Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Fültubus tapasztalatok

Klotild
Létrehozva: 2013. március 4. 23:01

Sziasztok!

 

Ma tudtuk meg hogy az 5 és fél éves lányomnak ténylegesen nagyfokú halláskárosodása van!

 

a doktor orrmandula kivételt, és mindkét fülébe a ventillációs tubus beültetését javasolta.

 

Elmondta, hogy a tubus 3-6 hónap alatt magától kiesik, a seb gyógyul, és a hallása is javulni fog, akár teljesen rendeződhet is!

 

 

Kiváncsi lennék a tapasztalatokra, kinél hogy zajlott a műtét, a műtét utáni éjszaka, nap?

hogy viselték a gyerekek?

mennyire kell rá oda figyelni ? (fürdés kapcsá?)

mikor mehettek vízbe ? ( még ráérünk..de 5-6 hónap múlva nyár van..és van medencénk itthon...) 

tényleg javul és mérhetően a hallása?

 

illetve minden érdekel a témában kapcsolatosan..mert szeretnék felkészülni a műtétre,és főleg a kórházi bennlétre és a következő napokra..

 

Tudom hogy minden kórház más és más, ezért nem is írtam hogy hol és ki operálja..mert , azt is tudom hogy minden gyerek más és másképp viseli..

 

csak a saját tapasztalatok, ötletek érdekelnek a jövőre nézve! 

 

Előre is köszönöm!!! 

  1. 2018. augusztus 23. 10:126.

    Sziasztok. Kérdésem lenne. 1.5éves kisfiammal vasárnap kell befeküdni a korházba hétfőn műtik akkor lesz neki a grommet behelyezés. Hogyan zajlik ezaz egesz? Kedden haza jöhetünk már? Válaszokat előre is köszi

  2. 2013. március 5. 10:005.

    Az  én kslányomnak is volt.

    egy végtelen lelkiismeretes orvos ezzel a módszerrel gyakorlatilag visszahozta a hallását. Fél fülére majdnem süket volt.

     

    a műtétpontannyi mint egy mandulaműtét, de azért utána nyilván lényegesen kevesebb a kellemetlenség.

     

    Nekünk volt, hogy már 2 hét alatt elhagyta, de voltolyan, hogy nagyon sokáig a helyén maradt.

     

    Az orvos  azt,mondta víz ellen nincs 100%-os védelem.

    Igaza is van,mi nem kockáztattuk. a nyári pancsikolás szóbasem jöhetett.

     

    A hallás rendeződése a cél, valamit valamiért. 

    előzmény:
    Klotild (1)
    2013-03-04  23:01
  3. 2013. március 5. 09:074.
    köszönöm a válaszokat!!! jövök később..de a 3 gyerek mellett  zűrös a délelőtt!!
    előzmény:
    Klotild (1)
    2013-03-04  23:01
  4. 2013. március 5. 07:223.

    Szia!

     

    Az én lányom is ebben a cipőben járt.

    Én decemberben határoztam el magam mert akkor már a normál beszédhangot nem hallotta. A vizsgálat a jobb füle tele a bal füle háromnegyedig  telítve. Neki már nincs madulája 2 éve.

    Első körben mi aerius szirupot és nasonex orrsprayt kaptunk 6 hét múlva kontroll. Teljes tiszta volt mindkét füle.

    Kb 3 hét telt el mire láttuk a változást. És később a hallásvizsgálat is tökéletes lett.

    előzmény:
    Klotild (1)
    2013-03-04  23:01
  5. 2013. március 5. 06:182.

    Szia!!

     

    Az én kislányom hallássérült.

    16 éves most.

     

    Kb 3--4 éves korában kezdtem gyanakodni, hogy gond van.

