Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kopasz nők

Baldhead
Létrehozva: 2005. november 19. 17:20

Sziasztok!

Azért indítom ezt a topicot, mert valami olyasmivel szembesültem, ami igazán elképeszt. Lehet, hogy perverz vagyok?

Van egy barátnőm, aki elég érdekes kapcsolatban él a férjével. Olyan furcsa az  a pasi, ha találkozunk, engem kitör tőle a frász, pedig kedves és figyelmes, de olyan erőt sugároz, amit nem tudok hová tenni. Hozzáteszem, engem nem vonz, csak valami különös, hipnotikus EREJE van.

Megfigyeltem, hogy néha - hülyéskedésnek tűnik, de sztm nem az - azt mondja a barátnőmnek, hogy elveri a fenekét, vagy megpofozza, de sztem ez komoly. Úgy érzem. A csaj nagyon megváltozott mióta vele van, olyan kis engedelmes lett, szinte alázatos, lesi a pasi minden gondolatát és a pasi parancsol neki! Olyan furcsa a légkör körülöttük!  És legutóbb... hát nem is tudom... Kicsit becsíptünk a barátnőmmel és a férje, amikor érte jött, azt mondta, hogy ezért nagyon meg fogja büntetni, úgy, hogy ne felejtse el, hogy mennyit ihat, de az is lehet, hogy nem iszik többé alkoholos italt. Alkoholos italt - ezt szó szerint így mondta.  Beleborsózott a hátam. És...legközelebb, mikor találkoztunk, a barátnőm feje át volt kötve egy kendővel, amit nem vett le, de egyszer félrecsúszott a fülénél és láttam, hogy kopasz. Teljesen halálra rémültem, mert arra gondoltam, hogy beteg, csak nem mondja. Na, nem akaorm húzni, de megkérdeztem, hogy mi van és azt mondta, hogy a férje a múltkori spiccességünk után, otthon levágta a haját és leborotválta a fejét. Büntetésből. Ő meg hagyta.

Hát, először teljesen kiakadtam, szóval se köpni, se nyelni nem tudtam. Aztán láttam, hogy a csaj mosolyog. Kínomban témát váltottam, de amikor elment órákig ezen gondolkodtam és a fenébe is engem ez a dolog nagyon felizgatott. Szexuálisan. Milyen lehet, ha így levágják valaki haját?

És az is kifúrja az oldalamat, hogy élhetnek ezek? Hallottam már amolyan alá- és fölérendelt kapcsolatról, és egyre rrősebb a gyanúm, hogy a barátnőmék így élnek. Meg merjem kérdezni? És miért izgat engem ennyire ez a kopaszranyírás dolog? Legszívesebben kiffagatnám, de nem merem.

Azóta elkezdtem turkálni a Netem és meglepve  látom, hogy mennyi nő nyíratja kopaszra a fejét. És szépek. És tele van történetekkel is. Ez valami fétis? Vagy megbolondultam? Tudom, hogy sosem merném kipróbálni, de...

Szóval volt már valaki közületek kopasz?

  1. 2005. november 19. 17:5626.
    Talán emlékeztek még Sinead O'Connorra, neki kifejezetten jól állt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. Torolt_felhasznalo_977581
    Torolt_felhasznalo_977581
    2005. november 19. 17:5525.

    Hali!

     

    En mar voltam kopasz!  

    Volt mar nagyon rovid haju baratnom is es igazan noies volt attol meg. Persze ehhez nem art szep fejforma es szep arc!!

     

     

    előzmény:
    Baldhead (1)
    2005-11-19  17:20
  3. 2005. november 19. 17:5424.
    1-et értek,csak tökéletes archoz megy kopasz fej.
    előzmény:
    bellezza (23)
    2005-11-19  17:52
  4. 2005. november 19. 17:5223.
    Abból, amit írt nekem egyértelmű, hogy nem önszántából vágattatta le a haját.. és lehet jó képet vágott a dologhoz, mert fél a pasitól... Aki ilyeneket mond, mint ez a krapek, tuti normális nem lehet. Ettől függetlenül a kopasz haj tényleg max azoknak lehet jó, akiknek TÖKÉLETES arcberendezésük van. Egy kis hiba, de nagyon sokat ronthat az összképen.
    előzmény:
    zsukabubus (22)
    2005-11-19  17:48
  5. 2005. november 19. 17:4822.
    mert egy hajat lenyírni, majd leborotválni nem egyperces munka. és feltételezem, hogy a lánynak előtte hosszabb haja volt és sztem ilyenbe az ember csak úgy nem megy bele pikk-pakk. Bár lehet van aki igen.
    előzmény:
    bellezza (20)
    2005-11-19  17:44
  6. 2005. november 19. 17:4521.

    Semmit. Nekem így tetszett és kész. Előtte is rövid volt a hajam, tehát nem volt olyan sokkoló. Mikor terhes voltam akkor is "kopasz" voltam. Néhányan megrökönyödtek, mert simán felvettem teljesen testhezálló ruhákat-amit amúgy nem hordtam volna-,plussz a hajam..............

