Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

(Lé)böjt

Torolt_felhasznalo_376787
Torolt_felhasznalo_376787
Létrehozva: 2004. március 25. 12:33
sziasztok!!
annyira régen foglalkoztat egy egyhetes böjt vagy léböjt gondolata. Van valami tapasztalatotok ezen a téren?
Elég sok szakirodalmat elolvastam már a témában, de engem a sikersztorik érdekelnének. Hogy hogy bírtátok ki, egyáltalán az , hogy kibírtátok.:)
Én hetek óta gyűjtöm az erőt hozzá, tényleg:van kedve valakinek csatlakozni? Esetleg erőt önthetnénk egymásba valakivel, aki szintén méregteleníteni szeretne.Igazából nem fogyni szeretnék, hanem fáradt vagyok állandóan és szerintem egy ilyen kúra segíthetne.
  1. Torolt_felhasznalo_503640
    Torolt_felhasznalo_503640
    2005. március 31. 08:56500.
    Ismerem a modszeredet, bar en teljesen mashogy etkezek.
    előzmény:
    orsilany (499)
     
  2. 2005. március 31. 08:53499.
    okés. . . . de ha te is csinálod a léböjtöt, akkor te is nagyon jól tudom hogy ez nem a fogyásról szól! Vmit visszaszedsz majd utána, ez csak mérdegtelenítés. . . csak azért az olyan jó dolog ha 6kiloval kevesebbet mér a mérleg! mondjuk én utána sem ehetek majd normálisan ugyhogy azt mondta a doki hogy smián tudom tartani majd ezt a súlyt sőt még fogyni is fogok a candida diétával. . . :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_503640 (498)
     
  3. Torolt_felhasznalo_503640
    Torolt_felhasznalo_503640
    2005. március 31. 08:50498.
    Hat ezektol meg nem lesz sokkal feszesebb az izmod. Megha sokan biznak is ebben. A setalastol max. fogyhatsz.
    De hiaba edzel, ha nem taplalkozol rendesen, akkor nem leszel formasabb.
    előzmény:
    orsilany (497)
     
  4. 2005. március 31. 08:48497.
    ja és tornáznom meg sétálgatnom kell mindennap! Az izmaim miatt:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_503640 (494)
     
  5. 2005. március 31. 08:48496.
    hát 6nap alatt olyanokat ettem hogy paradicsom, meg hagyma. . ilyesmik. . . és ebédre mindig krumplit! Általában megfőztem aztán eg oliván egy kicsit megsütöttem, vagy pedig kevés biomargarinnal krumplipürét csináltam hozzá meg kicsit olyan lecsósan megcsináltam a paprikát hagymát pardicsomot:)) egész jó lett:)
    előzmény:
    blue girl (493)
     
  6. 2005. március 31. 08:45495.
    ja igen tudom ebből max 3kilo zsír a doki is ezt mondta. . . . de hagy örüljek márr. . :)))))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_503640 (494)
     
  7. Torolt_felhasznalo_503640
    Torolt_felhasznalo_503640
    2005. március 31. 08:42494.
    Nem elkedvetleniteni akarlak, de, ha zoldseget ettel hat napig, es ettol 6 kg-ot fogytal, akkor a leadott kilok valoszinuleg nem a testzsirodbol szarmaztak.

    Mivel feherjet alig vittel be, tobb kilonyi izmot vesztettel.
    Tovabba elsonek a testben felhalmozott viz tavozik a szervezetbol.

    A testzsirtol a legnehezebb megszabadulni. Eloszor vizet veszit minden fogyokurazo, majd ha a szervezet nem kap megfelelo feherjet (folyamatosan), tovabba nincs megfelelo mozgas, akkor a test konnyebben jut energiahoz, ha lebontja az izmokat.

