Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kuktában főtt csülök.

Torolt_felhasznalo_958465
Torolt_felhasznalo_958465
Létrehozva: 2006. március 14. 13:15

Kedves kukta-használatban jártas háziasszonyok!

Kérlek, segítsetek. Tegnap vettünk a Metro-ban egy 14 l-es kuktát, és egész füstölt csülköt akartam -volna- csinálni benne.

Felöntöttem vízzel, lezártam, szelepet felnyitottam, nagy fokozatra tettem. Mikor sípolt, levettem kislángra, és le is zártam a szelepet, ahogy a tájékoztatóban írták. Egy ideig még sistergett, aztán elhallgatott, kicsit nagyobbra vettem, de semmi. Letelt kb. 40 perc. Lehúztuk, a mosogatóban kicsit lehűtöttük. Kinyitom (semmi sistergés, a szelepből sem). Tök kemény. Lényeg, hogy vissszatettem még 50 percre, eredmény majdnem u.ez. Utána meguntam, és a széléből megvacsoráztunk. De nagyon elkenődtem.

MIt csinálok rosszul? Vagy a kuktám gagyi?

Üdv

Nóri

  1. Torolt_felhasznalo_958465
    Torolt_felhasznalo_958465
    2006. március 14. 14:328.

    köszi szépen a tippet, sógorom Bécsben él, lehet, hogy megkérem, nézzen utána!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_880951 (7)
    2006-03-14  14:21
  2. Torolt_felhasznalo_880951
    Torolt_felhasznalo_880951
    2006. március 14. 14:217.
    Én a Fissler kuktákat tudnám neked ajánlani. Szerintem nagyon jók és esztétikailag is szépek. A rajtuk lévő szelepen csíkozás is van, amikor két csík megjelenik, akkor kell tartalékra venni. Könnyű őket tisztítani is. És hogy hol vedd meg? Szerintem Ausztriában, de ha nem jársz arra, akkor időnként a KIKA is leárazza, ,mert a normális ára elég húzós,. de leárazva 15-16 körül elérhető.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_958465 (1)
    2006-03-14  13:15
  3. Torolt_felhasznalo_958465
    Torolt_felhasznalo_958465
    2006. március 14. 14:116.

    köszönöm a hozzászólásokat az uraktól is Nekem azt írta a füzet, hogy a szelepet fel, mikor sípol, akkor le. A szelepet lehetne tekergetni, vagy nem jól tettem fel a fedőt... hát nem tudom. De teljesen elkeseredtem.

    Szerintem vissza fogom vinni. Nektek milyen tipus van? Tudtok v.mit ajánlani.

    Elég sok vizet tettem bele. És sípolt is rendesen. Tényleg nem tudom, mi lehet a baj.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2006. március 14. 14:045.
    Ja, még az is lehet, hogy ha csavarós rajta a szelep, és nem billenős, akkor felakadt, és kijött belőle a gőznyomás. Oda-vissza csavargatással vissza tudod állítani a helyére. Ne féljél tőle, csak a szelepet ne nyisd ki amíg ki nem hül. A csülöknek különben sok idő kell. Kb 1,5 óra, de fazékban fél napot is főznéd. A 14 l-es kukta nagyon nagy, ha nem tettél bele elég vizet, lehet, hogy nem fejlődött annyi gőz, hogy kitöltse.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_189330 (4)
    2006-03-14  13:59
  5. Torolt_felhasznalo_189330
    Torolt_felhasznalo_189330
    2006. március 14. 13:594.
    Most valami újat hallottam azzal, hogy ki kell nyitni a szelepet az elején. Soha sem szoktam. Én lezárom. Jól fölforr benne a víz, elkezd sípolni, prüszkölni, akkor lejjebb veszem. Fővés közben mindig kell hallani egy pici sistergést. Különben nincs meg a nyonás benne, amitől előbb fő az étel.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_958465 (1)
    2006-03-14  13:15
  6. Torolt_felhasznalo_605383
    Torolt_felhasznalo_605383
    2006. március 14. 13:483.

    Nem vagyok háziasszony:-))

    A tippem az, ha nem szuszogott, akkor csak ázott a vízben, nem főtt... A beáztatás is jó ötlet, de másfél óra alatt akkor is szét kellett volna főnie...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_958465 (1)
    2006-03-14  13:15
  7. 2006. március 14. 13:382.

    Nem tudom, ezt az újfajta kuktát hogy is kell használni...sajna a lányoméban nem volt külön tájékoztató!

    De nekem a régi van meg és állandóan használatban. A csülköt viszont nem árt ha beáztatod egy éjjelre hideg vizben ,hamarabb puhul,aztán a vizben hagyod kihülni is,akkor puhább, izletesebb lesz. Én kb 40 percet szoktam főzni. lehet a szelepet állitani? nem igen kinyitottad? vagy akkor egy kicsit nagyobb lánggal főzzed.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_958465 (1)
    2006-03-14  13:15

Címlap

top