Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Visszavárjam őt?

Chana
Létrehozva: 2016. augusztus 20. 22:26

Sziasztok! Egy nagy problémámban szeretném, ha segítenétek élesebben látni. 


Hosszú idő után váratlanul belépett az életembe egy pasi. Teljesen spontán randi, jópofa volt, de nem kifejezetten az esetem. Jókat nevetgéltünk, beszélgettünk, sétáltunk, egyre szimpatikusabbá vált számomra. Ahogy hazaértem, még folytattuk a beszélgetést, nagyon megdicsért, hogy jól érezte magát és nagyon tetszem neki. 


Másnap kora este jött az üzenet, hogy a városban egy kávézóban ül a barátjával, lenne-e kedvem találkozni. Nagyon örültem neki, hogy ilyen szintre léptünk ilyen gyorsan, hogy bemutat a barátjának, így örömmel mentem el találkozni. Jó is volt minden egy darabig, csakhogy kiderült a beszélgetésükből, hogy egy nő miatt búsul az én tegnapi randim, akit nagyon régóta ismer, de csak 3 hónapja próbálkozik nála, a lány meg csak játszik vele, barátként kezeli, de közben cicázik. Szomorúan mentem haza, elkönyveltem, hogy ebből mégsem lesz semmi.


Másnap este hívott, hogy van-e kedvem találkozni vele, mondta, hogy értem jön majd, elmegyünk valahová. A természet közbeszólt, hatalmas vihar kerekedett, így bejött hozzám, együtt vártuk, hogy elüljön a vihar. Hozott nekem rózsát, beszélgettünk, majd egyszercsak megkérdezte, megcsókolhat-e. csókból együttalvás lett, egy szuper éjszaka, ami épp elég volt ahhoz, hogy rájöjjek, mindent nagyon szeretek vele csinálni, amit eddig megtapasztaltam belőle.


Másnap csak fél órája volt, de felugrott hozzám, és megismételtük az előző napit. Utána egy kanbuliba volt hivatalos, de onnan megírta, hogy legszívesebben velem lenne most is.


Utána tartottuk a kapcsolatot, majd rá két nappal elmentünk kettesben egy kicsit pihengetni a hétvégi házunkba. Itt nagyon jól éreztük magunkat, de rájött, hogy én kezdek közeledni felé, rá is kérdezett erre. Én bevallottam neki, hogy igen, kezdek többet érezni, ő pedig elmondta, hogy nagyon szeret velem együtt lenni, de neki túl merev, komoly vagyok. Nos, ez nem jellemző rám, mégis igaz volt, mert elkezdtem szorongani, próbáltam magamban picikét elnyomni az érzelmeimet, hogy ne vegye észre. Mondtam neki, hogy nekem ez így nagyon nem jó, nem tudok valakivel úgy együtt lenni, hogy csak szexelünk, esetleg néha egy kis program, ha ennyire közel került a szívemhez, és kértem, legyünk ezen túl barátok. Ő belement ebbe, bár nagyon fájt, hogy gondolkodás nélkül igent mondott erre.


Hazajöttünk, majd folytattuk a beszélgetést, elmondta, hogy nagyon hiányzom neki, és nem csak a szex, hanem az együttalvások is.


Pár nappal később megkérdezte, mit csinálok, majd mikor mondtam, hogy épp lasagnét sütök, meghívatta magát ebédre. Nagyon jó kis nap volt, mert utána elmentünk egy tóhoz, és itt ismét összegabalyodtunk.

  1. 2016. augusztus 22. 01:5426.

    Nem miattad van. kekelefant allandoan kotekedik velem, meg parancsolgatni akar nekem.


    Nezd, te azt mondod, szereted ezt a fickot. Azt viszont tudod, hogy o mas lany utan erdeklodik. Nem kellett volna agyba ugranod vele, mert nagyon ugy nez ki, amig friss hus voltal neki, addig jo volt a szex. Aztan elmaradozott.


