gépek és emberek teljes erővel dolgoznak az utak megtisztításán. – Fotó: MTI, Kleb Attila

1987. január 12. Budapest: Lapátolják a havat a lakók, hogy a hó fogságába esett személyautókat kiszabadítsák. – Fotó: MTI, Kiss G. Péter

1987. január 12. Budapest – Fotó: MTI, Kiss G. Péter

1987. január 12. Budapest: 30-50 cm-es hó fedi a főváros egyik főútját, szélén egy Skoda személygépkocsi parkol félig behavazva. – Fotó: MTI, Baric Imre

1987. január 12. Budapest: Az utcai hőmérő –17 Celsius-fokot mutat a hóval takart Marx téren. – Fotó: MTI, Baric Imre

1987. január 12. Budapest: A háttérben a Nyugati pályaudvar egy részlete látható. – Fotó: MTI, Baric Imre

1987. január 12. Budapest: Nők gyermekeiket fölemelve haladnak a csúszós, 30-50 cm-es hóval betakart járdán a fővárosban. – Fotó: MTI, Baric Imre

1987. január 13. Borsod megye: Honvédségi jármű segít Borsod megyében a hóban elakadt járművek kiszabadításában. Az előtérben egy VT-55 “Kisbika” csörlős harckocsimentő készül a munkához, a háttérben egy BM Volvo homlokrakodó menti az árokba csúszott munkagépet. – MTI, Kozma István

1987. január 13. Nyékládháza: Elakadt személygépkocsi a behavazott úton. – Fotó: MTI, Kozma István

1987. január 13. Nyékládháza: ZIL–157 terepjáró-teherautó a behavazott úton. A Magyar Néphadsereg harci járművei és honvédei segítenek Nyékládháza és Boldogkőváralja környékén a rendkívüli hóhelyzet átvészelésében. – MTI, Kozma István

1987. január 14. Budapest: Egy férfi havat lapátol az utcán hajnalban. Az intenzív havazás miatt az utcán parkoló autókat belepte a hó, a kenyérellátás akadozik. – Fotó: MTI, Pataki Gábor

1987. január 14. Veszprém megye: Jól dolgoznak a hóeltakarítók Veszprém megyében. Háromnapos megfeszített munkával január 14-én délutánra a megye minden helységét elérhetővé tették. A gépek és az emberek a továbbiakban az utak szélesítésén, a rosszul járható szakaszok tisztításán dolgoznak. Az utak többségét méteres hófalak szegélyezik, így azok gyakran egy nyomsávra szűkülnek. – Fotó: MTI, Arany Gábor

1987. január 14. Zirc: Lovas szánon és gyalog közlekednek az emberek a havas úton, kézikocsin tolják a PB-palackot. – Fotó: MTI, Arany Gábor

1987. január 14. Zirc: Hómaróval tisztítják a Mór és Zirc közötti utat. A megyében az utak többségét méteres hófalak szegélyezik. – Fotó: MTI, Arany Gábor

1987. január 15. Budapest: Gyalogosok a Ferenc körúton egy gyalogátkelőn, ember magasságú hótorlaszok között kelnek át. – Fotó: MTI, Pintér Márta

Fotó: Fortepan

Vérmező, háttérben balra fent a Hadtörténeti Múzeum. – Fotó: Fortepan

Reitter Ferenc utca az Országbíró utcától a Szegedi út felé nézve. – Fotó: Fortepan

Reitter Ferenc utca a Kerekes utca felől a Szegedi út kereszteződése felé nézve. – Fotó: Fortepan

Hóhelyzet az 1987-es híradóban

“Én pont elsős voltam, és arra emlékszem, hogy olyan nagy volt a hó, hogy nem láttam ki belőle. Kis stréber voltam, el akartam indulni az iskolába, az utcaajtóig jutottam, mert apukám már kiásott egy alagutat az utcaajtóig. Az egész olyan volt, mint egy nagy mese, egyszerűen nem hittem el, hogy nem álmodom.” – Eszter

“Aznap nem mentem iskolába, mert amikor anyám kinyitotta reggel az ajtót, fehér hófal fogadta. Reggel fél nyolctól délig tartott, amíg kiásta az utat a kapuig (ez úgy tíz métert jelent). Az utcában mindenki ugyanezt csinálta, a gyerekek meg visítozva játszottak a hóban, amiből ki sem látszottak. Nekem ez egy tök jó emlék, mert nem volt semmi veszélyes benne, nem fenyegetett az sem, hogy kifutunk az élelmiszerből, egy nagy havas buli volt az egész.” – Dávid

“Egy hétig szénszünet volt a suliban, és persze lubickoltunk a boldogságban a potyavakáció miatt. Anyukám egy nagy élelmiszer-áruházban dolgozott, de a munkahelye elég messze volt, ezért pár napig ő sem dolgozott, és az otthon bespájzolt konzerveken éltünk. Akkortól lett hagyomány a családban, hogy mindig tartottunk egy kilós löncshúskonzervet a konyhaszekrény mélyén – háború és nyakig hó esetén felbontható felkiáltással.” – Adél

“Én arra emlékszem, hogy baromi nagy volt a hó, és rengeteget kellett lapátolnom, mivel mi kertes házban laktunk, különben nem lehetett közlekedni. A suliban szünet volt a nagy hóra tekintettel, ennek őszintén örültem. Az anyukám azon aggódott, hogy hol tudunk majd kenyeret venni, mert Budakeszi, ahol laktunk, a hegyek között van, és néhány napig lehetetlen volt megközelíteni, de nem haltunk éhen. Egyébként nagyon élveztem a havat, bár szánkózni is alig lehetett, mert akkora volt. A kutyánk viszont nem szerette, állandóan bekéredzkedett.” – Nóra

“Ezen a télen volt, hogy anya és apa húzott a szánkón hazafelé a nagy-nagy hóban, és annyira beszélgettek, hogy nem vették észre, hogy elhagytak. Néhány háznyira tűnt fel nekik, hogy túl könnyű a szánkó. Persze nagyot nevettünk. Most, hogy kutatok az emlékeimben és elgondolkodom, mit jelent nekem a tél, felkavar, hogy elveszett már a varázsa. De ezzel talán nem vagyok egyedül. És az is biztos, hogy ez így nincs jól.” – Gréta

“Volt egy piros, műanyag bobom, és a szüleim azon húztak le az óvodába, talán valami jármű nyomvonalán haladva. Korán reggel volt, még nem kelt fel a nap, nagyon magas volt körülöttünk a hófal és csillogott az utcai lámpák fényében. Amikor a »szüleim« szó elhangzik, nagyon sokszor így jelennek meg a lelki szemeim előtt: hátulról látom őket, azon a reggelen, ahogy húzták a bobomat. Körülöttünk mindenhol csak a hó.” – Niki

“Édesanyám elmeséléséből tudom, milyen volt az a tél: A faluban a buszmegállóig eljutni csak úgy lehetett, hogy valaki elöl törte az utat a hóban. Mire eljutottunk odáig, addigra világossá vált, hogy a busz nem fog jönni. Micsoda öröm volt ez iskolaidőben. Édesapám a nagy aggódásban eljött utánam, és szépen hazagyalogoltunk a fél méteres hóban. A kenyérszállító autók sem tudtak közlekedni, ezért az akkor éppen katonaidejüket töltő kiskatonák hozták a kenyeret katonai teherautókkal az éhes embereknek. Minden nehézség ellenére ez egy örök emlék marad.” – Szimonetta