Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Az Igazit választják?
Létrehozva: 2018. január 23. 22:34
Sziasztok!
Az a kérdés, hogy szerintetek a férfiak az Igazit választják (mármint akiről azt érzik), vagy csak úgy elvesznek valakit, aki nagyjából megfelel nekik?
Életemben többször előfordult, hogy a srác, akinek ilyen-olyan okokból előzőleg nemet mondtam, egy hónapon belül már loholt egy másik csaj után - ebből nekem az jött le, hogy igazából nem is érdekeltem (az önbizalmamnak természetesen nem tett valami jót). Ha nekem igazán tetszik valaki, én nem felejtem el egy hónap alatt. (bár mostanra már kezdem megtanulni, hogy egyik pasi olyan, mint a másik... :P)
Nemrégiben egy munkatárssal beszélgetve azt találtam mondani, hogy "neked nyilván a feleséged a nőideálod/az ideális nő" - hát elég bizonytalan fejet vágott az illető, három gyerek után!!!
Szóval hogy is van ez? A férfiak fejéhez talán pisztolyt tart valaki?
Ott a pont.
Ehhez kell erő és elhatározás, hogy ezeket a kísérleteket visszaverd.És nem sutyiban, hanem szemtől szembe.Akkor lehet látni, hogy mi lehet és mi nem lehet a kapcsolatból.
(Egyébként a társas élet/összecsiszolódás hoz valamelyes változást)
Kétségtelen, hogy megjártad a hadak útját.
Nyilván ez is csak egy szerény szelete a "próbálkozásaidnak".
Majd csak jön valaki aki mindent visz......
Az ideálisat?
És mi van, ha észre sem veszed magad sem, hogy az ideálod változott? Akkor lapát?
Ezzel az erővel bárkit ki lehet dobni.Persze attól is függ minden, hogy ki mit is akar igazából a partnerétől.....
Jó esetben, a szempillájáról is tudni lehet ki lenne az igazi.
Igen, és manapság valahogy még azelőtt meg akarnak változtatni, mielőtt megismernének...
Ezért is nem értem, amikor valaki társkeresőn rögtön komolyan gondolja a keresést. Hát könyörgöm, mit gondol komolyan? Ha nem férünk bele egymás dobozába, rögtön levágjuk a karunk-lábunk? Hamupipőke mostohatesói is csak a lábujjukat, sarkukat vágták le, oszt' még abból se lett semmi!
Talán előbb ismerkedni kéne, nem?
Szerintem a legtöbb kapcsolat két fő ok miatt megy tönkre: az egyik, hogy az egyik fél meg akarja változtatni a másikat, miközben ő maga nem hajlandó változni, hiszen "velem nincs semmi gond". A másik meg, hogy nem tudnak az emberek különbséget tenni a dolgok, amik fontosak, illetve a dolgok, amik miatt tök felesleges balhézni között. Két ember sosem lesz pont ugyanolyan, nem fognak mindent ugyanúgy látni, még akkor sem, ha hasonló mentalitásúak. A kérdés, hogy érdemes-e egy adott nézeteltérésből "ügyet" csinálni.
Úgy kb. két éve volt egy ilyen időszakom, hogy tényleg elegem volt, és abszolút nem foglalkoztam a témával, mert egész másra koncentráltam különben is. Jött is egy hódoló... Egész jól klappoltak a dolgok... Egy hónap alatt sikerült tönkrevágnom, mert féltékenykedni kezdtem. Soha azelőtt, soha azután nem volt rám jellemző a féltékenykedés. Szóval valahogy nem jön ez össze nekem...