    En nem mondom neked, hogy varj ra, meg remenykedj, hiszen neked nem igert semmit, sot igyekezett teged lerazni. Egyaltalan kezdett nem raerni veled foglalkozni. Mondjuk, csillaghullast veled is nezhetett volna, ha erdekelned.


    Egyebkent ha biztatast akarsz, akkor tedd azt, amit itt mondanak, varj ra, amig majd megjon, (vagy nem), mert teged es csakis teged imad. Azok utan, ahogy veled bant, en ezt nem tennem.


    Szereted ezt a fickot. Miert is szereted? Nem arrol van szo, hogy neked jo volna o, es jo volna, ha neki is jo volnal te? Csakhogy mi a jo abban, ahogy o veled bant? Te magad is rajottel erre, es el is kuldted, o meg siman lelepett. Na, en nem fogok neked hazudozni, mert szepeket szeretnel hallani, megteszi azt kekelefant giccses notaban. 'Varj ream, s en megjovok, hogyha varsz nagyon.' Sot, ha ez az urge vissza is menne hozzad, nem o az, aki teged boldogga tenne. Ne higgy nekem, ne nekem legyen igazam. Hiszen te is ugy latod, ahogy en.


    En nem nevetlek ki, te kertel tisztanlatast. Mindenki kovet el hibat, remelem, tanultal belole. Egy pasival lefekudni, mert ugy hozta az idojaras, meg az alkalom, hat az egy dolog. O miutan rajott, hogy te egyebkent is nyomulnal, lelepett.

    előzmény:
    Chana (20)
    2016-08-21  20:38
  2. 2016. augusztus 22. 01:3725.

    Te nem akarsz engem bantani?


    Hagyjal mar fel azzal, hogy nekem adsz tanacsokat, en hogyan elhetek meg mit csinalhatok teszerinted.


    Honnan tudom? A topkinditotol. Te nem? ugy latszik, nem. Te nem ehhez  a temahoz szolsz hozza.


    Miert jonne vissza ez a ficko? Vilagosan megmondtak neki, ha csak szexelni akar, akkor tunjon el. Ti arra vagyna, hogy szeressen bele obele ez a ficko. Hat azok utan, ahogy ovele bant, nekem nem kellene. Egyebkent sem ugy nez ki ez a ficko, mint aki hodszerelmes a Ti-be. Nem volt rola szo, hogy hivasokkal zaklatna, a Ti-nek meg meg kellene jatszania a monakoi nagyhecegnot, keretnie kellene magat.


    Attol, hogy epp most nincs, vagy eppen van pasim, meg normalis eszem van, es felfogom, amit olvasok. Ugy latszik, te nem erted, amit olvasol.


    Ti-nek igeis kell, hogy legyen buszkesege es noi tartasa, ha mar eddig nem volt.


    Sarki koldus vagy te, nem en. Szallj le rolam.


     

    előzmény:
    kekelefant (21)
    2016-08-22  00:08
  3. 2016. augusztus 22. 00:4624.

    Van egy szep dal a neten:Varlak vissza vissza en,karjaimba  zarlak en


    tudom visszajossz egy oszi hajnalon,vissza var a ket karom


    Ugye gondolsz neha ram;csillagfenyes ejszakan


    mikor nyugszik minden szepen csendesen,de a szivem elpihen.


    messzi tavoli tajrol neked uzenem,te legyel a kedvesem.....

    előzmény:
    Chana (1)
    2016-08-20  22:26
  4. 2016. augusztus 22. 00:3523.

    Arra nem gondoltal,hogy azert lett bemutatva, mert fogadtak a haverokal???Attol meg lehet tobb is ebbol....

    előzmény:
    Nikita 666 (16)
    2016-08-21  10:21
  5. 2016. augusztus 22. 00:2922.