     

    és mi is az orrmandula kivétellel kezdtük.... ill természetesen egy hallásvizsgálattal.
    A Győri audiologia vezetéses zavart állapitott meg.
    Kivették az orrmanduláját... én rettenetesen féltettem az altatástól.
    (persze elözö rossz tapasztalat alapján- a fiam 4 évesen nagyon rosszul volt az altatástól)

    Tehát kértem, ha nem muszáj ne altassák el. igy is lett.
    Kapott egy kis bóditót, pár perc alatt kikapták és már hozták is vissza. Bőgőtt vagy fél órát, megnyugodott, meséltünk- játszottunk- másnap reggel hazaengedtek.

    következő vizsgálat... sajnos nem változott az audiogrammja.

    Következő mütét: tubusbeültetés.
    Ennél a mütétnél muszáj altatni a gyereket, hiszen akár egy kicsi mozdulat is elég és a fül-orr-gégész megsért valamit a fülben.
    Tehát altatták. Azt biztosan tudod, hogy a tubust a dobhártyába teszik bele.
    Amikor visszahozták a mütőből már ébren volt nem volt semmi baja. Azt mondták kell fél év amig kiürül a váladék a dobhártyába ültetett tubuson át. Fél év múlva kiesett a tubus.
    Nem változott semmi.
    igy még egyszer eljátszottuk ezt, és még akkor sem változott semmi.

    Végül a doktornő kiakadt és elküldött minket Budapestre a Heim Pálba...

     BERA-t csináltak... 

    és ott kiderült, hogy a kislányomnak nem vezetéses hallászavara van.

     

    Hanem sajnos hallássérült.. azaz a hallósejtek bizonyos területen elhaltak a fülében.
    Kapott hallókészüléket.

    Hirtelen kitágult számára a világ.

     

    A Hallásküszöbe 70decibel a beszédfrekvencián..  Ami azt jelenti, hogy a mélyebb és a magasabb hangokat jobban hallja... készülék nélkül is hall, de nem teljesen jól.  

     

     

     

     

    Én azt javaslom Neked, hogy kérdezz meg más orvost is, csináltass máshol is vizsgálatot..
    Nem biztos, hogy az orrmandula mütét és a tubus segit a lányodon.
    Lehet neki is készülékre van szüksége, és teljesen feleslegesen futjátok az orrmandula- és tubus köröket és teszitek ki a kislányt felesleges tortúrának.

     

     

    TE mit tapasztalsz??
    A gyerekhez ha szólsz- Reagál??
    A beszéde milyen? Szépen- tisztán beszél, vagy felcseréli a mássalhangzókat?
    Régebben milyen volt?  

    Gyakran náthás??  Szokott fájni a füle? Volt már középfülgyulladása??
    Gyakran volt neki??

     

    Ha eddig nem csináltatattok neki BERA-t azt mindenképpen tegyétek meg.

     

     

    a tubussal mi nem igazán mertünk fürdeni.. ill volt ilyen szines illeszték amit beletettünk  fülébe..viszont a vizalámenést nem engedtem.
    1 évet nem is úszott, mert elsős volt már, amikor a tubus még a fülében volt.

     

     

     

    Mennyi az a nagyfokú károsodás??
    Hány decibel??

    Egyáltalán csináltak neki auduogrammot??
    BERA-t mindenképpen csináltass!

     

    és még egy..

     HA Győriek lennétek!!

    Valahogy intézd el, hogy felmehessetek Pestre a HEIM PÁL kórházba a dr Katona Gáborhoz.

    Sajna nem egy gyerekrl tudok, akinek itt félrevzsgálták az audiologián a hallását.

    (Gábriel Mártához jártunk... nagyon rendes, de ő is csak az alapján tud diagnosztizálni amit az audiologia mért. Amikor látta, hogy nem egyezik a méréseredmény azzal amit én elmondok és amit a mütét után kéne tapasztalni, akkor küldött pestre)

     

     

    Szerencsére a kislányom megszokta a készüléket.
    Jó tanuló, elsős gimis.  
    A füle miatt kezdett 1 évvel késöbb a suliban anno.

     

     

    Remélem tudtam segiteni.

     

    Ha kérdésed van irj bátran, válaszolok 

    előzmény:
    Klotild (1)
    2013-03-04  23:01

Címlap

top