2017-ben pl. ilyenek voltak: volt egy, aki sokat ivott, és különben sem volt valami nagyon oda értem szerintem, csak hízott volna a mája, ha rámászok; volt egy, akit már tényleg túl fiatalnak tartottam, hogy rámásszak, és különben is csak pár napig ismertük egymást felszínesen; volt egy, aki csak 10 évvel volt kb. fiatalabb és utalgatott, de közben barátnője volt, szóval inkább tereltem; volt egy, akivel hiper-szuper jóbarátok lettünk a munkahelyen, hogy már pletykáltak is rólunk, de hát én nőssel tutira nem kezdek, szerintem mindketten megbántuk volna, és hál' istennek végül más okok miatt eljöttem. Hát, így zajlik az életem... Ja, és pl. a lányom egyik tanára is túl szimpi, de neki is van már családja, szóval ennek sincs semmi értelme (szerencsére a közeljövőben úgysem fogom látni).
Mit tudok tolerálni, mit nem - na, ez pl. mit jelent? Pl. nem tudtam tolerálni, amikor az első kapcsolatom (ami a leghosszabb volt) kinyírta a darazsat a reggelizőasztalon (pedig amúgy nem volt egy agresszív srác, vagy ilyesmi). De megbeszéltük. Mégis úgy éreztem, hogy börtönbe vagyok zárva a kapcsolatban - mondjuk szerintem nem a srác miatt, hanem magam miatt.
Aztán pl. nem tudtam tolerálni, hogy a csakszexkapcsolatom furcsán viselkedik, biztos voltam benne, hogy valami illegális tevékenységet folytat. Ez volt az egyik ok végülis, ami miatt megszakadt a kapcsolat - mert így nem lehet szorosabbra fűzni valamit.
De ezeken kívül nem tudom, mit kell tolerálni egy kapcsolatban. Gondolom, mindenkinél mást. Össze lehet így hasonlítani a különböző kapcsolatokat?
Hmmm, ez nyilván szerencse kérdése is. Nekem is vannak olyan barátnőim, akik nem keresnek, és hát nem is találnak. Én sem úgy keresek, hogy hűdenagyon, mert akkor már nyilván egy ilyen kölcsönös érdekeken alapuló házasságban élnék... De azért volt párszor, hogy egy-két hétre felmentem társkeresőre, és összeszedtem ilyen-olyan pasikat, akikkel ez lett, amiket leírtam. Ha ezt nem csináltam volna, szerintem semmi nem történt volna velem az elmúlt tíz évben. Ahogy gyakorlatilag azelőtt sem történt semmi.
Lehet, hogy valami hormonhiányom van, vagy fülproblémám, mert nálam ez a válasz nagyon halk.
Egyébként ebből a szempontból abszolút fatalista vagyok. Sosem "kerestem" párt. Azt hiszem, lusta vagyok hozzá. Úgy voltam vele mindig, ha a sors azt akarja, hogy találkozzam valakivel, úgyis találkozni fogok.
Nem sajnálom, csak bosszantó, hogy én nem találom az ideálist.
Az exekét én se, csak akivel nem jövök össze!
Igazából közvetlen az elutasítás után még nem távolodtunk el annyira egymás társadalmi köreiből, szóval automatikusan kiderült, hogy mi van velük. Aztán sok évvel később meg rákerestem egyesekre face-en, láttam, hogy fényképek a gyerekekről stb., ennyi. De így pl. régebbi barátnőimre is rákerestem kíváncsiságból, akikkel ettől függetlenül nem akarom felvenni a kapcsolatot.
Hát, ha nagyon nyálas akarok lenni, akkor úgy fogalmaznék, hogy szerelem volt első látásra mindkét részről, csak magunk se akartuk elhinni. Csak azt tűnt fel, hogy az első találkozás után egyre-másra kerestük egymás társaságát, pedig nem mondtuk ki, hogy na, mi most innentől járni fogunk. Tulajdonképpen amikor először találkoztunk, nem is gondoltuk komolyan. Én egy szakítás után voltam, ő meg egy semmilyen kapcsolatban a szakítás szélén, de nem igazán kerestünk új partnert. Úgy volt, hogy jól van, találkozzunk, végül is az időnkben belefér... Oszt ez lett belőle.