    Nezd ha szereted,akkor kapdd el a grabancat!Teljesen minden hogy kezdodott,a sex jo a beszelgetes szuper kozos erdeklodesetek van,ugyeskedj!Hagydd a ;lelkizest,azt a fiuk nem szeretik,ha parszor hiv ne erj ra,hagy egye ot a fene....legyel huvos,de kedves,es ne akarddd mindjart az operencias tenger partjara cipelni....en mindig parkapscolatban voltam [es szerencsere vagyok]sokszor ultem otthon mikor mondtam,hogy nem erek ma ra,nem vagyok kutya hogy ha futyulnek rohanok...neha nehez,de ilyen marhak a ferfiak.....

    előzmény:
    Chana (20)
    2016-08-21  20:38
  6. 2016. augusztus 22. 00:0821.

    Siisikem,en nem akartalak banni,de aki egyedul el,es tanacsot akar adni kapcsolat feljesztesre,az olyan mint a sarki koldus aki e;magyarazza,hogy kell meggazdagodni......es honna tudod ez az eset milyen,ott voltal?

    előzmény:
    Sissi52 (19)
    2016-08-21  19:31
  7. 2016. augusztus 21. 20:3820.

    Huh, de jó, hogy itt veszekedtek. :( Mindenkit meghallgatok, azért jöttem ide, hiszen nálam még lila köd van, kívülállóként mindenki jobban és okosabban lát... az, hogy sértegettek engem, egymást nem lest előrébb senki sajnos... én szeretném, ha segítenétek nekem TÁMOGATÓ válaszokkal, nem kinevetéssel és ócsárolással. Nagyon megköszönném, ha nem itt töltenétek ki az összes dühötöket, ha harcban is álltok a világgal vagy egymással... 


    Én szeretem ezt a férfit. Sajnos most ez van. ne acsarkodjatok, attól nekem sem és nektek sem lesz jobb a kedvetek... 


     

    előzmény:
    Sissi52 (19)
    2016-08-21  19:31
  8. 2016. augusztus 21. 19:3119.

    En sem hiszem, hogy te vagy, es en nem bolygatom nyilvanosan a te maganeletedet. Megkoszonnem, ha vegleg sikerulne leszallnod rolam. Speciel, hogy ma egyedul elek, nem azt jelenti, hogy soha ne lett volna parkapcsolatom, vagy meg ne lenne ezutan. Te sem tudod, mit hoz a holnap.


    Igen, volt mar olyan, hogy elso alkalommal szex, egy baratnom esete is ez. De ott mindket reszrol mas egyeb is volt, van. Ugy alakult, ha nincs egybol szex, akkor ok sohasem jonnek ossze. O mondta. Ma is egyutt vannak, a legboldogabb hazassagban elnek.  Ez az eset nem az.

    előzmény:
    kekelefant (10)
    2016-08-20  23:55
  9. 2016. augusztus 21. 11:0518.

    A legdurvább eset amiről tudok, egy férfi 4(!) órán keresztül beszélt lukat egy nő hasába. Dimenziókról mondjuk szó sem volt, talán azzal kellett volna kezdenie.


    És most elképzeltem Ügyvezetőt, amint új dimenziókról zagyvál a lányoknak, miközben azon jár az agya hogy milyen kellemes kis örömök elé néz. 


    Te is tapasztalt vagy, tudod hogy igazam volt abban amit neki írtam.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_447735 (17)
    2016-08-21  10:44
  10. 2016. augusztus 21. 10:4417.

    "Én is az új dimenzión röhögök, mit ki nem találnak a férfiak, hogy bejussanak egy nő bugyogójába!"


     


    Jahat kerem aki ilyen tapasztalt...

    előzmény:
    Nikita 666 (16)
    2016-08-21  10:21
  11. 2016. augusztus 21. 10:2116.

    Én is az új dimenzión röhögök, mit ki nem találnak a férfiak, hogy bejussanak egy nő bugyogójába! És te még el is hiszed.


    A férfiak a rossz lányokat, nőket favorizálják, ami nem egyenlő azzal, hogy a rossz lány egyből az ágyukba bújik, semmit sem kell tenniük érte. Amit tettél, az tipikus jó kislányos viselkedés, tetszett a csávó, szimpatikus volt, azt szeretted volna ha komoly kapcsolat lesz belőle, így leértékelted önmagad, és a szex irányába terelted a kapcsolatot. Rengeteg nő így viselkedett volna a helyedben, három tucatot is megkap így. Te csak egy voltál a sok közül, nem látott benned fantáziát, nem kéretted magad, elérhető voltál, nem szabtál ki nem mondott feltételeket.