    Jaj de jó volt. Próbáld ki!!!!!!!!!! Én is sokáig halogattam, de nem bántam meg.Most mikor mosom, szárítom, balzsamozom...és még sorolhatnám, mindig eszembejut, hogy akkor semmi gond nem volt vele. Kényelmes volt, és nem tucatáru. Most tisztára felelevenedtek a régi képek. Még a végén lenyírom megint. 

    előzmény:
    Baldhead (14)
    2005-11-19  17:38
  7. 2005. november 19. 17:4420.
    Igen ezen én is kiakadtam. Szerintem félelmetes! Jaj, még a hideg is kirázott.
    előzmény:
    zsukabubus (18)
    2005-11-19  17:42
  8. 2005. november 19. 17:4319.
    Nem, nem tart tőle. Ez nem félelem. Olyan közöttük a kapcsolat, mintha beleolvadt volna a pasiba, lesi, imádja és a pasi is őt. Boldognak látom őket, de másként vibrálnak. MIntha valami állanő kapocs lenne közöttük.  
    előzmény:
    bellezza (13)
    2005-11-19  17:37
  9. 2005. november 19. 17:4218.
    meg elég durva, ha a pasi a bnőd spicces állapotát használva ki nyírta le kopaszra a fejét. Ebben én semmi vicceset nem találok.
    előzmény:
    Baldhead (1)
    2005-11-19  17:20
  10. 2005. november 19. 17:4117.

    Ez más. Betegség miatt más. Az első gondolatom nekem is ez volt a barátnőmmel. De tudom, ha beteg lenne, elmondaná.

    És úgy érzem, el is akart valamit mondani, de elszaladtam előle, de abban biztos  vagyok, hogy nem beteg.

    előzmény:
    szekine (12)
    2005-11-19  17:37
  11. Torolt_felhasznalo_429586
    Torolt_felhasznalo_429586
    2005. november 19. 17:4116.
       Nekem a Párom kopasz,én is voltam az anno évekkel ezelőtt amikor a Nagypapám meghalta-de nem más vágta le hanem én toltam végig a nullás gépet a fejemen-egy életre elég is volt belőle,nagyon örvendek a dús loboncaimnak  Szóval,a véleményem az,hogy nagyon sok ember él mások számára furcsának tűnő kapcsolatokban,ez peig nem jelenti azt feltétlenül,hogy boldogtalan.Az alapján amiket meséltél köztük egyfajta sub-dom viszony van,egy uralkodó-hódoló kapcsolat ami nem minden esetben rossz.Vélhetőleg ismerik a saját játékszabályaikat és élezik is ezeket-legalábbis ha a barátnőd ezen mosolyog és amíg mosolyog addig nincs baj.Nagyon sokan szeretik a elverik a feneküket,vagy egy kapcsolatban ledominálják őket és ez vice -versa igaz.Valószínűsítem,hogy van egy ún.kódnyelvk is,ergo amikor a barátnőd ivott,pontosan tudta,hogy ezért a pasi meg fogja valahogy büntetni.De persze a legbiztosabb,ha rákérdezel ezekre a dolgokra ő pedig biztosan elmondja.Szóval úgy gondlom,hogy a szerelemet az Egységet,indeki másképp éli meg.nincs egy séma,egy mechanizmus ami alapján azt lehetne mondani,hogy csak így lehet-vagy így nem lehet.Szeretni ezerféleképpen lehet,viszont az is igaz,hogy ez nem mindenkinek szimpatikus.De ami neked véglet-az Náluk a kezdet-van ilyen  Szerintem Téged inkább maga a viszony izgat szexuálisan,mintsem maga a hajborotválás..a büntetés inkább,mintegy kíváncsiságból.Aért ezejkehez a játékokhoz kell egy nagy adag érettség,önkontroll és a határaid ismerete és erre egy olyan férfi aki mindebben társa,partner és a leghnagyobb bünti közepette is boldoggá akar tenni.Tehát érzi,tudja,ismeri a határaidat és csak addig megy el.
    előzmény:
    Baldhead (1)
    2005-11-19  17:20
  12. 2005. november 19. 17:4015.
    ha te bajnak érzed, akkor baj. ha izgatónak: próbáld ki. nekem nincs ellenvetésem, ha valaki szado-mazo kapcsolatban él, de én elítélem az erőszakot. meg azért nem mindegy, hogy konkrétan a szexhez kötődik-e a dolog, vagy a mindennapi tevékenységeiket átszövi...
    én a helyedben megkérdezném a lányt. mondjuk úgy, hogy rákérdeznék, milyen érzés volt a kopaszra nyírás. aztán tovább, ha hajlandó, mesél, ha nem, akkor meg biztos tudtodra adja, h nem akarja elmondani.
    előzmény:
    Baldhead (10)
    2005-11-19  17:36
  13. 2005. november 19. 17:3814.

    De mit mondtál a munkahelyeden?

