Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hárman párban ?

Lucsia
Létrehozva: 2005. szeptember 29. 09:35
Sziasztok !

Lehet, hogy sokan meg fognak botránkozni, ha elolvassák ezt a levelet, de nem bánom, legyen. A kérdésem - kérésem a következő :
Én egy férjezett, két gyermekes családanya vagyok, családi életünk rendezettnek és boldognak mondható, eltekintve a kisebb, mindennapi problémáktól. Ami a szexuális életünket illeti, mindig a férjem volt a bátrabb, kezdeményezőbb, bennem mindig elég sok gátlás volt, amit neki sok türelemmel és kitartással sikerült oldania. Becsülöm őt ezért, mert sok férfi talán inkább más nő után nézett volna, ő viszont velem akarta elérni azt, hogy a szex változatosabb és izgatóbb legyen köztünk - hisz lassan 20 éve vagyunk házasok, és ennyi év után már nem árt bedobni új dolgokat, hogy ne laposodjon el az egész. Olyasmikre gondolok, mint pl. szexis fehérnemű, segédeszközök, fényképezés, és a hagyományos szexen kivül O/A is. És most a lényeg : a férjem leghőbb vágya egy ideje már, hogy engem egyszerre két férfi kényeztessen, ő + még valaki, akit én választok ki, számára ez rendkivül izgató lenne. Dolgozik is rajta már egy ideje, hirdetést adott fel az interneten, csatolt hozzá néhány fényképet is /arc nélkülieket/, és hát mit mondjak, rengeteg a jelentkező. Bevallom, a gondolat engem is izgat, de ahhoz már nagyon gyáva vagyok, hogy a valóságban ezt meg merjem tenni.
Arra kérek mindenkit, akinek van ilyen jellegű tapasztalata, ossza meg velem. Köszönöm. Lucsia


  1. 2005. szeptember 29. 10:2526.
    Semmi bajunk a kölcsönös és együttes örömszerzéssel. Hiszen egy kapcsolatban jó esetben mindkét fél erre törekszik. A véleményünk annyi volt csupán, hogy számunkra nem fér bele egy harmadik. De ha valakinek ez nem probléma, akkor minden oké. Tegye meg. Legyen benne öröme. Ennyi.
    előzmény:
    mozlika (23)
    2005-09-29  10:22
  2. 2005. szeptember 29. 10:2425.

    Na ez már tényleg hihetetlen.Most azt mondod,hogy én nem vagyok szerelmes a Kedvesembe...na ne már...

    végül is nem gond,nem az én életem,de sztem Ti nem tudtok élni,és majd amikor élni akartok akkor már késő lesz......

    ez csak az én VÉLEMÉNYEM,nem személyeskedem...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_971140 (22)
    2005-09-29  10:21
  3. Torolt_felhasznalo_276105
    Torolt_felhasznalo_276105
    2005. szeptember 29. 10:2324.
    Sztem mindenki arról beszél, amiröl akar, ha valaki nem akarja hagyni a "szocreált" ahhoz is joga van:-) Az egyetlen ítélkezö jelenleg pont te vagy:-))
    előzmény:
    mozlika (23)
    2005-09-29  10:22
  4. 2005. szeptember 29. 10:2223.

    Úgy látom Ti nem fogjátok fel amit mondok.Én nem a nyitott házasságról beszélek,hanem a kölcsönös és 1üttes örömszerzésről.

    Persze itt jön a "mai világ".....hagyjuk már a szocreált.....

    előzmény:
    gia2 (20)
    2005-09-29  10:18
  5. 2005. szeptember 29. 10:2122.
    Ilyen dolgok általában akkor jönnek be egy kapcsolatba ha már rég elmúlt a szerelem, ha még van szerelem nem tudom elképzelni, hogy bárki beengedne egy harmadikat.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_276105
    Torolt_felhasznalo_276105
    2005. szeptember 29. 10:2021.

    Elítélte valaki? Sztem csak annyit mondott mindenki, hogy neki tetszik-e ez a dolog, vagy nem, csinálná-e vagy nem. Meg hogy Lucsia csak akkor csinálja ha télleg akarja is.

    Jah, meg nem mindenkinek 2 külön dolog a szex meg a szerelem, ezt is tekintetbe kell venni.

    előzmény:
    mozlika (13)
    2005-09-29  10:11
  7. 2005. szeptember 29. 10:1820.

    Lehet,hogy maradiak vagyunk. TIPIKUS férfifelfogás, hogy a szex és a szerelem két külön dolog. Neked lehet. A nők többségénél a két dolog összefügg. Persze lehet, hogy ebben a mai világban már nem. És szerintem ez nincs jól így.

    Megjegyzem: Ha Te nyakig szerelmes vagy egy nőbe és ő azt mondja, mással is lefexik, de "az csak szex". Te akkor lazán beülsz a TV elé és semmit sem  érzel?

    előzmény:
    mozlika (13)
    2005-09-29  10:11
  8. 2005. szeptember 29. 10:1819.
    A nők többsége. Így helyesebb.
    előzmény:
    mozlika (17)
    2005-09-29  10:16
  9. 2005. szeptember 29. 10:1818.
    A megjegyzésem nem személyesen Neked szólt (csak az elsô mondata) csak úgy általában jegyeztem meg  - kicsit azoknak noszogatásképpen akiknek van ilyen tapasztalatuk. De úgy látszik nincsenek sokan...
    előzmény:
    gia2 (12)
    2005-09-29  10:08
  10. 2005. szeptember 29. 10:1617.

    azt tedd hozzá,hogy a Nők 1 része....