    A testzsirhoz csak a legvegso esetben nyul.
    előzmény:
    orsilany (492)
     
  8. Torolt_felhasznalo_515865
    Torolt_felhasznalo_515865
    2005. március 31. 08:39493.
    hogy etted a krumplit? ettől ennyire lehet fogyni???? mennyiségileg mennyit ettél?
    előzmény:
    orsilany (492)
     
  9. 2005. március 31. 08:36492.
    Én is a 4. napomon vagyok:))) a 2. on azt hittem abbahagyom az egészet és felfalok egy egész lábos milánoit. . . de nem szerencsére! A doki nekem is egy heteset irt elő, de ha nagyon nem birom akkor szombatig is elég csinálnom! Én elötte hat napig csak zöldséget ettem, főleg krumplit! Igy összesen 6kilot fogytam eddig a 15kilo súlyfeleslegemből. . . nem rossz:)) kitartást mindenkinek!!!
    előzmény:
    asomogyi (491)
     
  10. 2005. március 31. 08:03491.
    Én ma kezdem a negyedik napomat, hetet terveztem. Kizárólag gyógyteákat és ásványvizet ittam eddig. Mellette dolgozom. Szerintem meg lehet csinálni így is, bár nem tudok lepihenni, amikor úgy érzem. Este viszont kérem a család megértését. Érdekesek a változások is, tegnap a szemem fáradt el nagyon hamar, mára szokatlanul lelassultam.
    Szerintem olvass el a topicból néhány hozzászólást, mert sok tanácsot lehet kapni. Készülj rá agyilag, és ne felejtsd el, hogy a böjt utáni visszaállás legalább annyira fontos, mint maga a böjt.
    Sok sikert hozzá.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_411882 (490)
     
  11. Torolt_felhasznalo_411882
    Torolt_felhasznalo_411882
    2005. március 30. 16:42490.
    Helló !
    Szeretném már erre én is rászánni magam! De hogyan kezdjek hozzá? Még sosem voltam léböjtön! Kérhetem a segítségeteket?
    Hallottam sokaktól hogy nagyon jót tesz az egész testnek.
    Egyrészt fogyni is szeretnék néhány kilót.
    Nem tudom a munka mellett lehet e bírni így, segítsetek!
    Üdv!
    N
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. Torolt_felhasznalo_515865
    Torolt_felhasznalo_515865
    2005. március 30. 16:14489.
    Sziasztok!

    Még nem voltam itt. . . viszont már rutinosnak mondható böjtös vagyok, ez a harmadik. Magamtól kezdtem, némi utánaolvasás után. Idén holdnaptár-egyeztetéssel nagypéntek estéje volt az előkészülés nálam, majd három napig: első nap zöldséglevet, második nap gyümölcslevet, harmadik nap vegyesen ittam. Mindent magam préseltem, és meglepően jól bírtam. Kedden kellett jönnöm dolgozni - itt a szellemi megterhelés elég magasfokú, tehát inkább lájtosan levezettem magam a kúráról. Fogytam is 1, 5 kg-t, nem lettek pattanásaim, de sokkal jobban érzem magam, a szemem alatti karikáknak se híre, se hamva, babapopsi-puha a bőröm mindenhol, úgyhogy örülök, hogy betartottam :)))))))))) mindenkinek sok sikert!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2005. március 23. 16:30488.
    gyogyszertarban aruljak. . . egy pohar vizhez egy kiskanal keseruso, bar nekem fel is eleg. . . ugy probald ki, h otthon vagy kozben, h barmikor tudjal menni wc-re, mert elegge meghajt. . .
    előzmény:
    asomogyi (487)
     
  14. 2005. március 23. 16:15487.
    kissé későn ébredtem a tavaszi léböjthöz. De lehet, hogy Húsvét után belefogok és kipróbálom. Olyan sok jót olvastam róla.
    Olvasom az itókáidat. Segíts, kérlek, keserűsóhoz hol lehet hozzájutni? És egy pohár vízhez mennyit teszel? Bocs, ha nagyon nyilvánvaló dolgot kérdeztem.
    A választ előre is köszi
    előzmény:
    baxo (479)
     
  15. 2005. február 13. 16:46486.
    58 voltam, 53 lettem a vegere, de azota mar felmentem 54-re, igy most pont jo vagyok, tetszem magamnak!;-)
    egyebkent neked is mondom, az elso 1-2 nap a nehez, ha azt kibirod, akkor mar barmeddig! persze az esszeruseg hatarain belul!:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_666525 (485)
     
  16. 2005. február 13. 16:31485.
    Szia baxo :-)

    Egy igazi hos vagy! Gratulalok!

