Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Másképp kell nevelni a mai gyerekeket?

Nők Lapja Cafe
Létrehozva: 2012. augusztus 9. 13:59
A digitális kor, a közösségi oldalak térhódítása és a fogyasztói társadalom értékválsága új kihívások elé állítják a mai szülőket. Hogyan lehet ebben a folyton változó világban egészséges gyerekeket nevelni? Erről kérdeztük a két ismert pszichológust.

Nők Lapja Café: Másképp kell nevelni a mai gyerekeket?
  1. 2012. augusztus 9. 22:5426.

    A verés a szülő tehetetlenségét jelzi, tehát akármennyire is azt gondolod, ez nem nevelési eszköz, nem büntetés, hanem sima brutalitás. Visszaélsz a testi fölényeddel. 

     

    Nálunk nem volt jellemző a hiszti, de amikor ütközés volt, akkor elküldtem a gyereket a szobájába és mondtam, hogy addig ne jöjjön ki, amíg nem higgad le és nem tudunk beszélgetni. Nem voltam hajlandó részt venni a hisztiben, így érdektelenség miatt, hamar be is fejezte.

     

    Nevelésnél nekem az volt a legfontosabb, hogy sportoljon, ahogy én is tettem gyerekkoromban. A sport által egy olyan közösségbe tartozott, ami rendszerhez szoktatta őket, ahol felelősséget kellett vállalni, ahol nem a pia, cigi, stb. volt a fontos, hanem maga a sport. 

     

    Tehát megtanult fegyelmezetten, felelősségteljesen élni, gondolkozni. Így, nagyjából, kikerültük a gép előtti kockulást is.  

    előzmény:
    dani zsuzsanna (21)
    2012-08-09  22:40
  2. 2012. augusztus 9. 22:5325.

    Komoly büntik...

    Érdekes fogalmaid vannak a "komolyságot" illetően. Szerinted az, hogy a két-három évesnek odasóznak egyet az nem komoly? Az nem fog benne mély nyomot hagyni?

     

     

     

    Áááááá...., elemi sötétség.:-(((

    előzmény:
    dani zsuzsanna (21)
    2012-08-09  22:40
  3. 2012. augusztus 9. 22:5024.

    hát ezek régi világbeli büntik voltak..

    ma már ilyen nincsen

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325942 (23)
    2012-08-09  22:47
  4. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2012. augusztus 9. 22:4723.

    égi büntik.pl bezárás,most nem kapsz ezt vagy azt,térdeplés,sarokba zavarás

     

    Ezek közül én a bezárás egyáltalán nem ismerem és a térdeplést se.

    Sem mint gyrek, nem kellett így "bünhödni", sem mint felnőtt nem "büntettem" így a gyerekeimet.

     

    A bezáráshoz meg még csak annyit, hogy soha nem hoznám a gyerekeimet olyan helyzetbe, hogy általam olyan szituba keveredjenek ami félelemmel tőli el őket.Soha.

     

    Inkább csak szóval és tettel mutatni kell nekik a helyes utat.

    Most ők szorulnak a mi segítségünkre.

    Elképzelhető hogy ők is megteszik ugyanezt majd velünk, ha eljön az ideje.

    De ez nálam nem elvárás.Örömből születtek és nem hitelfelvételért és nem szovpolért.

    előzmény:
    dani zsuzsanna (21)
    2012-08-09  22:40
  5. 2012. augusztus 9. 22:4522.

    ez miért baj??

    ha a szülő megengedi hogy a gyerek válasszon valamit vásárlás közben??

    vagy ha neki megyünk ruhát,cipőt venni és megnézzük neki melyik tetszik??

     

    szerintem ez pont hogy jó,nálunk is így volt a családban,mindíg kaptunk valamit vásárláskor.ha meg ruhát vettünk azt együtt vettük meg,hogy tetszen nekem

    apja is hoz neki,én is mindíg veszek neki valamit

    ez nem baj szerintem

    előzmény:
    etilany (13)
    2012-08-09  19:10
  6. 2012. augusztus 9. 22:4021.

    jobb....

    a komoly büntik sokkal mélyebb nyomot hagynak

    a régi büntik.pl bezárás,most nem kapsz ezt vagy azt,térdeplés,sarokba zavarás

    egyébb ilyen régi érdekességek

    látom itt páran..nem nagyon értik a lényeget

    aki meg álszenteskedik és lehet nincs is gyereke az nem érdekel

     

    az sem hogy negyven éve mi ment

     

    bizony elérkezik az idő amikor a gyerek egyre jobban határt feszeget,ha okos ez jó hamar bekövetkezik..nálunk ez már megy,és nem mindíg hat a halk suttogás,hanem a kiabálás,azután ha az sem hat jön a következő lépés

    itt nem megverést értek

     

    de bizony kell hogy valami visszafogja,főleg ha olyan dolgot csinál amit nem szabad,márpedig ennek most van a korszaka,eget verő hisztik,ezt nem akarom azt akarom..satöbbi

    nálunk ez megy most

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325942 (17)
    2012-08-09  19:32
  7. 2012. augusztus 9. 22:3420.

