Fotó

Kettős portré: apám és én

Szüleinkkel való kapcsolatunk bonyolultságát valahogy megfogni – leírni, lerajzolni, elmondani – egyáltalán nem könnyű feladat, a fiatal művész, Vég András mégis ezt választotta diplomamunkája témájául. Képkockái édesapjával való viszonyát és édesanyja hiányát tükrözik.
“Gyerekkorom óta szüleimmel hármasban egy nagy kertes családi házban laktunk…”

 

“Édesanyám öt és fél évvel ezelőtti halála óta édesapámmal kettesben maradtunk ebben a nagyméretű házban. Nemcsak édesanyám váratlan és korai halála jelentett traumát, hanem a nagy ház további fenntartása is komoly gonddá vált…”

 

“Én a rendszerváltás pillanatában születtem, szüleim kései gyermekeként. Édesapám a nyugdíjas éveiben fennmaradó szabadidejét leginkább virágoknak szentelte, rengeteg virága volt, és van még ma is, melyek további állandó elfoglaltságot jelentenek a háztartás, a kert mellett.”

 

“A képeken egyszerre szerettem volna a köztünk lévő nagy életkorkülönbségről, s arról mesélni, amibe ketten belekerültünk. Ebből a személyes sorozatból nem maradhatott ki a rendszerváltás utáni magyar viszonyok megidézése sem.”

 

“A képeken nemcsak a kettőnk életkora közötti feszültség tárulhat fel, de az ebből adódó életmódbeli különbség is, legalábbis annak igénye, vágya.”

 

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.