    En nagyon nehezen bojtolok - altalaban meg az egy napot is csak keservesen birom ki :o)
    De egyre inkabb erzem, hogy itt az ideje egy kulso-belso megujulasnak - lassacskan de azert megis jon a tavasz :-D

    Megkerdezhetem, hogy hany kilo voltal mielott elkezdted? Gondolom, hogy nem ez a lenyeg, csak kivancsi vagyok ;-)

    Megyek megkeresem a linket amit ajanlottal. . .

    előzmény:
    baxo (481)
     
  17. Torolt_felhasznalo_274388
    Torolt_felhasznalo_274388
    2005. február 13. 10:43484.
    A Mammutban hol lehet kapni?Bár ha már ott vagyok, akkor a patika sincs messze, de azért érdekelne.
    Köszi.
    előzmény:
    baxo (483)
     
  18. 2005. február 12. 15:57483.
    meg mulnak a ragyak. . . hat igen, ha idegeskedik az ember, nem megy a dolog, tavaly en is csak harom napig birtam. . . .
    a Sander porra az van irva, h a Szena teri patikaban keverik, gondolom direkt ok kevertetik, de ha bemesz a patikaba, talan tudni fogjak, probaltam a multkor mashol is, de nem ismertek. . . de bemehetsz siman a mammutba is, kb 500 ft, nem draga. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_274388 (482)
     
  19. Torolt_felhasznalo_274388
    Torolt_felhasznalo_274388
    2005. február 11. 22:38482.
    Szia Baxo!Purplecat vagyok, csak ez a csereberés nickem. Gratulálok, jó sokáig bírtad!!Elmúltak a kiütések?
    Én négy napig bírtam, mert közben összejött egy idegeskedős dolog, és lelkileg nem bírtam tovább, pedig amúgy fizikailag nem voltam rosszul.
    A következő remélem jobban megy majd:)
    Én kb 2 kilót fogytam, mondjuk nem is ez volt a cél, de egyébként nem tapasztaltam semmi különöset. Vagy nem voltam túl mérgezett:)), vagy vmit nem jól csináltam.
    Azt a Sander port lehet más gyógyszertárban is kapni?
    előzmény:
    baxo (481)
     
  20. 2005. február 11. 17:41481.
    sziasztok bojtosok, na en ma fejeztem be, 10 napig birtam, plussz 1 az atvezetes. . . jo elfogytam, most vagyok 53 kilo, kilatszodnak a bordaim. . a borom egyenlore nem gyogyul. . .
    veletek mi van? van meg itt egyaltalan valaki?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. 2005. február 7. 09:30480.
    Kedves Baxo,

    Köszönöm a gyors választ. Sajnos a linken átsiklottam, kérlek írd meg (akár priviben is).
    Köszi,
    Csillis
    előzmény:
    baxo (479)
     