    úristen

    nem merülnék bele..

    előzmény:
    anitacska (19)
    2012-08-09  21:42
  8. 2012. augusztus 9. 21:4219.

    "viszont odasózást simán..semmi baja nincs tőle..nálunk ez vált be"

     

    A 2-3 eves pici lanyodnak???? Ez nagyon brutal.

    Es itt meg buszken le is irod?

    Ehhez csak gratulalni tudok.

     

     

    előzmény:
    dani zsuzsanna (12)
    2012-08-09  19:04
  9. 2012. augusztus 9. 21:1418.
    Az én tapasztalatom és meglátásom a témában az, hogy egyáltalán nincsenek nevelve a mai gyerekek pici koruk óta. Tisztelet a kivételnek. Csak nőnek mint a gomba az esőben, nincsenek szokások, szabályrendszerek, azt csinálnak amit akarnak, ők írányítják a családot. Azt hogy nem szabad, nem, egygyáltalán nem hallják a családban, viszont ők maguk igen csak gyakrak használják.
  10. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2012. augusztus 9. 19:3217.

    Ne viccelj már.

     

    Mitől jobb nevelési módszer a kiabálás és az odasózás ?

     

     

    előzmény:
    dani zsuzsanna (12)
    2012-08-09  19:04
  11. 2012. augusztus 9. 19:3216.

    Nálunk ez volt (és van is). Nem láttuk még kárát. Hol egy túró rudi, hol egy puding, hol egy pálcikás jégkrém vagy egyetlen darab kis csoki, esetleg kis zacskó keksz. DE csak egy valami! Öröm nézni, ahogy végiggondolja, olykor kicseréli menetközben... DE! Így sosincs kunyizás, kuncsorgás, sírás-rívás. A kóla és egyéb szénsavas üdítő-energiaital-csipsz pedig nem alku tárgya, az nem tartozik a választható repertoárba. Nem az ára, az egészségtelen volta miatt.

    Nem értem a kirohanásodat ez ellen. három dolgot tanul meg: adott értékhatáron belül gondolkodni és dönteni a választásnál, beosztani a pénzt/kapott nasit, valamint az egészséges és az egészségtelen nasik közti különbségtételt (már annyira, amennyire lehet, hiszen a közétkeztetés és az iskolai büfék kínálata pl. erőteljesen "ellenem" dolgozik.)

    előzmény:
    etilany (13)
    2012-08-09  19:10
  12. 2012. augusztus 9. 19:3215.

    Szerintem is az a legnagyobb probléma, hogy egyes szülök nem nevelik a gyerekeiket, hanem hagyják őket "nőni, mint a gazt". A játszótéren félrelökik a játékoktól a kisebbeket, terrorizálják a gyengébbeket és  Anyjuk még véletlenül sem szólna rájuk, pedig belőlük lesz az a kamasz, aki nem köszön, ha hazaér.

    A gyereket csecsemő korától kell nevelni, rendre, tiszteletre szoktatni, és akkor talán a tanároknak is könnyebb lesz a dolga, mert ezt a mai módit azt, hiszem ők sinylik meg a legjobban.

     

    előzmény:
    eda-1952 (9)
    2012-08-09  18:12
  13. 2012. augusztus 9. 19:2114.

    Odasózni egy pici lánynak?

    Édes Istenem, pedig azt hittem, Veled kapcsolatban már semmin sem csodálkozom...:-(((

    előzmény:
    dani zsuzsanna (12)
    2012-08-09  19:04
  14. 2012. augusztus 9. 19:1013.

    Szerintem ez a vásárlásos dolog már ott el van rontva, ha elmegy a   szülő a   boltba a gyerekkel, és akkor nagylelkűen megengedi, hogy a gyerek választhat magának egyvalamit. Na, nálunk ilyen nem volt gyerekkoromban, pedig nem mondhatnám, hogy különösebb szigorral neveltek volna.  

