Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Költözés kisgyermekekkel

koltozkodok
Létrehozva: 2017. október 18. 13:11
Hová lenne érdemes költözni egy 2 két kisgyermekes (1 és 3 évesek) családnak 10 milliós max. kerettel?

Néhány feltételt támasztunk csak, hátha belefér egy "álomotthon"

- max. 10 mFt a keret, nem gond ha felújítandó, csak ne dőljön ránk  
- Családi ház vagy sorház lenne jó 
- A közelben óvoda és ált. iskola, bolt amit gyalogosan is el lehet érni. 
- 10-20 km-en belül egy nagyobb város (nagyobb bevásárlás stb.) 
- Jó legyen a közbiztonság (ez az egyik oka a költözésünknek Ózdról) 
- Jó lenne Pest megyében, esetleg a Dunántúl valahol.

  1. 2017. október 23. 08:4626.

    Mi sem szeretnénk "elmaradott" faluba költözni, de hiszem, hogy vannak még olyan falvak ahol fejlődés van és nem elvándorlás, lepusztulás.


    Tény, hogy nem egyszerű, de remélem sikerülni fog.


    Ehhez kérem itt az ötleteket.

    előzmény:
    Lillaréka (21)
    2017-10-22  20:48
  2. 2017. október 23. 00:1425.

    Bocsi, nem tudom miért ment el kétszer a hsz. Jól halad ez a ráncfelvarrás dolog... 

  3. 2017. október 23. 00:1324.

    A net dolog is falufüggő... Mi is ezen aggódtunk, aztán kiderült, hogy itt a faluban gyorsabb netünk lehet, mint előtte a városban volt, kb ugyanannyiért. Lehet hogy csak nekünk volt óriási mákunk, de itt konkrétan minden sztereotípia megdőlt, amivel riogatni szokták az embert a falura költözéssel kapcsolatban. A házat pedig csak kicsivel többért vettük, mint amennyiért a topicindító keres, felújítva.

    előzmény:
    Lillaréka (21)
    2017-10-22  20:48
  4. 2017. október 23. 00:1323.

    A net dolog is falufüggő... Mi is ezen aggódtunk, aztán kiderült, hogy itt a faluban gyorsabb netünk lehet, mint előtte a városban volt, kb ugyanannyiért. Lehet hogy csak nekünk volt óriási mákunk, de itt konkrétan minden sztereotípia megdőlt, amivel riogatni szokták az embert a falura költözéssel kapcsolatban. A házat pedig csak kicsivel többért vettük, mint amennyiért a topicindító keres, felújítva.

    előzmény:
    Lillaréka (21)
    2017-10-22  20:48
  5. 2017. október 22. 20:5622.

    A másik. 10 millából panellakást sem kapsz Pest- megyétől a nyugati határszélig 


    vagy valami düledező romot


    mondhatnám én, hogy Gy-S megye mennyire jó.. van munka  jók az iskolák stb. 


    és, hogy érdemes ideköltözni..  


    de a falvakban sem lehet 10 milláért házat venni 

    előzmény:
    Lillaréka (21)
    2017-10-22  20:48
  6. 2017. október 22. 20:4821.

    Elmaradott falvakban ne keress jó internet kapcsolatot.


    egyetlen szolgáltató szokott lenni... az meg olyan amilyen

    előzmény:
    koltozkodok (20)
    2017-10-22  20:13
  7. 2017. október 22. 20:1320.

    Ebbe most beletrafáltál, IGEN, tegnap nyertünk!


    Más kérdés, hogy ez az 1700 Ft talán még kevés lesz az ujrakezdeshez. 


    Otthon végezhető munkánk van (szamitastechnika) egyedül csak egy jó internet-elérés szükséges.


    Továbbra is várom a konkrét ötleteket a településekkel kapcsolatban.


     


     

    előzmény:
    Lillaréka (18)
    2017-10-22  18:52
  8. 2017. október 22. 19:1419.