  22. 2005. február 7. 00:46479.
    szia, olvastad a linkeket, amiket nemreg betettem? csomo hasznos dolgot megtudhatsz roluk. . .
    en amikor eloszor bojtoltem, orvosi felugyelettel tettem, es ott, ahova jartam, harom hetes bojtot javasoltak az embereknek, illetve, aki sovanyabb volt, azoknak kethetest. . . en ket hetest csinaltam. . .
    azota egyszer csinaltam harom napost. . . akkor vhogy nem birtam tovabb. . .
    most meg elkezdtem ugy, h majd meglatjuk, hogyan birom, most vagyok a hatodik napnal, es asszem 10 napig fogom folytatni. . .
    a harmadik naptol szerintem mar nem nehez, nem ehezik az ember, csak az izekre vagyik nagyon, en legalabbis. . de ezt a par napot mar kibirom!:) es gyujtom a recepteket, h miket fogok fozni, ha majd megengedem magamnak!:)
    h miket es mennyit iszok?
    felsorolom:
    reggel egy pohar viz keserusoval, egy csesze zoldtea, egy pohar vitamintabletta feloldva, egy csesze salaktalanito tea. . . ezek persze nem egyszerre, hanem aprankent. . . .
    napkozben masfel liter szensavmentes asvanyviz es egy liter gyogytea (csalan, vagy csipke, vagy harsfa, vagy ami eppen eszembe jut)
    kozben delben meg egy csesze salaktalanito, meg egy vitamintabletta, es este ugyanez. . . . osszesen 4-5 litert biztos megiszom, jarok is a klotyora szorgalmasan!:-)
    lehetne meg inni kulonbozo zoldseg meg gyumolcsleveket higitva, de nekem nincs kedvem ezekkel pepecselni. . . meg zoldseglevest is. . .
    jah, iszom meg egy port, Sander pornak hivjak, ahova jartam anno, ok kevertetik a patikussal, allitolag van benne mindenfele asvanyi anyag, meg kozombositi a savakat is, ugyhogy nem vagy tole annyira ehes, bar ez foleg az elejen erdekes. . . :-)
    előzmény:
    gaboracs (478)
     
  23. 2005. február 6. 16:34478.
    Sziasztok!

    Egy kicsit visszaolvastam a topikban, látom vannak itt már nagyon tapaztaltak is.
    Én nem vagyok ennyire profi benne, ezért szeretném a segítségeteket kérni.
    Mennyi időre szoktátok tervezni a léböjtöt?
    Mennyit isztok naponta a léböjt alatt?
    És főleg, mit isztok?
    Köszönöm a válaszaitokat.
    Csillus
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2005. február 5. 16:40477.
    aha, csak viszket is. . . :-(
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_225243 (476)
     
  25. Torolt_felhasznalo_225243
    Torolt_felhasznalo_225243
    2005. február 5. 16:15476.
    Aham tuti hogy normalis. Elmulik egy par nap mulva! En nem is kenegetnem, az csak gatolja a tisztulast.
    előzmény:
    baxo (475)
     
  26. 2005. február 5. 16:10475.
    koszi, en is mar harmadszor bojtolok am!:-)
    eloszor ket hetig birtam, masodszor csak harom napig, a mostani meg kerdeses. . . es erdekes modon a harom naposnal jott ki ugyanigy, mar akkor sem ertettem. . . szoval aszondod, normalis?! azert bekentem koromvirag kremmel, hatha jot tesz neki. . . :)
    a tobbi ragyaim egyebkent tok szepen gyogyulnak, amik az arcomon, meg a hatamon voltak meg bojtoles elott. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_225243 (474)
     
  27. Torolt_felhasznalo_225243
    Torolt_felhasznalo_225243
    2005. február 5. 16:01474.
    Szia! En mar tapasztalt böjtölö vagyok, 3szor böjtöltem eddig 7, 8 ill. megint 7 napig. A ragya normalis dolog, a szervezeted igy tisztul. Ha kibirod meg nehany napig, tuuuti szep lesz a böröd, nalam is igy volt.
    előzmény:
    baxo (473)
     
  28. 2005. február 5. 15:52473.
    lebojtos csajok, ehen haltatok?! :-) nekem ma van az otodik nap, jol birom, csak most a melkasomon kijott egy csomo ragya, mintha allergias lennek, pedig ez csak nyaron szokott nekem kijonni, ha sokaig vagy napon. . . most nem tudom, h a napallergiam gyogyul igy, vagy a babaolajra is allergias vagyok, amivel furdes utan kenem magam. . . szerintetek?!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  29. 2005. február 3. 22:08472.
    hehe, en most sem merek kimenni a konyhaba, mert a kedvesem eppen ketpofara lakmarozik. . . nem vagyok ehes, de a latvanytol biztos beadnam a kulcsot. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_372935 (471)
     
