Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Mellfeszesítés

Sunny_day
Létrehozva: 2006. Április 25. 10:45

Sziasztok!

Szoptatás után vagyok, és a melleim tragikusan néznek ki  

Nem mondom, hogy a térdemig lógnak, de a hasamig mindenképp  

Tudtok esetleg valami hatásos mellfeszesítő krémet, amit itthon is használhatok? Mert kezelésekre eljárkálni sajnos nem tudok, kés alá meg nem  nagyon szeretnék feküdni.

Tudom, csodát nem várhatok, de hátha próbált már valaki valami tényleg jót.

Előre is köszi  

 

  1. 2011. május 11. 18:0314.

    Sziasztok!

    Véletlenül találtam erre a fórumra, azért remélem valaki még nézi.

    Igaz, nem szültem és nem úgy tűnik hogy kilátás van rá, inkább a sok hízás-fogyás volt ami problémát okozott nekem..

    Arról már én is hallottam, hogy a melltorna semmilyen hatással nincs a mellekre mert abban nincs izom hanem zsír és tejmirigyek.

    Régebben én is hallottam hogy a melltartótól megereszkednek a mellek (van olyan nő aki nem is hajlandó olyat hordani, és számomra érthetetlen okból a feministák egy alkalommal elégettek egy melltartót), de érdemes megfigyelni  hogy egyes afrikai törzsekben a szült-szoptatott nőknek (akik gondolom sose hordtak ilyen ruhadarabot) azoknak tényleg hasig lóg! 

     

    Próbáltam régebben több féle mellkrémet, Oriflame (csak kicsi és drága, gyorsan elfogy úgy is ha nem kilószámra kenem, ezen  kívül olyan erős illata van hogy másnap is éreztem), Avon (egy barátnőm ajánlotta hogy neki bevált, de én kettőt is elhasználtam, nem vettem észre változást, ezen kívül mivel zselé, volt úgy hogy kicsivel többet raktam és le tudtam utána húzni magamról..Brrr....), amit most használok az eddig a legjobb! Másik két nőismerősöm ajánlotta. 

    Nem drága pedig, az Eveline, elég volt egyet elhasználnom belőle és hatott! Azóta is ezt használom, nagyon szeretem!

    Fontos persze emellett a sport is meg a megfelelő táplálkozás, vitamin, sok víz, ez szerintem csak kiegészítő!

    Mostani fogyóban van, de én is láttam már Rossmann-ban Sunfleur-t, ha ez elfogy ezt ki fogom próbálni, meg a többit is (nem tudtam hogy van Bioclinica meg Faberlic-nek is), remélem jó lesz.

     

    Nem tudom, ezek mennyire hatásosak egy olyan nőnek aki szült, de együtt érzek , és nem ítélem el ha valaki emiatt mégis kés alá fekszik, ha az önbecsülése múlik rajta..

     

    Az ultrahangos masszírozást még nem próbáltam, nem hallottam róla, majd utána nézek. 

     

    Sok sikert mindenkinek aki ezzel küzd!! És igen, érdemes használni külön mellre és a test többi részére (fenék, com, csípő) krémet használni. 

    Nem ez a téma, de láttam egyik nap Dr. Kelen zsírégető krémet, próbálta valaki? Persze úgy hogy edzés mellett, így van értelme szerintem használni. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  2. Torolt_felhasznalo_117436
    Torolt_felhasznalo_117436
    2007. január 22. 12:1813.

    Erről mi a véleményetek?

    SPM DIGI-MELLKEZELÉS


    Az aktuális divat csábítóbb mint valaha, a keblek, a dekoltázs soha nem álltak job­ban a középpontban, mint ma. Az új mell­kezelő módszerrel végzett kezelés 30 percig tart a futurisztikusan kináző mell­tartóban a vákuum ritmikus intrevallu-mokban hat a szövetekre, stimulálja a vérkeringést, a nyirokkeringést, a kötőszö­veti sejtekben az anyagcsere fokozódik. Rugalmassá vállnak a mellszövetek, a mell teltebbé, feszesebbé válik.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_201099
    Torolt_felhasznalo_201099
    2007. január 22. 11:5812.

    Sziasztok!

    Pár hónapja néztem a mellfeszességel kapcsolatos fórumokat, és találtam egy lányt, aki azt hiszem a Klinikák környékén dolgozik, és mellmasszázst csinál. Ha esetleg olvasná ezt a fórumot, és felismerné magát, akkor írjon nekem privit, mert elvesztettem a számát, és a levele sincs már meg.

    Köszi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. Április 25. 12:4312.