    Feltette a gyk-n is ugyanezt a kérdést, ott azt írta, hogy otthonról végezhető munkája van.

    előzmény:
    Lillaréka (18)
    2017-10-22  18:52
  9. 2017. október 22. 18:5218.

    lehet nyertek a lottón. 

    előzmény:
    york (16)
    2017-10-20  17:00
  10. 2017. október 20. 17:2417.

    Fontos dolgokat írtál, tapasztalatok alapján. Laikussal sok mindent benyalathatnak sajnos.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (8)
    2017-10-18  19:59
  11. 2017. október 20. 17:0016.

    Két napja ezt írtam:  "Hiányolom, hogy a munkalehetőséget kihagytad." 


    Erre nem reagált.. talán el sem olvasta!

    előzmény:
    Lillaréka (15)
    2017-10-20  16:43
  12. 2017. október 20. 16:4315.

    A munkahelyetek hol van?


    vagy akár többszáz km-t is utazgatsz naponta? 

    előzmény:
    koltozkodok (14)
    2017-10-20  07:04
  13. 2017. október 20. 07:0414.

    Milyen arrafelé a közbiztonság ? Vannak buckalakók ?

    előzmény:
    nyugger (13)
    2017-10-19  21:44
  14. 2017. október 19. 21:4413.

    Albertirsa!


    Ott 10 millióért vannak családi házak, nagy kerttel. Nem új, de lakható épületek.


    Bp. Nyugatitól 50 perc vonattal, de Cegléd, Szolnok még közelebb van. Ja, és Albertirsa is város.

    előzmény:
    koltozkodok (11)
    2017-10-19  08:16
  15. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. október 19. 14:3312.

    akkor jobb ha kerülitek, mert ahhoz is kell érteni vagy kell egy jó cimbi ügyvéd

    előzmény:
    koltozkodok (11)
    2017-10-19  08:16
  16. 2017. október 19. 08:1611.

    Próbáltam már nézegetni ezeket az árveréseket, csak nem nagyon értünk hozzá, hogy kell belefogni. Meg annyi rémtörténetet is lehet hallani, hogy lakottan árverezik el az ingatlan és az új tulajnak kell kitennie a bennlakókat. Meg olyat is hallottam, hogy előtte nem lehet megnézni úgy kell licitálni (múltkor talán valami halottat is találtak a liciten megvett lakásban ). 

    Nyilván nem akarjuk elmaradott tahó helyen felnevelni a gyerekeket, de ahol most lakunk attól szinte bárhol jobb lenne. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (10)
    2017-10-19  07:35
  17. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. október 19. 07:3510.

    elég sok eladósodottat basznak ki


    érdemer az árveréseket nézegetni


     

  18. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. október 19. 07:329.

    az nem szempont, hogy a gyerekek ne elmaradott tahó helyen nevelkedjenek fel?

  19. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. október 18. 19:598.

    Jó dolgokat írtál, ezeket nem ismételtem meg a hsz-m-ban.


    Képben vagyok ingatlanügyben.Legalább 110-120 lakást/ingatlant láttam.Mind sokkal drágább  és többségében iszonyúan lelakott és  ügyvitelileg rendezetlen is amit láttam.


    Vigyázni kell, bizony.


    A legújabb - olyan jó pár éves okosság - hogy a vevőjelölteket beviszik a bankokba és ott próbálják lealkudni a felhalmozott banki  adósságot.Mondván hogy itt a vevő és  x összeget ad érte, ezt pedig a bank elfogadja - ha elfogadja - és bank az adott összegen felüli adósságotelengedi/eltörli.


    Gyakorlatilag a vevő a banknak utal.És, ugye ott van a feketére kialkudott  igazi vételár, a több millió, az meg megy a tulaj zsebébe! Hát így !


    Na, ilyen veszélyes "okosságokat" tudnak kitalálni a kutyaszorítóba került  hitelesek.Hülyének nézve ezzel a vevőt is!!!!!!!!


