Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Igen, így volt.
Júniusban beleejtettük a telefonom a tengerbe Stockholmnál.
Majd tudod a ház miatt újra fel kellett utazom Gotlandra. Ott rengeteg dolog adódott.
Csak nemrégen vagyok itthon.
Köszönöm szépen a jókívánságot, viszont kívánom. Reménykedjünk egy jobb évben.
Kedves Bagoly!
Becsuletben tartom az oszinte embereket. Legyszives ird meg milyen bunt kovettem a topikodban?
Boldog ujevet kivanok.
Szia !
Tavaly Junius ota nem voltunk kapcsolatban, reszletes e-mailt kuldok.
Most a 2m kezdtem lebontani. Nagyon sok boldog es emlek.A kovetezo nem elo /hamis lesz.
Boldog ujevet kivanunk!
Nem ismeritek a kozmondast: "Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten!"
Ne törődj vele.
Mondd el a véleményed és fütyülj a huhugókra.
Szia!
Ezekre a tragédiákra nincsek szavak melyek kifejeznék azt a fájdalmat amit egy anya érez.
Mostanában elég sok teát iszok, mert sok folyadékot kell, a kamilla az egyik kedvencem. Nem csak gyógyszereket szedek, hanem van nekem ez az aerosol inhaler-em is, amit ismételek 4-óránként. Ezeket azonnal kiváltottam a gyógyszertárból éjszaka mikor jöttem hazafelé.VENTOLIN HFA albuterol sulfate asthma inhaler | How to use your VENTOLIN HFA inhaler
Amint már említettem engem nagyon rendbe tettek a kórházban mielőtt haza engedtek, azóta pedig folyamatosan nagyon szépen javulok.
no jol kibeszeljuk itt a nyavajadat... ne is torodj vele.....
valamit azert ajanlanek, ha nem hasznal, egy biztos hogy artani nem fog.
nagyon hiszek a kamilla virag teaja gyogyito erejeben, felforralt vizbe bedobni egy fel marek kamilla teat , es par perc mulva torolkozovel betakarva a fejet, amilyen melegen birod, fole hajolva nyitott szajjal belelegezni.
a korhazban a nebulizer kezeles utan "heated aerozol" kezelest szoktak rendelni.. vagyis sima meleg viz belelegzest, ami segit felkohogni a valadekot. A kamilla tea szazszor jobb mint a sima meleg viz (amit mask segitsegevel kapott a beteg)
a masik pedig amit az elmult evben nekem is "szerencsem" volt megismerni a sinus rinse , segit az arc uregben felgyult valadekot kitisztitani sima elore kimert kis zacskokban so van amit langyos desztilalt vizbe kell beleszorni, es a ket orr uregen keresztul kitisztitani a jaratokat. beteszem a kepet, ott megmutatjak azt is hogy kell hasznalni.
melegen tudom ajanlani akinek sinus, allergia, post nasal dripp, vagy bedugult orr problemaja van. en a Wall-Mart-van veszem, de azt hiszem minden patika, es az Amazon is arulja.
leghatasosabb lefekves elott hogy jobban tudjon az ember aludni.
azt hiszem kerdesem hulyen volt felteve... persze tudom hogy a tudogyulladast barmelyik amit felsoroltal okozhat.
en arra gondoltam a kerdessel, hogy beteg volt e.. vagyis hogy az imunrenszere le volt epulve (megfazas, infulenza, bronchitis) es ez a leggyengult allapot ami okozta, valahol valaki rakohogott, uzletben, unnepek alatt sok ember mindenhol...
nem okollak a valaszodert, en tettem fel a kerdest rosszul.
Nehéz eldönteni h mit mikortól számolunk. Tehát megpróbálom mégegyszer. Én egy nagyon egészséges ember vagyok. Volt pár kisebb balesetem, elvágtam az újjam kolbászcsinálás-kapkodás közben stb. Valahogy 8-10 éves koromban volt tüdőgyulladásom, azóta, teheát az utolsó 65-évben én soha nem voltam beteg. Kb. 3-héttel ezelőtt elkezdtem köhögni, és nagyon folyik az orrom. 2-nappal ezelőtt annyira köhögtem h fuldokoltam, és vért köpködtem. Kocsiba ugrottam, be a kórházba, emergency-re. Kivizsgáltak, és bejelentették h tüdőgyulladás. (pneumonia)
Lázam soha nem volt, itt vannak a külömböző fajtái, úgy néz ki nekem a a-type van.
a type pneumonia - Google Search
hogyan lehet osszeszedni ? okozo lehet bakterium ,gomba es virus .
