Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kóklerek reszkessetek!

antironia
Létrehozva: 2013. május 7. 21:07

 Na végre odacsaptak egy áltudományos kókler bandára! 

 

 

http://homar.blog.hu/2013/05/07/bebukott_a_gvh-nal _az_energiaspiral

 

Ferenc felvette a harcot az ezoterikus kamutermékekkel, és bepanaszolta az energiaspirált. Az Echo Tv-n és a TV2-n is reklámozott mágikus energiaspirál a gyártó elmondása szerint mágneses piramisaival az asztmától a gerincproblémákon át a lábszárfekélyig a legkülönbözőbb betegségeken segít:

 

A GVH szerint viszont egyetlen állításukat sem tudják szóbeszéden kívül mással igazolni, ezért 12 millió forintos büntetés mellett a reklámozás beszüntetését ajánlotta nekik:

 

 

A GVH határozata itt olvasható.

  1. 2013. május 7. 23:1126.
    előzmény:
    bababetű (19)
    2013-05-07  22:58
  2. 2013. május 7. 23:1025.
    nyilván ezt le is tudod fordítani magyarra (angolra, úgy is megértem), mert fogalmam sincs, mit hordtál itt össze
    előzmény:
    bababetű (19)
    2013-05-07  22:58
  3. 2013. május 7. 23:0624.

    Nem tudom mire célzol.

     

    előzmény:
    tamaskodo (22)
    2013-05-07  23:05
  4. 2013. május 7. 23:0623.

    nem írtam sehol sem, hogy én magam el is hiszem...

     

    azt írtam, hogy utána kell nézni és elgondolkodni, majd levonni a következtetéseket

     

    el lehet utazni pl. angliába arra helyre, meg lehet győződni személyesen

     

     

    apropó: mostanság olvastam, hogy büntethetővé akarják tenni (usa, eu?) az összeesküvés elméletet.

    vajon miért? valakiknek félnivalója van netán?

    előzmény:
    csutak51 (12)
    2013-05-07  22:27
  5. 2013. május 7. 23:0522.
    Na es az a 207 komment ?;-)
    előzmény:
    Csendike (16)
    2013-05-07  22:43
  6. 2013. május 7. 23:0321.
    Ne olvass összeesküvés-elméleteket, és nem lesznek efféle képzeteid!
    előzmény:
    bronzocska (17)
    2013-05-07  22:54
  7. 2013. május 7. 23:0220.

    Több ilyen ember kellene.

     

    Az a baj, hogy a képlet ismert: új névvel, új terméknévvel folytatják tovább ugyanúgy, és továbbra is becsapják a hiszékeny vagy rászoruló embereket. A legelesettebbeket lopják, károsítják meg és csapják be. 

     

    Undorító népség. 

    előzmény:
    antironia (1)
    2013-05-07  21:07
  8. 2013. május 7. 22:5819.
    Szegénykém, benned is tartós káresemény aktiválódott a biorezonanciás akkumulációs  hablatyos maszlagmagtól.
    előzmény:
    bronzocska (5)
    2013-05-07  21:58
  9. 2013. május 7. 22:5818.

    helyesbítve:

     

    én arra próbálom felhívni a figyelmet (előbb-utóbb sikerül), hogy vannak olyanok, akik azt akarják elhitetni, hogy

    előzmény:
    bronzocska (17)
    2013-05-07  22:54
  10. 2013. május 7. 22:5417.

    ez az, sztem se egy oldalról nézzük a dolgot.

     

    én abszolúte nem foglalkozom ezekkel, pláne olyannyira sem, mint te.

    én nem adnék pénzt se az ilyenre.

     

    én arra próbálom meg felhívni a figyelmet (előbb-utóbb sikerül), hogy vannak olyanok, akik azt akarják elérni, hogy ez az ezo dolog hülyeség és le akarják járatni (ez sikerült is nekik), mindamellett, hogy ők maguk is ezzel élnek, sőt adott esetben nagyon gonosz dolgokra használják fel.

    s mindezt azért, hogy önmagukról eltereljék a figyelmet...

