Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Pcos? IR? Mensi nélkül

tsöpi
Létrehozva: 2018. február 7. 08:18

Sziasztok! :) 
Egy elég öszetett kérdésem/panaszom lenne. Csak érdekel, hogy volt-e már más is ilyen helyzetben. :)
Kamasz korom óta nagyon rendszertelen volt a ciklus, túl hosszú, illetve ki is maradt.. kb 16-17 éves korom környékén, (mikor már fél éve nem volt ciklusom) a nőgyógyászom azt mondta, nincs itt semmi baj, adott egy havi gyógyszert. (Már az Istenért sem tudom megmondani a nevét) Ez tökéletesen beállította, 28-29 napra egészen három hónapig, majd megint semmi. Akkor azt mondta, idézem: ,,Ne foglalkozzak ezzel, majd, ha babát akarok szóljak, addig meg örüljek, hogy nincs gondom ezzel..” (Egy büdös bunkó volt amúgy is néha.) 
Na hát azóta eltelt négy év, két éve már nem is voltam nála (költözés). De érzem, hogy ez így akkor sem jó. A nyáron szeretnénk elkezdeni próbálkozni a babával, de így biztos vagyok benne, hogy nem lesz könnyű menet. Az elmúlt egy évben is háromszor menstruáltam csak. Ebben volt nagyon erős vérzés és volt épp csak pecsételő. (általában 7 napig tart) Most úgy tűnik találtam egy jó nőgyógyászt, ahova jövőhét pénteken megyek. Addig is érdekelne, hogy van-e itt valakinek tapasztalata ezzel, vagy ehhez hasonló problémával? Vagy a hozzáértőktől kérdezném, sok félni valóm van a babával való próbálkozást illetően? :(

  1. 2018. február 8. 14:443.

    Szia
    Pár éven keresztül küzdöttem én is hasonló problémával, az orvos szó szerint ugyan ezt mondta nekem is (lehet h ugyanaz az orvos volt?) . Én akkor elégeltem meg a dolgot, amikor 3 hónap kihagyás után pecsételni kezdem, ami több mint 3 hétig tartott. Megijedtem h nem csak egy egyszerű hormon probléma lehet. Kerestem egy másik orvost, aki azonnal megállapította h pcos-m van. Endokrinológushoz küldött, ott kaptam egy gyógyszert IR-re és szigorú ch diétát kellett kezdenem + rendszeres mozgás. 1-2 hónapon belül beállt a mensim és kb fél év múlva terhes lettem. Ja és a rendszertelen cikluson kívül semmi más tünetem nem volt, nem vagyok túl súlyos sem, sőt...

    Szóval ne törődj bele, ez nem természetes, biztos h van vmi a háttérbe, amin lehet segíteni. Csak egy jó orvost kell találni. Drukkolok! 

  2. 2018. február 7. 18:542.

    Szia!


    Nekem is volt hasonló az első 2-3 évben, de aztán úgymond "magától" rendeződött. Azóta már örülök neki, hogy nő vagyok és olyan amilyen!Általában hormon problémákkal magyarázzák, azon pedig sokat változtat, ha jól érzed magad a bőrödben!


    Szerintem a Kriston tréning csak segíthet. Ha beleadod magad, az egész női szervrendszeredet feltúrbózhatod...Nekem csak enyhe hüvely gyengeség miatt kellett, de a hormonrendszert is felpezsdíti.


    Jobbulást! Szép estét!


    Üdv


    Szirom


     


     

Címlap

top