    Másrészt, nem akkor kell hogy bizseregjen benned valami amikor ágyba bújsz egy férfivel, hanem amikor hozzád sem ér, és a szemeibe nézel.


    Harmadrészt. Egy komolynak induló kapcsolatban nem mutatják be egyből a nőt a haveri társaságnak, ennek csak egy jó kislány örülne. Egy komolynak induló kapcsolatot a férfiak titkolnak, megfigyelik a nőt, tesztelik tudat alatt, hogy a házasság után már ne érje őket kellemetlen meglepetés. Az állandó szex is egy teszt. lefordítom. Összeházasodtok, és ne adj isten valami miatt sokáig nem tudtok szexuális életet élni. Ha bármelyik férfi felajánlja az ágyát, te rohansz, benne van a pakliban. Rohansz anélkül hogy kiismerted volna a személyigét. Mondhatod erre hogy ez nem így lenne, de a viselkedésed ezt üzente az illetőnek.

    előzmény:
    Chana (7)
    2016-08-20  23:14
  12. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2016. augusztus 21. 08:0015.

    Ő azt mondta nekem, egy új dimenziót nyitottam meg


     


     


     


    előzmény:
    Chana (7)
    2016-08-20  23:14
  13. 2016. augusztus 21. 06:4314.

    Kicsit olvasgattam..


    Nem az első eset, hogy levonhattad volna a tanulságot.


    Talán  kicsit/nagyon  önmagadat is górcső alá vehetnéd, miért is vannak ilyen "párjaid".


     

    előzmény:
    Chana (2)
    2016-08-20  22:35
  14. 2016. augusztus 21. 06:2613.

    Ne várd, hogy jelentkezzen. Minek?


    Búfelejtőnek, szexpartnernek tartott téged. Ez a felállás neked nem tetszett, te szakítottál.


    Nem tudom hány éves vagy, de remélem megtalálod szerető párodat, akivel kölcsönösen megbecsülitek egymást.


    Ezt a történetet pedig kezeld tanulságként.

    előzmény:
    Chana (2)
    2016-08-20  22:35
  15. 2016. augusztus 21. 00:1312.

    Kékelefánt, még írtam alatta egy kommentet, az a sztori vége. Nagyon működött a szex, de Ő csak azt akarta folytatni. Így én kiléptem ebből... várnám, hogy hátha utánam jön, de eltelt egy hét és semmi... :(

    előzmény:
    kekelefant (11)
    2016-08-20  23:57
  16. 2016. augusztus 20. 23:5711.

    Es mar az is elofordult a vilag torteneteben ......ha neked is eleg mozst,ne legyenek sok gondolataid,ki tudja ,hogy vegzodik????

    előzmény:
    Chana (7)
    2016-08-20  23:14
  17. 2016. augusztus 20. 23:5510.

    Sissi,nem hiszem ,hogy te vagy a legjobb tanacsado,mert egyedul elsz....ha nekik a sex jo abbol meg sok komolyabb kapcsolat lehet,egyelore igy jo....aztan ki tudja.....

    előzmény:
    Sissi52 (9)
    2016-08-20  23:31
  18. 2016. augusztus 20. 23:319.

    Visszajonne, minek? Alkalmi szexre vagy jo neki. A szabadidejet massal tolti. Nem tudom, mit kepzelsz, az elet milyen hosszu, mennyi elpocskolni valo idod van? Keress magadhoz valot, aki teged szeret, tisztel es megbecsul. Milyen utra lepett? Veled alkalmi szexre, mert a masik nonek nem kell?

    előzmény:
    Chana (7)
    2016-08-20  23:14
  19. 2016. augusztus 20. 23:158.

    Nos, már nem nyomulok, hiszen eltűntem az életéből. Csak jó lenne tudni valahogy, hogy gondol-e rám vagy nem.

    előzmény:
    nyugger (6)
    2016-08-20  23:04
  20. 2016. augusztus 20. 23:147.