  11. 2013. május 7. 22:4316.

    Végre történt valami.

    Elképesztő micsoda agymosást képesek végezni, miközben a betegeknek fogy az idejük.Rosszabbodnak az esélyek.

    előzmény:
    antironia (1)
    2013-05-07  21:07
  12. 2013. május 7. 22:4015.

    Ott van a topiknyitóban. :)

     

    Szerintem egy teljesen átlagember lehet.... Csak tele lett a hócipője a nyilvánvaló hazugságokkal, az energiaspirál reklámot orrba-szájba nyomatták a tv-ben. 

    előzmény:
    tamaskodo (14)
    2013-05-07  22:32
  13. 2013. május 7. 22:3214.
    előzmény:
    antironia (11)
    2013-05-07  22:26
  14. 2013. május 7. 22:2913.

    Ezt ismered...?

     

    http://members.chello.hu/marinov.ivan2/mlm/scamway.ht ml

     

     

    Terméktapasztalat: 

     

    Bunkó Barnabás, 59 éves, mezőgazdasági gazdálkodó, Büdösparasztfalva, Bereg-Moson-Torontál megye


    Tavaly súlyos talprákot diagnosztizáltak nálam, mely néhány hónap leforgása alatt áttevődött a fülemre. A fülrák az orvostudomány megoldatlan rejtélye: 101 %-ban halálos kimenetelű. Éppen a teraszon ülve végrendeletemet diktáltam, amikor a felső szomszédtól a fejemre esett egy darab 350 mg-os extrudált kakukkcsőr drazsé. Éppen kurvaanyádozni készültem a szomszédot, amikor hirtelen pezsgést hallottam: hónapok óta először éreztem, hogy normálisan mozog a fülem. Másnap az orvos megállapította, hogy fülrákomnak semmi nyoma, sőt kiderült: visszanőtt az évekkel ezelott kivett bal vesém. Kezelőorvosom azóta felakasztotta magát, mert képtelen volt együtt élni azzal a gondolattal, hogy egy félórás tanfolyamot végighallgatott független termékterjesztő többet tud az emberi testről, mint ő.

     

    előzmény:
    tamaskodo (10)
    2013-05-07  22:18
  15. 2013. május 7. 22:2712.

    Ugyanmáááááááár, Bronzocska!

     

    Te elhiszel mindent, amit "a neten találsz"??

    Na és azoktól "belelátsz a valóságba"???? szabadkőművesek, meg "asszem"???? (megintcsak ugyanmááááááááááár!)

     

    Hiszen a netre bárki feltehet bármit, pro is, kontra is!

    De hol a bizonyíték a sok összeesküvés-elméletre??

     

    előzmény:
    bronzocska (5)
    2013-05-07  21:58
  16. 2013. május 7. 22:2611.

    a tudományos háttér annyi, hogy "Mari néni határozottan állította, már nem fáj úgy a dereka",

     

     

    ez nekem is nagyon teccett. :-DDD

     

     

    előzmény:
    tamaskodo (10)
    2013-05-07  22:18
  17. 2013. május 7. 22:1810.

     

    Pusztuljanak a sarlatánok, a mások megkopasztásából gazdagodni akarók! 

     

     

    idézet:
    antironia (8)
    2013-05-07 22:07:52

    Azert jol eledegeltek a csaladi valalkozasbol

     "A panaszra aztán a GVH vizsgálatba is kezdett, és megállapította, hogy az érdekelt felek az Energiaspirállal kapcsolatos egyetlen állításukat sem tudják igazolni, a tudományos háttér annyi, hogy "Mari néni határozottan állította, már nem fáj úgy a dereka", ami pedig vagy igaz, vagy nem, és az is lehet, hogy a karlsbadi kúrának köszönhető inkább.
    Hagyják hát abba ezt így sürgősen - tanácsolja nekik a GVH - és fizessenek büntit is, mert hát tudniuk kellett volna, mit beszélnek, mivel szédítik az embereket!..."

    előzmény:
    antironia (6)
    2013-05-07  22:07
  18. 2013. május 7. 22:139.

    félsz?