    Sajnos...  

    Nagyon nagy hiba volt a gyógyszertárakat magánkezekbe adni, mert ez már akkor látszott, hogy ezután csak az üzlet lesz a lényeg, nem a gyógyítás.

    Folyamatosan tapasztalom azt is (gyógyszertárakban!), hogy napról-napra egyre kevesebb az olcsó készítmény, helyette horribilis áru hasonlót árulnak!
    Pedig az olcsóbb készítmények közt is vannak nagyon hatásosak, csakhogy az nem hoz hasznot a gyógyszertárnak.

    Nyilván sokkal jobban megéri nekik 5000 - 8000.-Ft-os krémeket árulni, mint párszáz Ft-osat.

    De például erre is jó egy Fórum, hogy itt leírhassuk egymásnak a jó tippjeinket, tudjuk keresni az olcsóbb készítményeket is.  

     

    előzmény:
    Jenka (10)
    2006-04-25  12:04
  5. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. Április 25. 12:3611.

    Aki azt mondta neked, hogy a melltartótól lóghat a melled, az biztosan nem szakember volt!

    Szakemberek javaslata, hogy megfelelő melltartót KELL viselni.
    A mell súlya lehúzza a melleinket és a kötőszövet ettől egyre jobban kinyúlik.
    A megfelelő melltartó a helyén tartja a melleket és nem engedi megnyúlni a kötőszöveteket.

    ========================================== =

    A szép mell ellensége

    1. Hirtelen fogyás

    Hatására a zsírszövetek leépülnek, és a bőr rugalmatlanná válik. Ezért kerüljük a túlzásba vitt diétát, inkább próbáljuk megőrizni az ideális testsúlyt, vagy ha kell, fogyjunk fokozatosan.

    2. Rossz melltartó
    A teltebb kebleknek szükségük van támasztékra, mert a nagyobb súly megnyújtja a hámszöveteket. Sportolás közben azonban még a kismellűek is használjanak melltartót. Fontos, hogy ne legyen szűk, és készüljön természetes anyagból, mert a nem megfelelő melltartó deformálja és lapítja a mellet.

    3. Helytelen testtartás
    A görnyedt testtartás a mellek alakját, helyzetét előnytelenül befolyásolja, ezért nagyon fontos, hogy mindig húzzuk ki magunkat.

    4. Túlzott napozás
    A mell bőre ugyanolyan érzékeny, mint az arcé, ezért a túlzott napozás hatására ráncosodhat a bőr, esetleg pigmentfoltok jelenhetnek meg rajta. Ezért ajánlatos nem ledobni a bikinifelsőt, vagy magas fényvédő faktorú napozókrémet használni.

    5. Helytelen táplálkozás, kevés folyadék
    A helytelen táplálkozás, a dohányzás és a kevés folyadékbevitel károsan hatnak a mell rugalmasságára. Hiányos folyadékbevitel esetén a szervezet a kötőszövetekből von el vizet, melynek eredményeképpen a keblek veszítenek feszességükből.

    (NLC cikkből részlet)

    ============================================

    Er ősítés, tonizálás és a tévhitek

    Lánykörökben elterjedt az a nézet, hogy a mellizomra végzett kondi edzés hatására a megereszkedett mell "visszaáll" a helyére. Olyasmi tévhit ez, mint az, hogy a számtalan hasprés hatására a hasról eltűnik a csúf zsírpárna. A női mellek alatt húzódó mellizmok erősítésére valóban szükség van, de nem nagyobb mértékben mint a helyes tartásért, egészségesen előre domborodó mellkasért, szép gerincgörbületekért felelős hátizomzat erősítésére! Sajnos a mell nem olyan mint a fenék: zsírszövet alkotja, nem pedig izom...

    >>> http://fitnet.hu/index.php?active=3&id_article=257&id_column=5

     

    előzmény:
    Babaa (9)
    2006-04-25  12:00
  6. 2006. Április 25. 12:0410.

    akaba! Biztos így van, ha azt tapasztaltad. 

    sajnos már nem bízhat az ember semmiben, az üzleti szellem mindent bekebelez.... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (8)
    2006-04-25  11:49
  7. 2006. Április 25. 12:009.

    szió!

    azt írtad,h a melltartó kell az erősítéshez, nem tudom, nekem mondtak valami olyasmit, hogy attól mégjobban lógni fognak.

    de lehet h én tudom rosszul...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (7)
    2006-04-25  11:41
  8. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. Április 25. 11:498.

    Jenka!

    Abban igazat adok neked, hogy alaposan meg kell nézni, milyen készítményeket veszünk...