  30. Torolt_felhasznalo_372935
    Torolt_felhasznalo_372935
    2005. február 3. 20:21471.
    sziasztok!
    Baxo, örülök, hogy jól vagy, én ma elég kótyagos voltam, aztán jól összevesztem a párommal, aztán a Duna-parton sétáltam vagy 2 órát, most elég gyengének érzem magam. Szédelgek is kicsit. Még a holnapot kéne kibírnom, aztán megvan az 5 nap amit terveztem. Utána azért szeretném a főleg gyümi-zöldség-főtt gabonák, kevés hús stb. alapú étkezést.
    Anyukám palacsintát süt:(diókrémmel:(((Inkább a közelébe se megyek.
    Baxo! Nagyon hősies voltál a fogadáson!!!
    Napest!Te hány naposat terveztél?Jobban van már a fejed?
    Puszi mindenkinek, és kitartást!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  31. 2005. február 3. 13:08470.
    na, gyanus volt am, h te inditottad, csak lusta voltam visszanezni. . . :-)
    nem hiszem, h a letol fajt a fejed, mert nekem is fajt, es olyan levet csak nagyon messzirol lattam. . . :-) majd elmulik, csak birjad kivarni!
    a mammutban en nem a lentiben voltm, hanem a mammut 2-ben a libri elott van egy ilyen le arus. . . bar a mammutban tobb is van, nem tudom, egy ceg-e. . . finomak!:-)
    lehet meg inni zoldsegekbol (ugymint krumpli, zeller, repak, stb) fott levest is, meg kell fozni, majd ossze kell turmixolni a zoldsegeket, es atpaszirozni vmi szuron, es ami atment, azt meg lehet inni melegen, mikor en eloszor bojtoltem, ezt ittam, kvazi etkezeskeppen, de most mar nem csinalom, mert sajnalom kidobalni a maradek zoldsegeket, de neked a gyerkocod akar meg is eheti, zoldsegpurenek. . . :-)
    előzmény:
    Napest (466)
     
  32. 2005. február 3. 13:00469.
    sziasztok, na en mamar tok jol vagyok, annyi energiam volt, h ki is takaritottam gyorsan, ezt mar napok ota halogattam, a fejfajas miatt nem birtam eddig. . . :)
    tegnap meg jol megkinoztam magam, egy fogadasra kellett mennem, ott voltak a rakott asztalok, tele finom etellel-itallal, en meg csak egy kis asvanyvizet ittam, szigoruan szensavmenteset. . . raadasul a fejem is ugy gorcsolt. . . gyorsan el is jottem. . . :-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_372935 (468)
     
  33. Torolt_felhasznalo_372935
    Torolt_felhasznalo_372935
    2005. február 2. 19:37468.
    Sziasztok!
    Baxo!
    Békáson lakom, itt voltam szaunázni, lehet, hogy nem melegedett fel rendesen, mert beültem, és fáztam, pedig a csaj 5 perccel hamarabb indított, holnap inkább a Flórián térre magyek, az ottanitól már 5 perc múlva csorgott rólam a víz. Ja és ott meg is kérdezték hány fokosat szeretnék, itt meg semmi. . . Kár pedig ez jó közel volt a lakáshoz:(
    Jógázni is itt voltam Békáson.
    Én Alnatura leveket iszom, a dm-ben lehet kapni, ezek is bio levek, és 599 ft a legdrágább. 1 üveg 750 ml-es. Steinberget még nem próbáltam, mert elég drága.
    Egyébként fura, de én nem érzek semmi különöset, kicsit fáradtnak, és fázósnak érzem mgagm, meg picit alacsony a vérnyomásom, de más semmi különös. Lekopogom:)))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  34. Torolt_felhasznalo_358975
    Torolt_felhasznalo_358975
    2005. február 2. 17:59467.
    Nem a Steinberg italtól fáj a fejed, hanem frontot érzel inkább, időjárásváltozás lesz.
    Mikor először böjtöltem. . néha meg-megszédültem ahogy felkavarodtak a mérgek/a könyv is erről is/aztán egyre jobban hozzászoktam.
    Egy napot böjtöltem. . aztán fokozatosan kettőt--hármat.