a cikket elolvastam, es nem vagyok meglepve. Az igazsag hogy annyira a hirek ma SEMMIT NEM ER... MERT VAGY PROPAGANDA, VAGY FAKE NEWS, IJESZTGETES, POLITIKAI MASZLAG, VAGY EGYSZERUEN KONSPIRACIO....
ember legyen a talpan aki ki tudja hamozni mi is az igazsag akarmit mondanak, akar mi a tema.
itt az autizmust mondjak hogy okoz , rengeteg , es egyre tobb az ilyen gyerek. Aztan az is lehet hogy nem tudjak az autizmus mitol van, rafogjak az oltasokra.
olyan is forog a hirekben hogy a gyerekek mielott betoltik a 6dik elet evuket valami hatalmas mennyisegu oltast kapnak/kotelezo vagy hasonlo. Nincs kis gyerek korulottem, igy aztan nem tudom ez is igaz e, vagy fake news...
valamikor amikor meg nekem is kicsik voltak, a harmas oltast meg a poliot 3,6,9 honapos korukban kaptak a kicsik. Nem tudom ma hogy van, de azt hallom hogy sokan felnek a sok oltastol kicsi korban.
ki tudja mi az igazsag? a jo Isten talan... magadra vagy utalva hogy eldontsd. vagy hogy kinek is hiszel.
beteg voltal elotte? megfazas vagy bronchitis vagy valami hasonlo? vagy egyaltalan hogy lehet osszeszedni ezt a betegseget?
no most jol ram ijesztettel!
mellesleg a vedo oltasok amiket a gyerekek kaptak, ( measles, mumps, and rubella ) ebben hiszek, gyerekeim is megkaptak meg a polio ellenit is.
en kimondottan a mostani nagy divat influenza es most mar a tudogyulladas ellenirol nem vagyok biztos.
tobbet ismertem akik az influenza oltastol nagyon betegek lettek. Aztan olyat is akinek semmi baja sem lett tole.
az anyukam mikor megkapta a tudogyulladas ellenit semmi reakcioja nem volt.
egyebkent rettenetes amit irtal, 2 gyereked elveszteni, ezt hatalmas tragedianak tartom, oszinte resztvetem.
----------
azt nem tudom mire irtad hogy "teged sem nagyon varnak itt" ... csaknem te is " kozonseges es aljas" voltal... mint nekem mondtak?
el sem tudom kepzelni... igaz nem jarok topikokra ki kire haragszik, vagy merges. En nem tartom szamom meg amit nekem mondanak sem.
Szervusztok!
Engem sem varnak,fogadnak tart karokkal.
Én a magam részéröl a védöoltások híve vagyok. Mondjuk az influenza ellen én sem oltatom be magam. Viszont vannak betegségek, amelyek ellen jobb a védekezés ilyen formája. Persze azzal sem ért mindenki egyet...
https://www.origo.hu/nagyvilag/20131008-a-gyerme kbenulas-elleni-vedooltas-es-a-muszlimellenes-osszeeskuvesek .html
A németek intézkednek is emiatt
http://medicalonline.hu/kitekinto/cikk/kotelezo_le sz_a_kanyarooltas_nemetorszagban
Köszönöm Bagoly, jó ötlet. Már tudom is h melyikek közűl fogok választani.
lófingato pálinka - Google Search
Meg van pár nagyon jó ezek között is....moonshine - Google Search
Köszönöm.
Kívánok neked mielöbbi gyógyulást, mert igen alattomos betegség, ahogyan most olvasgattam róla...
https://www.webbeteg.hu/cikkek/legzoszervi_betegs eg/12811/a-labon-kihordott-tudogyulladas-veszelyei
Mondtam, hogy vigyazz magadra es igyal palinkat! Jobbulast kivanok!
Sajnos így van. Nekem pedig most ez a nagyon alattomos a-type tüdőgyulladásom van. De már elkezdtem szépen javulni.
A kozmondas azt tartja, miota kihaltak a profetak szamarak jovendelnek!
" KINEK MI A VELEMENYE ERROL?????????"
Csendike mivel kerdezted,csak neked szantam.Nem kerek uzeneteket.
UNWISE,FOOLISH,SENSELLES, STUPID...Csak az en szereny velemenyem.
56 eves fiamat 2016 Sept.8.an a tudogyulladas vitte el.
2019 sem volt egy vidam ev. 61 eves nagylanyom Aug 14. en halt meg.
Jó éjszakát. Halk zene szól az éjszakában.
"JOBBULAST KIVANOK..."
Köszönöm. Azt mondják vannak komoly problémák.11 Wisconsinites die from flu complications, Flu hospitalizing more people than last year