Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Magányos vagyok.
Létrehozva: 2011. január 25. 16:46
Nagyon magányos vagyok. Mit tehet egy 37 éves nő, aki mindig üres lakásra megy haza? Akinek a barátai már családosok, messze vannak, kapcsolatban élnek. Akinek nincsennek szülei, a testvére is éli az életét. Állandó éjszakás , ezért a gyerekek az apjuknál szinte mindig. Hol találhat valaki barátokat akivel eljárhat néha szórakozni, beszélgetni? A társkeresőn szexet akarnak, barátságok nem hinném, hogy nagyon szövődnek. Barát kereső pedig nem nagyon van.
Szerintetek van megoldás? Tornázok, zenét hallgatok, de igazából érzem, hogy egyre magányosabb és szomorúbb leszek. Pedig még csak 37 vagyok. 
hahó! sehol senki?
mindenki talált társa(ságo)t?
én továbbra is magányos vagyok :(
tényleg nem :)
szia!
ebben egyetértek!
vigyázz Magatokra!
szia!
én napközben szoktam, hiszen nagy hassal nem tudok már úgy futni ha baj adódna, mint korábban.
megyek haza, nemtom mikor leszek.
úgy gondolom, a párom többet veszített mint én: ő egy értelmes társat és a fiát, én pedig egy olyan alakot, akinél ezerszer különbet találok majd.
igen! nagyon jó volt a mozgás, és a firss levegő!
korábban sokat jártunk a természetben, szinte minden hétvégén túráztunk...
aztán éppen akkor maradtam magamra, amikor sötét és hideg lett a természet... nem volt kedvem, meg egyedül féltem is (ha mástól nem, hát az együtt átélt szép emlékektől...)
most viszont 3 hónap után végre újra a szabadban! - jól esett! :)
sétálni én is szoktam esténként :)
Ausztriában, St.Corona-n voltunk... csak pár napot
Nem nagyon volt felület, ahol barnulhattam volna, mert elég csípős szél fújt, jól bebugyoláltam magam :)
:)
köszi :)
neeem, általában nem...
volt nehéz időszak, amikor egyedül maradtam... azon már túljutottam...
most csak néha tör rám... - így délelőtt...
de most próbálom összeszedni magam...
köszi a bíztatást!
szerintem nem szabad úgy megközelíteni, hogy ki mit érdemel, mert az élet nem eszerint osztja a lapokat.
ha van istenhited, járjál templomba, az is sok erőt ad.
ha hetek óta ki vagy borulva, pszichológussal érdemes kibeszélni a problémát.
fontos, hogy apró örömöknek is tudjál örülni. hogy ne sajnálj semmi földi örömöt magadtól.
sziasztok
látom, vagyunk egy páran...
igen, mint tartottam tőle... bőgtem egy sort délelőtt... pedig odakint ragyogóan süt a nap... rajtam mégis kitört a sírás... most jobb egy picit... elpakoltam a konyhában, meg főztem egy gyors ebédet a hűtőben talált maradékból...
no, de ennyi?
ezt érdemlem? erről szól az élet? pakolászom, főzök.. (dolgozom) és majdcsak eltelik a nap, amikor újra álomra hajthatom a fejem... mert álmomban legalább nem érzem, hogy mennyire magányos vagyok :(
Üdv a klubban mindenkinek!
Sajnos vagyunk így egy páran. Én annyival egészíteném ki, hogy ugyan nekem vannak barátaim, mégis vannak azok a bizonyos esték, hétvégék, amikor éppen senki nem ér rá, vagy én nem az ő társaságukra vágyom.
Otthon ülök és bár egyébként jól érzem magam a bőrömben (mi bajom lehetne mindenem meg van, ami egy normális élethez kell) mégis nagyon magányosnak érzem magam azokban az órákban, mert valaki hiányzik az életemből.