    Most már meguntam. . mert nem valami felemelő érzés itthon főzni a családnak , nekem meg iszogatni a levet.
    Szóval pár barátnőm is erős fejfájásról panaszkodott. . Ők részt vettek egy 10 napos méregtelenitő kurzuson Visegrádon.
    előzmény:
    Napest (466)
     
  35. Torolt_felhasznalo_376787
    Torolt_felhasznalo_376787
    2005. február 2. 17:28466.
    igen, én indítottam:)
    lé fanatikus vagyok:)lettem:)

    Szóval nem tudod te sem, mi lehet a baj, a lé-e.

    Azt hiszem, ma már én se iszom több levet, csak teát, mert ha még egy korty répalé lemegy a torkomon, akkor tuti visszaköszön.

    Drága, az igaz, de milyen lé van így télen?Tealé:(
    meg narancslé.

    Az a mammutban, lenn kérted a levet?Ott olyan finomakat préselnek, szeretem én is azt a helyet. Csak most nem merek autóba ülni, túlságosan fáj a fejem, gyalog meg hideg van hozzá.
    előzmény:
    baxo (464)
     
  36. 2005. február 2. 16:43465.
    mi volt az infraszaunaval, nem lehet, h nem volt elegge felfutve? en mar kb 5 perc utan ugy izzadtam. . . igaz, ez 70 fokos volt? hova jarsz szaunazni? es jogazni? en is jarok, csak tegnap nem volt mar erom elmenni. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_372935 (456)
     
  37. 2005. február 2. 16:29464.
    hello, Napest, welcome back, asszem mar regebben is voltal ezen a topikon!:)
    en nem iszom gyumolcslevet, kiveve ma, lent voltam a mamutban, es meghivtam magam egy buzafu-narancs kombinaciora, csak ezekkel az a baj, h elegge tomenyek, higitani kene, na mindegy. . .
    ezek az altalald emlitett levek jo dragak, gondolom!
    en salaktalanito teat iszom, meg egyeb gyogyteakat, meg asvanyvizet, meg vitamintablettat. . .
    voltam szaunazni, mostmar jo, de ott utana annyira elszedultem, h kivancsi voltam, hogyan jovok haza. . .
    előzmény:
    Napest (463)
     
  38. Torolt_felhasznalo_376787
    Torolt_felhasznalo_376787
    2005. február 2. 16:12463.
    szia!

    én is ma kezdtem!:)
    Vettem pár üveg steinberger zöldséglevet, meg 2 üveg áfonyalevet, és most azokat iszom.

    Napok óta kibírhatatlan vagyok, a legváratlanabb pillanatokban elsírom magamat,
    nem tudom, a léböjttől az idegeim milyenek lesznek:),

    de hátha csak vitaminhiány, úgyhogy jó megoldásnak tűnik.
    Én erre a hétre tervezem.

    De, bár többször csináltam már ilyen kúrát, meg egy-egy léböjt napot is,
    mégis, most annyira fáj már dél óta a fejem, máskor ilyen csak pár nap után szokott lenni.

    Lehet, hogy a steinbergertől?
    Csinálta már valaki a léböjtöt közületek az ő italaival?

    semmi tartósítószer, egy kis jódozott só van benne a jód miatt, szóval fogalmam nincs, hogy hogyha tőle, akkor miért?

    eddig mindig frissen facsart levekkel csináltam a kúrákat, de most nem akarok ilyen gépben termelt vegyszerezett téli-friss bigyukat inni.

    ti mit isztok így télvizi léböjt alatt?

    rögtön vissza is olvasok, lehet, hogy abból kiderül:)

    előzmény:
    baxo (460)
     
  39. 2005. február 2. 12:15462.
    iszom a keserusot, meg a valtott zuhany is megy, utana elmulik mindig egy kis idore, dehat egesz nap nem zuhanyozok!:) bar most enyhebb eyg kicsit a fejfajas, de meg mindig tart. . . lehet, elmegyek ma egy infraszaunara. . .
    kitartas, drukkolok az oradhoz!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_372935 (461)
     