Ez szóról szóra így van Mozdonj, csakhogy végül úgy alakult, hogy nekem lett leghamarabb gyerekem, azaz családom, a többieknek azért eltelt még néhány év... Szóval rám nem egészen igaz ez, hogy nem akartam még családot. (akkor éppen nem akartam gyereket, de egyébként mindig arra vágytam, meg egy jó kapcsolatra, ami sose jött) Én csak a pasikkal való küszködést nem akarom. Nem tudom, miért, de én küszködésnek látom a kapcsolatokat, mármint az enyéimet. Sosem a szerelem dúl valahogy, és az én fellángolásaim, illetve a partnereké egy vagy két hónapig tart, nem tovább. Érdekes módon egy szexkapcsolat tartott ki nekem több évig, illetve hosszabb megszakításokkal, de vissza-visszatérően, és már kezdtem szívvel szeretni az illetőt - de olyan "hülye" volt, hogy kénytelen voltam befejezni vele. Szép volt, jó volt, sose lássam többet!
És elsőre igent mondtál neki? Amikor összejöttetek, akkor úgy tűnt, hogy minden egyszerre összejön, minden klappol és semmi akadály nincs az utatokban, vagy volt(ak) hátráltató tényezők?
Csak mert én ezt utálom, valahogy sosem jó semmikor az időzítés, a körülmények, a hangulatom, a nemtudommi... Az agyam mindig győz, az érzelmekkel meg utána magamban vívok.
Ezt azok mondják, akik sosem voltak igazán szerelmesek. Amiről te beszélsz, az a fellángolás. Bizony, létezik hosszú távú szerelem. Mi majdnem húsz éve élünk együtt, és szó szerint imádjuk egymást a mai napig. Egyszerűen csodálatos férfi, még csak hasonlóval sem találkoztam soha.
Állítólag 2 évig tart - nem véletlen szokták "ütni a vasat"
És tényleg depresszió-szerű "tünetei" vannak
Szerintem a férfiak óriási többségének fogalma sincs arról, hogy mit jelent gyermeket nevelni, még akkor sem, ha ő sokgyermekes családban nőtt fel. Mi hárman voltunk testvérek, de hatalmasat koppantam, mikor szembesültem a kétgyermekes apai szereppel. Egész egyszerűen genetikailag nincsenek felkészülve /arról nem beszélve, hogy a családi életre nevelés régebben nem volt divatban./
A férfiembert csak a serdülőkor után kezdi érdekelni a nő, mint társ. /Persze biztosan vannak, akik kevésbé alkalmasak párkapcsolat létesítésére/ Ha eljön az az idő, amikor mindent akar /a férfi és a nő is/ na akkor kezdődik a "húzd meg, ereszd meg" - mit lehet engedni, mi az, amit tudok tolerálni, és mi az, amit nem.
A hazassagnak semmi koze nincs a nagy nagy szerelemhez. A romantikus szerelem egy eros dopamin valasz.
A szerelem meg kemia : oxitocin , dopamin ,prolaktin ,tesztoszteron, vazopresszin ......+ egy kis empathia .
Ilyen is van biztosan sok!
Elég nehéz normálist találni mostanság - vagy ez mindig is így volt-e, nem tudom.
Viszont ha az ember talál egyet, akkor tényleg értékelnie kell és ragaszkodnia hozzá szerintem
nehogy egy darab kőért dobja el a gyémántot
Feleség az, akitől gyereket akar meg az összes többi.
Szerető meg akibe szerelmesek és akivel mindent megcsinálnak, amit az "asszonnyal nem".
Előbbi a külvilágnak, utóbbi a vágyaknak és azok megélésének szól.
Előbbi az "első" utóbbi a sokadik - szoktak is ezzel magyarázkodni feleségek is (nekik megkönnyebbülés és ha úgy vesszük nyugalom, mert ők akkor sötétben, nem baj ha ezt azt nem engednek, meg övék az oly áhított Feleség rang ésatöbbi) és a tisztelt férjek is.