     

    előzmény:
    pompidouenne (5)
    2012-08-09  14:51
  15. 2012. augusztus 9. 19:0412.

    az alap dolgokat követjük

    némi változtatással

    a környezet nyilván más,mobil telefon,internet,van játszóház,babaúszás,több kütyü mint régen

    én szigort,büntetést nem alkalmazok

    viszont odasózást simán..semmi baja nincs tőle..nálunk ez vált be

    a bünti szerintem jobban tönkretesz lelkileg

    pl mint régen sarokba állás,bezárás,térdeplés..

    kiabálás az van

    de mondjuk én olyanokért alapon szólok hogy köszönés

    vagy kérek szépen inni,nem pedig adjál inni

    a széket,asztalt neki kell berendezni kajáláshoz

    játékokat el kell pakolni ha szét dobáljuk estére

    villany föl le kapcsolás,tv számítógép kezelése

    ez már mind megy

    egyedül wc re járás is régóta megy

    most tanítom hogy büfizés,hapcizás a száj elé tenni a kezet..ez még nem megy mert most kezdtük..de azért mondom hátha később berögződik

     

    hát igen azt amazt ha nem veszünk meg akkor mondom hogy most nincs pénz,már a múltkor vettünk mást..most nem tudom meg venni ..egyenlőre működik..

    mindent nem tehetünk meg,nem vehetünk meg,nem mehetünk mindennap programokra sem,mert drága

    ezt meg kell tanulni,megérteni

    ezt akkor is így csinálnám ha gazdagok lennénk

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2012-08-09  13:59
  16. Torolt_felhasznalo_868256
    Torolt_felhasznalo_868256
    2012. augusztus 9. 18:4211.
    Ha meg az sem (miért is válna be?), még minidg agyon lehet verni.
    előzmény:
    Pilizota (10)
    2012-08-09  18:32
  17. 2012. augusztus 9. 18:3210.

    Szerintem nem.

    A régi jól bevált szigorra szavaznék inkább.

    Ha nagyon rossz a kölök, nem hallgat sem a szép, sem a csúnya szóra, akkor jöhet a testi fenyítés.

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2012-08-09  13:59
  18. 2012. augusztus 9. 18:129.

    "Nem a másképp nevelésnél kéne kezdeni sok gyereknél, hanem a sima nevelés elkezdésével."

    Így van. Ha egy kamasz köszönés nélkül jön be, akkor először is eszembe jut Makarenkó, másodszor meg leülök magammal megbeszélni, hogy mit rontottam el.

    Az előbb voltam egy 3 és egy másfélévessel a játszótéren. Tele volt. Körben a padokon nyugisan ültek az anyukák és szemmel láthatóan az életre nevelték a csemetéket, azaz fütyültek rájuk, intézzék el maguk közt a problémákat, beleértve azt is, hogy ebadta felfelé mászik a csúszdán és az indulni akaró sokkal kisebbet félrelöki. Másfél-két  méter magasban.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_787710 (4)
    2012-08-09  14:49
  19. 2012. augusztus 9. 16:538.

    Az én nagyonkamasz fiam általában szokott köszönni. Ha nem teszi, hanem bemegy  a szobájába, és magára zárja az ajtót, akkor tudom, hogy tele a füle a világgal. Ilyenkor kívülről szoktam beszólni, hogy "szia, örülök, hogy itthon vagy", de hagyom békén, és előbb-utóbb kijön, köszön, sőt, bocsánatot kér, de rossz kedve volt-van, stb. Én úgy érzem, ha berontok, és számon kérem rajta a köszönést, akkor csak elmarom magamtól. Köszönjön inkább fél órával később, de legyen kedve beszélni velem. Én nagyon jó kamasz voltam, a kisujjamból ráztam ki a viselkedési szabályokat, csak eközben azt éreztem, hogy a szüleimnek ez a fontos, és nem az, ami bennem lejátszódik. Nem is mondtam el nekik olyan dolgokat, amiből tudtam, hogy gond lenne belőle. Sőt, pontosabban megfogalmazva: rohadtul nem voltam őszinte hozzájuk.

    előzmény:
    Zsifikati (6)
    2012-08-09  14:58
  20. Torolt_felhasznalo_271134
    Torolt_felhasznalo_271134
    2012. augusztus 9. 15:207.

    megveszik neki, mert ök ezt tartják fontosnak. vagy hogy kompenzáljanak. vigasztald magad nyugodtan azzal, hogy káros, csak mert neked nem telik rá.

    félre ne értsd, nem rosszindulatból irom, nekem se telik érintöképernyös telefonra, de meggyöztem magam, hogy nem is tudnám kezelni.