    De, az is, ha belemegy valaki az ilyen akciókba.


    Hazugságba keveredve saját magának árt sokszorosan.


    Egyrészt nem tiszta az adásvétel, jön a Földhivatal ingatlanbecsüse- oszt jó napot!


    Másrészt ilyenkor kizárólag az eladó jár jól.


    Harmadszorra a morál eleve megfeneklett az első mondat után, ha valakik ezt benyalják....Na, de meg is érdemlik.

    előzmény:
    york (5)
    2017-10-18  17:13
  20. 2017. október 18. 17:497.

    Persze, nem is úgy értettem, hogy járjátok végig az összes település összes utcáját :) Mi mondjuk itt egyszerűbb helyzetben voltunk, mert előtte is viszonylag közel éltünk. Csak azt mondom, hogy ha nyitottak vagytok arra, hogy messzebbre költözzetek, akkor érdemes például errefele is böngészni a hirdetéseket, és ha nagyon megtetszik valami, akkor már lehet célirányosan körülnézni a környéken.

    előzmény:
    koltozkodok (6)
    2017-10-18  17:44
  21. 2017. október 18. 17:446.

    Természetesen nem zárkózunk el Baranya megyétől sem és minden tippet szívesen fogadunk. 


    Láttunk is egy szép házat Kétújfalun csak ugye semmi nem tudunk a környékről és tőlünk 5 órányi autóútra van, nehéz lenne csak úgy leruccanni szétnézni. 

    előzmény:
    Babyface83 (2)
    2017-10-18  15:36
  22. 2017. október 18. 17:135.

    Talán van annyi eszük, hogy földhivatalban utánanéznek, hogy minden rendben van-e a házzal/lakással. Nincs-e több tulajdonos, és csak az egyik akarja eladni, nincs-e teher rajta.


    Egyébként igazad van, mindenképp körültekintőnek kell lenni.


     


    Ügyvéd drágább, a közjegyző mindent elintéz, olcsóbban. Nekem ez a tapasztalatom.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (4)
    2017-10-18  16:13
  23. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. október 18. 16:134.

    Ennyi pénzért Pest megyében  faluvégi (Istenhátamögötti),  max zártkerti i nyaralót ha lehet venni.


     


    Esetleg ha valahogy  mindenképpen  szabadulni akarnak az ingatlantól................................................ ......................................De, azt is nagyon meg kellene nézni, nehogy valami ne stimmeljen...................................


    Vigyázni kell(ene), nehogy  átverősök közé kerüljetek, mert  nekik esetleg megéri eladni a másét..........................

  24. 2017. október 18. 15:523.

    Szia! Fontos szempontokat írtál le, hisz mindenki "jó helyen" szeretne lakni. Hiányolom, hogy a munkalehetőséget kihagytad.


    Pest megye környéke szerintem ilyen szempontból (is) jó, de szvsz. vidéki kisvárosban, vagy faluban olcsóbban kaptok felújítást igénylő házat, kerttel, jó levegővel, ami a gyerkőcök szempontjából is fontos. Persze, nem egy romhalmazra gondoltam, ami csak nyeli a pénzt. Nézelődj a neten, újságokban. Szerintem sok eladó ház van, esetleg olyanok, amit fiatalok örököltek szülőktől, de nem szeretnének odaköltözni.


    Kívánom, hogy találjátok meg "álmaitok otthonát"!  

  25. 2017. október 18. 15:362.

    Szia! Gyakorlatilag ugyanilyen feltételekkel kerestünk házat, 1 éve meg is találtuk az álomotthont :) Ez dél dunántúlon van, egy falu Pécstől kb 20 km-re. Itt a környéken van sok hasonló adottságokkal rendelkező falu, szóval talán érdemes lenne erre nézelődni. Bp közelében ennyiért szerintem felejtős.

Címlap

top