    Ő azt mondta nekem, egy új dimenziót nyitottam meg, mert rájött, hogy azt a csajt el kell felejteni, és erre az útra lépett...


     


    Tudom, hülye vagyok, de valahogy jó lenne, ha rájönne, velem jó volt és visszajönne...

    előzmény:
    Sissi52 (5)
    2016-08-20  23:03
  21. 2016. augusztus 20. 23:046.

    Akkor nem is lesz. Ez a típus vigyáz arra, nehogy valakivel komolyabb lelki kapcsolata legyen. Csak szex, jól érezni magunkat, mi kell még.


    Veled még szerencséje is van, könnyű lesz NEM beléd szeretnie, mert nagyon nyomulsz.

    előzmény:
    Chana (4)
    2016-08-20  22:49
  22. 2016. augusztus 20. 23:035.

    En nem tudom, mi a kerdes. Ez egy teljesen lezajlott tortenet. Te jo hamar es jo gyakran lefekudtel vele, pedig nyilvan tudtad, hogy mas no irant erdeklodik. A szex jo volt mindkettotoknek, amig tartott. Te tobbet akarnal,  ami nincs. Erre szakitottal vele, o mondta, jo. Pont, vege, nincs tovabb.  Keress mast, aki ugy erdeklodik teirantad, mint o az irant a masik no irant.

    előzmény:
    Chana (1)
    2016-08-20  22:26
  23. 2016. augusztus 20. 22:494.

    Neeeem, nem nős :) 

    előzmény:
    nyugger (3)
    2016-08-20  22:46
  24. 2016. augusztus 20. 22:463.

    Na még kiderül, hogy nős is.

    előzmény:
    Chana (1)
    2016-08-20  22:26
  25. 2016. augusztus 20. 22:352.

    Nagyon szuper kis nap volt, úgy jöttünk haza, mint egy pár, utána hosszas szeretkezés ismét, majd hazament. 


    Pár nappal később volt egy beszélgetésünk, amiből kiderült, hogy bizony erről az egészről az összes barátja tud, ő pedig elmesélte nekik, mi van köztünk. És persze az a lány is megtudta ezt, aki annyira tetszett neki. Én nagyon magam alatt voltam, úgy éreztem, csak egy eszköz vagyok.


    Később többször is célozgatott arra, hogy imád velem együtt lenni, de ő nem akar többet, mert nem érez olyat, amit én. Én pedig annak reményében, hátha megváltozik benne valami próbáltam belemenni ebbe a játékba, sokszor sikertelenül, hiszem az érzelmeimet nem tudom leplezni.


    Aztán egyik este elmentünk egy ismerősömhöz, aki elutazott pár napra és kölcsön adta a jacuzziját, hogy hátha ott közelebb tudunk kerülni.


    Nagyon jó kis este volt, éjfélig ültünk a meleg vízben és csókolóztunk, összebújtunk. Rettenetesen élveztük ezeket a pillanatokat, utána ismét nálam aludt. Kérdezte, mit csinálok majd a héten, mert szeretne a fennmaradó két szabad estéjén nálam aludni, az egyiken csillaghullást nézni akart menni nézni, a másikon pedig DVD-zni. 


    Az egyik estét aztán lemondta úgy, hogy én kérdeztem rá, mi lesz este. Azt mondta, az egyik barátja jött haza külföldről, vele szeretne talizni. De mondta, másnap bepótoljuk.


    Nagyon készültem a másnapi találkozóra, de a megbeszélt időpontban írt, hogy mégsem jön, mert a barátaival megy találkozni. 


    Én pedig nagyon megharagudtam és elküldtem, megszakítottam vele minden kapcsolatot. 


    Most nagyon bánt ez az egész, nő vagyok, szeretném, ha megjelenne és azt mondaná, tévedtem, hiányzom neki. 


    Mit tegyek? Valakinek van hasonló tapasztalata? 

    előzmény:
    Chana (1)
    2016-08-20  22:26

Címlap

top