    Úgy érzem megőrültem, mert legbelül nagyon szeretném kipróbálni, de az hiszem sose lesz bátorságom hozzá.

    előzmény:
    Buku (7)
    2005-11-19  17:33
  14. 2005. november 19. 17:3713.

    Belőlem max félelmet váltana ki ez a hajlenyírosdi... A pasi tuti beteg, ez nem kétséges. És meglehet a barátnőd is tart tőle, csak nem mondja...

    Szerintem a kopasz fej egyáltalán nem szexis, sőt nekem kifejezetten nem tetszik. Még a kopasz pasiktól is irtózom 

    előzmény:
    Baldhead (1)
    2005-11-19  17:20
  15. 2005. november 19. 17:3712.
    10 évvel ezelőtt agyműtétem volt, akkor leborotváltak. Egy pozitívuma volt a dolognak: félkézzel tudtam tapsolni.
    Amúgy azóta is hosszú, dús hajam van, előtte is az volt.
    Számomra a kopaszság ezt jelenti... ezért ha jóláll valakinek, ha nem, nekem nem tetszik.
    előzmény:
    Baldhead (1)
    2005-11-19  17:20
  16. 2005. november 19. 17:3711.
    A kopaszság csak a rendkívül szép nőknek áll jól szerintem, úgyhogy csak akkor próbáld ki, ha tökéletes a fejformád, az orrod kicsi és egyébként szabályos az arcod. Az sem árt, ha gyönyörű szemeid vannak.
    Én nem tartom betegesnek a barátnődék (feltételezett) szexuális szokásait, szerintem ami mindkét fél számára elfogadott és boldogságot okoz, azzal nincs semmi baj.
    Ha a barátnődnek ez bármiféle gondot okozna, nem hinném, hogy mosolyogva simán elmesélné neked az esetet.
    előzmény:
    Baldhead (1)
    2005-11-19  17:20
  17. 2005. november 19. 17:3610.

    A baj, hogy én ebben a büntetést találtam izgatónak, a kopaszsággal együtt. Ha egy fodrász nyírja, a saját elhatározásomból, abban nincs semmi.  

    előzmény:
    fishnet (6)
    2005-11-19  17:32
  18. 2005. november 19. 17:359.
    nekem beteges dolog, hogy a férj megbünteti a feleséget, főleg, ha veri.
    a szado-mazot nem minősítem, tőlem nyugodtan csinálhatja, aki akarja.
    előzmény:
    Baldhead (8)
    2005-11-19  17:33
  19. 2005. november 19. 17:338.

    Egyiküket se mondanám betegesnek. Rendesek, tanultak, értékes, nagyon tiszta gondolkodású embereknek ismerem őket és ami a fő, boldognak látom őket. Viszont valami rezgés közöttük, ami szemmel láthatóna mássá teszi a kapcsolatukat, de nem tudom megfogni mitől.

    Utánaolvastam a szado-mazo kapcsolatoknak, - egész irodalma van a Neten - és sztm valami ilyesmi lehet.

    előzmény:
    fishnet (5)
    2005-11-19  17:28
  20. 2005. november 19. 17:337.

    Szia!

    Én nem tar kopasz voltam, hanem gépel lenyírt hajam is volt. A legrövidebb 3mm-es. Pusztán kíváncsiságból. Rövid volt amúgy is, és már kevés kellett hozá, hogy géppel neki lehessen menni. Nagyon be voltam tojva, de a hugom-aki fodrász- nem sokat gondolkozott. Belenyírt, úgyhogy nem volt visszaút. Kezdődött a 12mm-el, és végül már az említett 3mm-t is kipróbáltam. Merész, de nagyon jó. Én igazából attól féltem, hogy milyen a fejem formája. Azóta már hosszú a hajam, de mindig emlegetem azt a korszakom.

    előzmény:
    Baldhead (1)
    2005-11-19  17:20
  21. 2005. november 19. 17:326.
    pontosítok: a büntetést találom beteges dolognak. nem azt, h téged felizgat a kopasz-téma.
    előzmény:
    Baldhead (1)
    2005-11-19  17:20
  22. 2005. november 19. 17:285.
    szerintem ez, amit leírsz beteges, de a kopasz női fej nem olyan különleges. abban nincs semmi rossz. a haj csak haj. próbáld ki nyugodtan. aztán, ha nem tetszik, kinő újra.
    előzmény:
    Baldhead (1)
    2005-11-19  17:20
  23. 2005. november 19. 17:274.
    ja bocsi, nem 2x akartam küldeni
    előzmény:
    zsukabubus (3)
    2005-11-19  17:27
  24. 2005. november 19. 17:273.

     

     AZ ilyen nem izgató, hanem beteges  , a pasi meg tutira őrült!!!!

    előzmény:
    Baldhead (1)
    2005-11-19  17:20
  25. 2005. november 19. 17:262.
    Sztem ez nem izgató, hanem beteges. Az ilyen pasi ÖRÜLT!!!!!!!!!!!!!!!!   
    előzmény:
    Baldhead (1)
    2005-11-19  17:20

Címlap

top