És vannak azok a baráti összejövetelek, ahol nagyon jó a társaság, önfeledten nevetek és jól érzem magam , mégis tudatosul bennem, hogy bassz..s csak én vagyok megint pár nélkül. És ez így megy 2 éve....
Szeretném este megosztani a napomat valakivel, aki meghallgat és ha kell nyugtatóan megölel, akivel öszzenézhetek és nevetünk az élet vad viccein...
És engem a leginkább az visel meg az ilyen estéken, hogy baromi nehét társat találni....
Szexpartnert, szeretőt, önelégült agglegényeket tucatjával lehet találni.... De valakit aki érzelmileg, értelmileg és testileg is partner????
Lassan kezdem feladni. Nem vagyok depis és igyekszem megrázni magam, amikor éppen rátör a magány, mégis ismerős az érzés.
együttérzek veletek.
nálam az a szitu, hogy (most) 4 hónapos terhesen a párom elhagyott, a munkahelyről elküldtek, a szülőket nem érdekli, hogy első unokájuk lesz, teljesen egyedül élek, albérletben háziállat sem lehet, szóval én is napestig panaszkodhatnék.
én úgy próbálom elütni az időt, hogy ilyen szép napos időben sétálok, jövök-megyek intézkedek, amikor otthon vagyok házimunkák, aztán dvd nézés, torna, még netem sincsen otthon.
bennem a gyermekem tartja az erőt, hogy muszáj erősnek lennem és a fiamnak egy életvidám, kiegyensúlyozott anyukára van szüksége!
Szia!
Melyik "városban" laksz ?:)
én most elteszem magam holnapra
jó éjt!
én pedig azon keseregtem, amikor október végén magamra maradtam, hogy ha ez nyáron történt volna (mert elmondása alapján már nyár óta készülődött, hogy elmenjen), akkor legalább lett volna lehetőségem élni... így viszont ebben a nyirkos, sötétben semmihez nincs kedvem esténként :(
nem vagyok mindig depis... néha nagyon jól feltalálom magam (egyedül) is... máskor meg csavargok kollégákkal, meg a múlt heti barátnőzés is jót tett a lelkemnek, meg a síelés, friss levegő is...
de bizony néha (még) rámtör :(
(és olyankor előfordul, hogy bőgök - legutóbb szerdán) :)
igen, én is így vagyok vele... jó volna ismerkedni! új barátokat találni, új programokkal színesíteni ezeket a hideg, rideg estéket, hétvégéket :)
Ismerős a szituáció, én is rettegek néha előre a hétvégéktől, nyáron meg aztán teljesen kész voltam, amikor mindenki nyaralt a párjával én meg itthon gubbasztottam. Persze akkor még friss volt a szakítás és attól depiztem be, de épp erre lenne jó ez az ismerkedés itt, hogy pl ilyenkor beüljünk valahová beszélgetni.
Ne legyél depis, az élet szép! Mondom ezt én, aki tegnap este is bőgött, mert annyira egyedül éreztem magam, de elméletben tök jó vagyok
Igen, a szakítás óta egyedül.
És ahogy mondod, kong... és én is üres lakásba jövök haza... egyedül ébredek reggel az ágyban...
Nem panasz.. így utólag gondolva, megváltás volt ez a szakítás... csak nem mindig tudom értékelni a magányt... (épp ma is mondtam a kollégáknak, nincs is kedvem hazajönni... és ráadásul itt egy újabb hétvége... meg még hideg is van... brrrr) - most egy kicsit én is depis lettem - pedig igyekszem feltalálni magam (csak nem mindig sikerül)
És egyedül élsz? Én 13-ban lakom, fél éve egyedül.
Itt is kong a lakás, mint Vadvirágnál, és tegnap már azt vettem észre, hogy magamban beszélek
Köszönöm szépen! :)
Igen, a napján volt egy családi ebéd. Aztán Öcsiékkel voltunk síelni néhány napot. Vasárnap pedig a (korábban említett fórumos) barátnőmék jöttek ebédre a lánykájával :)