     

    a valóság szabaddá tesz...

     

     

    én nem az anyagi oldaláról közelítettem meg amúgy

    előzmény:
    antironia (6)
    2013-05-07  22:07
  19. 2013. május 7. 22:108.

    pl.

     

    http://www.youtube.com/watch?v=PMoxq-0JXPA

     

     

    kb. a 42:10-nél kezdődik a lényeg, de az gész adás elgondolkodtató, ezért folyamatában kell megnézni.

    előzmény:
    bronzocska (5)
    2013-05-07  21:58
  20. Torolt_felhasznalo_872096
    Torolt_felhasznalo_872096
    2013. május 7. 22:097.
    s éljenek a bankok
    előzmény:
    antironia (6)
    2013-05-07  22:07
  21. 2013. május 7. 22:076.

     

    Pusztuljanak a sarlatánok, a mások megkopasztásából gazdagodni akarók! 

     

     

    előzmény:
    bronzocska (5)
    2013-05-07  21:58
  22. 2013. május 7. 21:585.

    lehet gúnyolódni, kedves...

     

    annak nézzen utána, hogy angliában, ahol a szabadköművesek (1725 tag), a hierarchia felső, asszem 33 fokú tagsága az ezoteria módszereivel az emberiség sorsáról dönt.

    azt hiszem, ha bele láthatna a valóságba, elmenne az életkedve, drága.

    de már attól el fog, ami a neten talál.

    aztán meggondolja, hogy gúnyolódik-e tovább

    előzmény:
    antironia (1)
    2013-05-07  21:07
  23. Torolt_felhasznalo_872096
    Torolt_felhasznalo_872096
    2013. május 7. 21:534.
    Piramis mintájára épitett házat láttál ? Annak középontján alszol  örökre fiatal maradsz .
  24. 2013. május 7. 21:323.

    Mozdonj, weepingangel, hol vagytok...?

     

     

    csakhalkanszólok 2013.05.07. 18:33:19

     

    Hát tudod, aljas vagy! Tönkretenni egy ilyen hatalmas találmányt!

    Igen is bizonyított az energiaspirál ereje. Tudod hogy az elmúlt időben mennyi pénzt képes volt átmozgatni egyik helyről a másikba?

    Az én tévém - pedig tuti síkképernyős - amikor ez a reklám megy MEGGÖRBÜL! Ezt a szomszédom is majdnem látta a múltkor, igaz éppen nem volt itthon!

    Amikor nézem a reklámot, nincs aranyerem! (mondjuk az másodlagos hogy amúgy sincs)

    GYEREKEK! Ébresztő! Ha hagyjuk magunkat elveszik tőlünk ezt a nagy találmányt! Pedig biztos forrásból tudom, hogy már a japánok is tárgyalnak velünk, hogy ezzel az energiaspirállal váltanák ki a fukusimai erőmű kiesett villamosenergiáját!

     

     

  25. 2013. május 7. 21:292.

    Egy jó komment...

     

    csabapayne ˇ http://kulturcseppek.blog.hu/ 2013.05.07. 08:19:12 Ékes példáját láthattuk, hogyan torpedózza meg a gonosz és gátlástalan gyóccermaaffija a dicsőséges és méltatlanul mellőzött energiagyógyászat eszközeit!
    Mert hát rengeteg munkába került ám kifejleszteni egy ilyen berendezést. Mert nem áramlik/koncentrélódik csak úgy akárhova az az energia (tecciké'teni?!), azt a legpontosabb tervezéssel kell elvezetni. Ezért sem mindegy, hova helyezzük a közepes méretű piramist, na meg a gyógymágneseket, ezeknek kéreémszépen megvan a pontos helyük, amit pirimidológiai, energetikai, magnetológiai és asztrológiai számításokkal határozott meg a készítő.

    Vagy talán szerintetek az ókori japánok véletlenül találták fel a SPIRÁLfüzetet?!

     

    előzmény:
    antironia (1)
    2013-05-07  21:07

Címlap

top