Ahogy az olaszok mondják: a feleségem a gyerekeim anyja, az ő szája puszilgatja a gyerekeimet, így a szeretőmet verem szájba.
Bocs a vulgaritásért, valami Maffia sorozatban hangzott el ez így.
Arnold Schwarzenegger se bírta ki, hogy a házvezetőjét is megöntözze, pedig megvolt mindene - kirúgta, aztán előbb utóbb azért kiderült ez is.
Arról nem is beszélve, hogy a férjek azért mikor összeülnek a haverokkal vagy akikben igazán bíznak, azért megemlítik hogy xy "jó kis nő" meg így úgy amúgy (lehet hozzáképzelni a lihegő fejüket miközben ezt a gondolatot mondják ki hangosan), ráadásul legtöbbször olyan tetszik nekik, aki az ellentéte az otthon mindent intéző asszonynak.
Kevés az, szerintem, aki szerelemből. "Feleségnek valót" keresnek, elveszik, a többi meg folytatódik a háttérben. Szerintem bennük sokkal nagyobb az igény a külvilág felé, hogy megfeleljenek (mármint a férfiakban), mint a nőkben.
Ne sajnáld, aki már egy hónappal később mással van, az A) vagy épp neked bizonyít, hogy kellett neked kirúgnod, stb B) képtelen egyedül létezni C) tulajdonképp úgysem fogja kimondani az igazat pont NEKED, hogy miért.
Valahogy úgy lehet ez náluk, hogyha VÉGRE találnak egy viszonylag normális lányt/nőt, akkor azt meg is becsülik.
Kérdés, hogy a "nő" is ilyen - e.
Jó esetben, igen.És persze ehhez be kell nőni mindkettőjük fejének...
(Amúgy nem szoktam az exek életútját, kapcsolataikat követni)
A Muge !
Mindenki fejehez pisztolyt tart az ido .
Fut a tyukocska , fut a kokaska egy ideig s hagyja magat kostolgatni , aztan egyszer : stop.
Erzik , hogy itt a Feszekrakas Ideje. Mert meg fogunk halni s ugy szokas , hogy szaporodni kell...
S hopp : nem a szep kis hatsofél utan szimatol se egyik se masik , hanem a csibefelnevelesre alkalmas parra koncentralnak.
Van akinel a valasztas tudatos , es van akinel osztonos .
A hazassag az szerzodes , nem elethosszig-kotelezo-nagy-szerelem . A jo szerzodes tart elethosszig .
A holtomiglan-holtodiglan az csak a mi vallasos "oroksegunk" ... a termeszetben , ahol nincs csalas/amitas , addig letezik egy par , amig a csibe-utanpotlas nem boldogul magatol.
Aztan majdnem minden élolénynél csibe erre , anya arra , apa amarra
Hol latsz olyat az igazandi termeszetben, hogy egy lo mellett ott all a nemi-érett csodor fiu es azzal nyaggatja, amivel minket a Konnordzsoni....?
Ha a visszalokott pasid rogton uj pipi utan fut , akkor neki a "feszekrakas" mar fontos , "pisztoly" a fejen , Neked pedig még nem fontos.../vagy csak dugni akart/
Az idealis feleseg/ferj az mindenkinek mas , de sokan a sajat csaladjukban latott sémat érzik nyertesnek , mert ez mar "bevalt" : "tuleltek", s a sikeresen atélt sémaval van "orvossaguk" minden felmerulheto problema ellen...
S van nehany regi viccem is , de Neked , ujszulottnek ... a tyukocska hatrakialt az ot kergeto kokasnak : meg futok nehany kort , aztan hagyom magamat...
S a kiscica a hazteton se rossz...
Tulajdonképpen még örülhetek, hogy nemet mondtam ezeknek a srácoknak, nem? Mert ha igent mondok, akkor én lettem volna a kényszerpályájuk!