    Én is sokáig azt hittem, hogy ha gyógyszertárban veszek meg valamit, az garantáltan bevizsgált, engedélyezett készítmény lehet.

    De mióta azt látom, hogy gyógyszertárakban árusítják az Erdic mellnövelő tablettát, aminek NINCS magyar hatósági engedélye, azóta megdőlt ez a hitem.  

    Magam sem hinném, ha nem a saját szememmel látom, hogy gyógyszertárakban árusítanak olyan készítményt, aminek érvénytelen OÉTI engedélyszáma van.
    (Biztosan tudom, hogy így van, mert személyesen kérdeztem meg az OÉTI szakemberét, levélben is leírták, hogy az Erdic nincs bejegyezve sem az OÉTI-nél, sem az OGYI-nál.)

    Szóval, innentől kezdve nekem már ez elég bizonyíték arra, hogy a gyógyszertárakban is azt árulnak, amit akarnak, nem biztos, hogy 100% megbízható az ott árusított termék...  

     

    előzmény:
    Jenka (3)
    2006-04-25  10:58
  9. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. Április 25. 11:417.

    Ancsy19!

    A mellre nem jó ugyanazt a készítményt használni, mint a popsira, combra, hasra...

    Azok a készítmények, amiket "bőrfeszesítőnek" árusítanak, azokat a combra, hasra, popsira gyártották, ezért zsírégetők is vannak benne!!!
    A melleink főleg a zsírszövetektől mennyiségétől nagyok vagy kicsik.

    Ha a melleiden zsírégető krémet használsz, az nagyon nem tesz jót a cicid méreteinek.

    Ráadásul : a súlyzózás sem segít semmit sem a melleidnek, tudnillik az emlőben NINCS izom! A mellizom az emlők mögött helyezkednek el, tehát a lógós melleket nem lehet feszessé tenni mellizom-gyakorlatokkal.
    (Igaza van eszteer-nek : a mellizomtorna szépen leépíti a ciciket.)

    Viszont megelőzhető a mellek megereszkedése, ha mindig használunk melltartót, testedzéshez különlegesen erős melltartó szükséges. Így a kötöszalagok nem fognak megnyúlni.

    A melleidre használj mellfeszesítő krémeket :
    - Bioclinica krém
    Sunfleur mellfeszességnövelő balzsam (Rossmann-boltok, 1500.-Ft/200ml)
    - Faberlic mellfeszesítő zselé
    - Beauty Breast mellszépítő krém kifejezetten mellre!!!

    Az ultrahangos mélymasszírozóval fokozható a krémek hatása, ez a készülék sokkal hatásosabbá teszi a krémeket, mivel olyan mélyre tudja juttatni a bőrben, ahogy bemasszírozással soha nem tudnánk.

    előzmény:
    ancsy19 (5)
    2006-04-25  11:02
  10. 2006. Április 25. 11:025.
    Megértem a helyzetedet. Nekem a fogyókúra miatt veszített a mellem a tartásából. Súlyzózással és bőrfeszesítővel próbálom karbantartani. Sajnos ez hosszú időbe telik, és kitartás kell hozzá. Én a Neways bőrfeszesítőjét használom, mert ez természetes anyagokból készült, és így biztosan nem árt a bőrömnek!
    előzmény:
    Sunny_day (1)
    2006-04-25  10:45
  11. 2006. Április 25. 11:014.
    Mellizomtorna szépen leépíti a ciciket. Zsírégető sport szintén. Barátnőmnek közel egy év kellett, mire a szoptatás után visszaállt (egész jól visszafeszesedett). Nekem elég komoly fogyókúra után szintén. De valami jó kis krém ártani bizti nem árt nekik.
    előzmény:
    Jenka (3)
    2006-04-25  10:58
  12. 2006. Április 25. 10:583.

    inkább tornát ajánlanám, mell izom erősítést. Én a krémekben nem igazán hiszek, tapasztalatom sem túl jó. Azonban tudom, hogy az Avon-nak is és több cégnek vannak erre krémjei. Ha már krém, a gyógyszertár által forgalmazottakban több a bizalmam, talán Vichy termék is van. 

    Minden jót, Jenka   

    előzmény:
    Sunny_day (1)
    2006-04-25  10:45
  13. 2006. Április 25. 10:562.
    www.gportal.hu/faberlictermekek

    A katalógusban van egy jó mellfeszesítő krém, nekem sokat segített a fogyókúrám során.
    előzmény:
    Sunny_day (1)
    2006-04-25  10:45

Címlap

top