2015. Október 15.

El kell fogadnom, hogy minden barátom külföldön él

Mindig én voltam az, aki külföldön képzelte el a jövőt, aztán úgy hozta a sors, hogy nem én csomagoltam össze, hanem a legjobb barátaim. Az egyik szemem persze sír, de a másik nevet: rettenetesen hiányoznak, évente maximum egyszer látom őket, de jó tudni, hogy jó helyen, nagyon jól vannak. Őket kérdeztem, miért jó Barcelona, Abu-Dzabi, London, Berlin, a Kanári-szigetek, Milánó és a Francia Riviéra?

Czvitkovits Judit

Kati (Abu-Dzabi, HR-es): “Az Egyesült Arab Emirátusok maga a csoda. Felfoghatatlan, hogy 44 éve szinte semmi sem volt itt homokon meg tevéken kívül. Gomba módra nőttek és nőnek ki a furcsábbnál furcsább épületek. Remekül megfér itt a »mindjárt összedől« ház a luxus-felhőkarcolókkal. Nincs adó, tehát a bruttó fizetés egyenlő a nettóval. A helyi emberek a lakosság 10 százalékát teszik ki, azaz őrületes kisebbségben vannak. Ez mondjuk viszonylag »gyorsan« fog változni, mert itt nagycsaládnak a minimum 10 gyerekkel rendelkező família számít. Magyar szemmel nézve drága ország, de ha akarsz, nagyon olcsón is tudsz itt élni.”

“A lehetőségek korlátlanok minden tekintetben. Az emberek többsége – leszámítva az olcsó munkaerőt – nagyon jó életszínvonalon él. A legtöbbjük boldog és mosolygós. Kétségkívül művilág ez, aminek megvan az előnye éppúgy, mint a hátránya. Én imádom, hogy nem kell ide télikabát, szinte semmi bűnözés nincs, illetve hogy nem látni hajléktalant vagy kéregetőt. Nyugodtan sétálhatsz bárhol az éjszaka közepén. Ha leteszed a boltban a táskádat és pár méterre sétálsz tőle, senki nem fog hozzányúlni. Hagytam én mar el laptopot is úgy, hogy több óra múlva ugyanott találtam meg. Itt úgy tűnik, mindenki tudja, ami nem az öve, azt nem veszi el.”

Robi (Berlin, tanár): “Külföldiként nem igazán zavar, hogy kívülálló vagyok. Berlin őszinte lenyomata a 20. századnak – ezért nem szép, és mégis építi magát tovább, ezt becsülöm benne. Nyugaton vagy, de nem megy rá minden filléred (szemben Londonnal, Párizzsal). A budapesti ízlésnek nem teljesen idegen hely. Minden nap ébernek kell lenni, nem szabad elhagynom magam. Állandó feladatok vannak, és minden este megveregetem a vállam, hogy nem vallottam szégyent. Nő az önbecsülésem. A barátaim és a családom hiányoznak, ezért jobban értékelem őket. Sokat tanulok: nyelvet, viselkedési módokat, kulturális különbségeket, más gondolkodást. Innen nézve Magyarország és a magyarok problémája nem központi jelentőségű. Van érdeklődés távoli népek, kisebbségi értékek iránt. Akár évekig is az újdonság erejével hat. Soha nem unatkozom.”

Szilvi (Gran Canaria, vállalkozó): “Azért jó nekünk Gran Canarián, és nem otthon, mert mindenki hihetetlenül kedves, mindenki nagyon nyugodt, mindenki ráér, a közértben megkérdezik, hogy vagyok, a bankban szól a zene, az utcákról enni lehetne, csodálatos zöldségek vannak, mindig jó idő van, reggel az óceánban úszunk, egy business meeting három órán keresztül tart, nem az az első reakciójuk, hogy mi valamit el akarunk venni tőlük, a kutyapisit vízzel leöntik a tulajdonosok, ha kérek a főbérlőmtől valamit, akkor megoldja, gyönyörű a táj. EZ AZ ÉLET!”

Júlia (Milánó, kontroller): “Itt rosszat enni szinte lehetetlenség, még a kínaiak által üzemeltetett helyeken is, pedig abból egyre több van, a kávéra és fagylaltra ez még hatványozottabban igaz. Itt kénytelen vagy megtanulni olaszul, mert máshogyan nem boldogulsz. Ha már szóba elegyedsz valakivel, akkor rájössz, hogy a narcisztikus önszeretet remek társalkodóvá teszi az olaszokat, mert sosem félénkek, bíznak annyira magukban, hogy feszengés nélkül társalogjanak. Kreatív szabályértelmezésre sarkallnak, mivel maguk nem feltétlenül tartják be azokat. Például a piros lámpa az utcán nem mindenkinek ugyanolyan piros, sorba nem kell állni, csak ha nagyon háborog a többi ember. Bizalommal vehetsz vonatjegyet a legismeretlenebb falucskába is, biztosan találsz ott több száz éves építészeti remekeket. Két óra utazással lehetsz a hegyekben vagy a tengerparton, vagy akar a lankás domboldalakon. Milánóban annyi külföldi van, hogy nem érzed kirívónak magad, sőt!”

Inez (London, cateringes): “Én azért szeretek Londonban lenni, mert a fű mindig zöld, az utcán, az autókban és a pubokban is mosolygós, aktív nyugdíjasokat látsz. Tele vannak életkedvvel. Ha süt a nap, kosztümben és magassarkúban is leülhetsz a fűbe!”

Anna (Barcelona, marketinges): “Véletlenül kerültem Barcelonába, és az első fél év nagyon kemény volt, nem találtam fel magam, nem beszéltem a nyelvet, de mára el sem tudnám képzelni az életem máshol. Imádom a nyelvet, az embereket, ezt az állandóan pörgő, bohém várost, ami olyan, mint egy színes gyurma, van benne minden, ami az én szívemnek kedves: laza és kedves emberek, tengerpart, gyönyörű építészet, isteni kaják, finom borok, tánc, bolhapiacok, turkálók, színes utcák és tengeri herkentyűk. Egyszerűen nem tudom ezt megunni, pedig már hét éve élek itt.”

Timi (Francia Riviéra, séf): “Azért jó itt, mert elismerik a munkámat, nemzetközi környezetben lehetek, nyelveket tanulhatok, különböző kultúrákkal találkozhatok. A szabadság érzése megfizethetetlen, nincsenek kötöttségek, korlátok. Egyszerűen minden jó itt: nőként nem vagyok láthatatlan, mindenhol bókolnak, az utcán utánam fordulnak, az ajtót kinyitják előttem, a boltban előre engednek.”