    én másképp érzem....

    előzmény:
    trálálálá (15)
    2005-09-29  10:15
  11. 2005. szeptember 29. 10:1516.
    Bocsánat,hogy most közlöm de nekem/nekünk van némi tapasztalatunk...
    előzmény:
    emma2005 (10)
    2005-09-29  10:06
  12. 2005. szeptember 29. 10:1515.

    Azt hiszem erre a különbségtevésre csak egy férfi képes igazán. Mi nők, ha lefekszünk valakivel, abba a lelkünk is benne van, nem csak a testünk.

    előzmény:
    mozlika (13)
    2005-09-29  10:11
  13. 2005. szeptember 29. 10:1214.
    Ez nem erről szól.Miért ha nagyobb akkor talán jobb is????
    előzmény:
    plendözső (11)
    2005-09-29  10:08
  14. 2005. szeptember 29. 10:1113.

    Látom azért a többség elég maradi gondolkodású.Ezt a témát más oldalról is fel lehet fogni.Nem igazán tudom megérteni miért ítéli el az itt megszólaló többség ezt a dolgot.

    Emberek fogjátok már fel,hogy a sex meg a szerelem két külön dolog.

    Abban 1etértek,hogy ehhez mind a két fél teljes 1etértése kell.Ha az 1ik fél nem akarja akkor kár erőltetni,abból lesznek az óriási gondok.

    Nőljünk már fel végre és értsük meg,hogy a sex nem csak két ember közt történhet....

    részemről ennyi...és nem akartam senkit megbántani...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2005. szeptember 29. 10:0812.
    Hát ha azzal megkockáztatnám, akkor úgyis mindegy. De mivel nem engem kérdezett-köszi, hogy szóltál- így már itt sem vagyok.
    előzmény:
    emma2005 (10)
    2005-09-29  10:06
  16. 2005. szeptember 29. 10:0811.

    Hát, tényleg érdekes, h nem egy másik nőt akar melléd, hanem egy férfit. Ha visszagondolok a pornófilmekre, számomra eléggé megalázó lenne két férfivel. Mert ugye nem csak ők kényeztetnek, hanem neked is kellene. És az, h "minden lukba dugó kell", nekem nem jönne be. De ez csak az én véleményem. Ha félénk vagy hozzá, ne erőltesd, mert fordítva fog elsülni...

    Tényleg, őt nem zavarná, hogy egy másik férfival szeretkezel a szeme láttára?? Pláne, ha annak a másiknak nagyobb is...

    Egy ismerősöm bevállalta, bár ott mondjuk két nő, egy férfi volt, de ő azt mesélte, szuper volt.

    Neked kell eldönteni, mérlegeld a helyzetet. De csak a férjed kedvéért ne menj bele.

    előzmény:
    Lucsia (1)
    2005-09-29  09:35
  17. 2005. szeptember 29. 10:0610.

    Lehet hogy azzal kockáztatja ha nemet mond.

    Különben olyan még mindig nem írt akinek lenne tapasztalata .... pedig azt kérte.

    előzmény:
    gia2 (9)
    2005-09-29  10:04
  18. 2005. szeptember 29. 10:049.
    Én azt gondolom, hogy ha az ember belemegy egy ilyen hármasba( vagy a fordított felállásba akár), akkor már soha többé nem fog tudni úgy nézni a párjára,mint azelőtt. Valami megszakad, megváltozik. Én nem kockáztatnám az amúgy jól működő házasságomat.
    előzmény:
    Lucsia (1)
    2005-09-29  09:35
  19. Torolt_felhasznalo_839463
    Torolt_felhasznalo_839463
    2005. szeptember 29. 10:038.
    Ha úgy érzed belülről, hogy menne, tedd meg. 20 év hosszú idő, még mindig jobb így feldobni a sexet mint ha keresne magának egy fiatalabb hölgeyet az újítás érdekében.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. Torolt_felhasznalo_276105
    Torolt_felhasznalo_276105
    2005. szeptember 29. 10:027.
    Azért csak a férjed kedvéért ne menj bele sztem, nagyon rosszul is elsülhet egy ilyen akció!
    előzmény:
    Lucsia (1)
    2005-09-29  09:35
  21. Torolt_felhasznalo_276105
    Torolt_felhasznalo_276105
    2005. szeptember 29. 10:016.
    Hát aztán lehet, cserében majd azt is kéri eccer... Nekem ilyenekhez nagyon nem lenne kedvem...
    előzmény:
    Babetta (3)
    2005-09-29  09:47
  22. 2005. szeptember 29. 10:005.
    Igen, ez valóban fura... 
    előzmény:
    sternglass (4)
    2005-09-29  09:53
  23. 2005. szeptember 29. 09:534.
    Ha én szeretek egy nőt, akkor biztos hogy nem nézném végig amint sikoltozik előttem egy másik pasival.
    előzmény:
    Lucsia (1)
    2005-09-29  09:35
  24. 2005. szeptember 29. 09:473.

    Na, ilyet még nem hallottam. Egy pasi egy másik pasit (és nem NŐT) akar bevonni?

    Szerintem örülj neki, hogy nem egy bombázót akar melléd!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2005. szeptember 29. 09:402.
    Én őszintén megmondanám a férjemnek, hogy izgató ugyan a gondolat, de nem fog menni, mert nem bírnám elviselni, hogy más simogasson stb...
    előzmény:
    Lucsia (1)
    2005-09-29  09:35

Címlap

top