     

    inkább a csordaszellemet kinevelni a tiedböl, hogy ne azért akarja mert másnak is van... 

     

    én pl pólóban és farmerban jártam gimibe. 14éve. A mai fiatalok meg nem, még ebben a faluban sem. Festik magukat, a körmeiket, és topocskákban járnak. De nagy különbség van köztünk (most az unokahugomra célzok, aki most lesz 18): hiába hogy nem festettem magam 18éves koromig, de barátom volt. Neki nem volt egy sem. Szóval komplexen kellene nézni, valamivel elörébb vannak valamivel hátrébb...

    előzmény:
    pompidouenne (5)
    2012-08-09  14:51
  21. 2012. augusztus 9. 14:586.

    Nekem meg pont ez a rész nagyon nem tetszett.

    Mi az, hogy nem köszön, amikor hazajön?

    Megengedhetetlen, és elfogadhatatlan. Az első, amit megtanít egy normális ember a gyerekének, hogy ha megérkezik valahová, ha elmegy valahonnan, akkor KÖSZÖN.

    Szomorú, ha ez nem sikerült.

    előzmény:
    banki.andrea (2)
    2012-08-09  13:59
  22. 2012. augusztus 9. 14:515.

    Én azt vettem észre, a saját jóval kisebb gyerekemet is beleértve, hogy a mai gyerekekben a tisztelet, ami leginkább hiányzik, és ha ez a fogyasztói társadalom következménye, akkor remek, ez nagyon kellett nekünk....

     

    Nagyon jó meglátás az, amivel a facebook-on találkoztam, miszerint manapság az embereket használva, a tárgyak szeretve vannak....

    Csak reménykedem, hogy ha én szeretem a gyerekemet, akkor nagyjából olyanná válik azért, amilyennek szeretném, hogy legyen. Mégis olyan dolgai vannak és olyanokat enged meg magának, amit én sosem tettem volna meg, még csak meg sem mertem volna próbálni.

    Nyilván magamban is keresem a hibát, hogy miért van így, de beszélve másokkal, ők is hasonló gondokkal küszködnek, tehát külső hatások is javában közrejátszanak.

     

    Utálatos, hogy állandóan bizonygatni kell a gyereknek, hogy mi azt s azt miért nem veszünk neki, csak mert másnak van. Nem is értem, hogy más szülő minek veszi meg, mikor korai, egészségtelen, sőt káros, és még sorolhatnám...

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2012-08-09  13:59
  23. Torolt_felhasznalo_787710
    Torolt_felhasznalo_787710
    2012. augusztus 9. 14:494.

    Én is valami hasonlót akartam írni. Nem a másképp nevelésnél kéne kezdeni sok gyereknél, hanem a sima nevelés elkezdésével. Nyilván minden generáció egy kicsit más, mert a világ is változik, ezért a nevelésen is változtatni kell egy kicsit. Nyilván valóan mások a témák, konfliktusok a szülő gyerek kapcsolatban, mint pl. az internet térhódítása elött, de ha egy gyerenek megkapta az aalapvető nevelést, szerintem nincs gond vele.

    Csak, ha körülnézek a mai szülők között sok esetben azt látom, hogy csak tutujgatják a gyerekeiket, nevelés helyett kinyalják a seggüket...stb, akkor ne csodálkozzunk késöbb ha egy ilyen gyerek a fejünkre nő...

    előzmény:
    Klotild (3)
    2012-08-09  14:34
  24. 2012. augusztus 9. 14:343.

    Lehet hogy valamit hülyén csinálok...vagy még nem igazi kamasz a gyerekem ..de ha köszönés nélkül libbene be, azt hiszem , fordulhatna is a fal felé! - szépen mondva!

     

     

    máshogy kell nevelni???? rendben...de attól még alapvető műveltség, és tisztelet ugyanugy működik...már ha van, valaki aki átadja neki... 

    előzmény:
    banki.andrea (2)
    2012-08-09  13:59
  25. 2012. augusztus 9. 13:592.
    Nagyon jó ez a cikk!Sokat aggódom,hogy jól csinálom-e a nevelést, (két kamasz gyerekkel), de az olvasottak alapján azért bizakodom.Különösen ez a rész tetszett: "Ha a kamasz hazajön, és köszönés nélkül elvonul a szobájába, nem az a megoldás, hogy feltépem az ajtót, és számon kérem. Ha nem megyek utána, valószínűleg 15-20 perc múlva kicsámborog, és azt mondja: mama, nincs valami kaja?"Mintha a lányomról írták volna!

Címlap

top