  40. Torolt_felhasznalo_372935
    Torolt_felhasznalo_372935
    2005. február 2. 12:06461.
    Sziasztok!
    A mai napom egy kicsit mélypont, nem sikerült a vizsgám, és most duplán érzem az éhséget, meg a levertséget. :(((Mindegy remélem elmúlik, mert du. órát kell tartanom. Én kb 5 naposra tervezem, aztán majd meglátjuk, ez már a harmadik nap, nem tudom átestem -e már a holtponton, vagy mégcsak most fog jönni. . .
    Baxo!
    Elmúlt a fejfájásod?Iszol keserűsót?Ha kijön belőled a salakanyag, kevésbé fáj a fejed, meg ami nagyon jó még, szárazkefés átdörzsölés, és váltózuhany. Esetleg, ha drogéria közelben vagy, a borsmenta olaj is jó a fejfájásra, és azillata is kellemes.
    Kitartást!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  41. 2005. február 2. 11:54460.
    nohat en kb egy hetesre gondoltam, de most nem vagyok tul jol, ugyhogy lehet, h harom nap utan feladom. . . na, lenyeg, majd meglatom, hogyan alakul. . . egyebkent is alacsony a vernyomasom, igy meg. . . azert remelem el fog mulni, mar alig varom az euforikus allapotot!:-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_474576 (459)
     
  42. Torolt_felhasznalo_474576
    Torolt_felhasznalo_474576
    2005. február 2. 11:46459.
    Sziasztok!
    Én már vasárnap befejeztem és nagyon jól vagyok. Most átvezető napokat tartok és gyümiket, gabonákat és főzelékeket eszem, és persze rengeteget iszom.
    Nekem Hál' Istennek nem fájt a böjt alatt a fejem, de többektől hallottam, hogy ez csak az elején okoz gondot. Biztos 1-2 nap múlva elmúlik majd. Örülök, hogy belekezdtetek, kitartást és írjátok mizújs! Hány naposat terveztek? A 3 napos olyan a szervezetnek mint egy vitaminbomba és szerintem bárki könnyedén meg tudja csinálni. Sok sikert! :)
    előzmény:
    baxo (455)
     
  43. 2005. február 2. 00:28458.
    na, azert, aszittem mar magamra maradtam. . . en ma kezdtem, egesz nap csak iszom, hat most mar elegge faj a fejem. . . remelem holnapra elmulik. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_372935 (457)
     
  44. Torolt_felhasznalo_372935
    Torolt_felhasznalo_372935
    2005. február 1. 23:09457.
    Bocs hogy nem írtam hamarabb, mostmár gyakrabban jövök, bár holnap be kell mennem a suliba, de délután itt leszek.
    Kitartást, és a lhető legsimább böjtölést!:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  45. Torolt_felhasznalo_372935
    Torolt_felhasznalo_372935
    2005. február 1. 23:07456.
    Szia!
    Hétfőn kezdtem, igaz, még reggel vizsga előtt ettem egy túrórudit, meg egy kapucsínót, de azóta csak leveket iszom. Ma voltam infraszaunázni, de nem voltam megelégedve:(20 percre mentem, és még meg se izzadtam, pedig máskor ilyenkor már csorgott rólam a víz. Voltam este jógázni is , az jó volt, lightos, lazítós.
    Te elkezdted már?Hány naposat terveztél?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  46. 2005. február 1. 12:37455.
    te befejezted mar? nagy itt a csend! :-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_474576 (453)
     
  47. 2005. február 1. 11:55454.
    haho, eltuntel! kezded?! en meg nem ettem semmit, viszont megittam a keserusomat, es iszogatom a salaktalanito teat. . . :-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_372935 (451)
     
  48. Torolt_felhasznalo_474576
    Torolt_felhasznalo_474576
    2005. január 25. 15:53453.
    Aztán írjatok meg, hogy mizujs, hogy megy! Febr. 1. jó dátumnak tűnik. Mindent bele! :)
    előzmény:
    baxo (452)
     
  49. 2005. január 24. 18:46452.
    aha, oke!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_372935 (451)
     
  50. Torolt_felhasznalo_372935
    Torolt_felhasznalo_372935
    2005. január 24. 18:40451.
    Sziasztok!
    Baxo!
    Jövő hét keddtől jó lenne neked?
    előzmény:
    baxo (450)
     

Címlap

top