Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Bilizés!! Miért csinálja?

Reniceee
Létrehozva: 2012. július 25. 19:05

2éves fiammal, már kb. 2 hónapja bilizünk. Délutáni alváshoz nem kell pelus.


Már többször odament magától a bilihez s belepisilt. Vissza is tudja tartani a pisit, mert mikor elkezd pisilni, felkapom s abba hagyja a pisit s csak akkor folytatja ha ráült a bilire.


De pár napja egyfolytába összepisil mindent, mikor meg megkérdezem , hogy hova kell pisilni, odamegy a bilihez s mutatja.
Pedig már azt hittem hogy végre "célba értünk".

 

Miért nem megy oda a bilihez pisilni, ha már többször elötte megtette?
Már kezd elfogyni a türelmem. Nem szidom , meg meg semmi csak már kezdem feladni.

  1. 2012. július 26. 09:1726.

    Kedves Reniceee!

     

    Szerintem a kisfiadnál még nem érkezett el az idő... 

     

    Két évesen  talán nem érett arra, hogy szobatiszta legyen. 

    Szerintem ne erőltesd, most nyár van, és jól teszed, ha nincs egész nap bepelenkázva. 

     

    Sok türelemre lesz szükséged, de ne siettesd, hidd el, előbb  utóbb minden kisgyerek életében elérkezik az az idő,  amikor használni kezdi a bilit, de kisebb balesetek akkor is előfordulhatnak:)

    Kitartás:)

     

    előzmény:
    Reniceee (1)
    2012-07-25  19:05
  2. 2012. július 26. 09:0625.

    így igaz.

     

    még jó h. fia van , mert ha lánya lenne, leshetné mikor akar pisilni   :P

     

     

     

    előzmény:
    Reniceee (23)
    2012-07-26  08:41
  3. 2012. július 26. 09:0624.

    Na, az aztán a szobatisztaság, hogy figyelni kell a "kukacát"...

     

    Akkor szobatiszta, ha maga szól, hogy pisilni kell, időben, vissza is tudja tartani, és nem kell bizonyos időközönként bilire ültetgetni. Ehhez az én lányomnak majdnem el kellett érnie a 3 éves kort, hogy így menjen.

     

    Véleményem szerint a legtöbb gyereknél a 2 éves kor, még korai. Lehet ismertetni a bilivel, de elvárni tőle bármit is, még korai. Persze vannak kivételek.

    Az a tapasztalatom, aki korán kezdi, annál állandósul a felmosás, szőnyegek és egyéb lakástextilek folytonos suvickolása. Ha elég érett rá a gyerek testileg és lelkileg, szellemileg is, akkor akár ilyen kis "balesetek" nélkül is megy a dolog. Amíg a gyerek, az egészből csak annyit vesz le, hogy a bilibe pisilés azért jó, mert akkor anyukám örül, addig a gyerek lelkileg, szellemileg nem érett a szobatisztaságra. 

    előzmény:
    Reniceee (23)
    2012-07-26  08:41
  4. 2012. július 26. 08:4123.

    Csajok! Képzeljétek, van egy barátnőm akinek a fia már májusban elmult 2 éves s tegnap eljöttek hozzánk...

    Levette a kisfiúról a pelust róla, s a kukacát figyelte a csaj. Mikor valamit látott rajta( nem tudom pontosan mit) ráültette a bilire. S a kisfiú pisilt, mondjuk 2x be is folyt, mikor nem figyelet a fia kukacát. Utána közlte velem a csaj hogy látom?? ők már szobatiszták!

     

    Hát nem tudom , szerintetek??? Szerintem, ha szobatiszta lenne, akkor saját maga menne a bilihez pisilni, nem?? 

  5. 2012. július 26. 08:3722.

    Ez azért dúrva, mármint a kislányos eset.!

    Mielött elkezdtük a bilizsét,, természetesen megfigyeltem a fiam, hogy érett-e rá. Elhivtam a védőnéninket, jó barát s ő is figyelte a fiam, s közösen döntöttünk hogy szerintünk elég érett rá.

    előzmény:
    somama (19)
    2012-07-26  06:46
  6. 2012. július 26. 08:3421.
    Emeletes házban lakunk, igy sajnos nehezebb. Itthon nem adok rá pelust, s felvettem a szőnyegeket is, így végül is egyszerűen felmosok s kész.
    előzmény:
    dani zsuzsanna (18)
    2012-07-25  22:49
  7. 2012. július 26. 08:3220.
    Soha nem szidtam meg, tudom hogy az nem szabad, meg hát nem is tehet róla
    előzmény:
    csutak51 (16)
    2012-07-25  20:51
  8. 2012. július 26. 06:4619.

    Szia, szerintem a nagy titok abban rejlik, hogy eltalálod-e azt az időpontot, amikor már érett rá. A fiam pontosan három évesen ment oviba szeptemberben, előtte két hónappal levettem a pelenkát, és utána egyszer fordult elő, hogy bepisilt nappal, és egyszer pedig bekakilt. Egyből éjszakára is levettem, teljes meglepetésemre, egyetlen baleset nem történt, száraz éjszakáink voltak.

     

    Mielőtt még jönnének a kövek, előtte már próbáltam biliztetni, de szemmel láthatóan nem izgatta. Ezért úgy voltam vele, hogy megvárom a nyarat, és akkor neki ugrunk.

     

    Ami ezt erősítette még, ismerős gyerekek esetei, akik nagyjából egyidősek voltak a fiammal, és rendszeresen bepisiltek, amikor pl. együtt voltunk a játszótéren, mivel már szoktatás alatt voltak.

     

    Legdurvább az egyik kislány esete volt, akik azon a télen kezdték a szoktatást, egyszer mentünk együtt az utcán, hóvban, overállban a gyerekek, amikor a kislány bepisilt, úgy ahogy volt. Idő kellett amíg hazaértek, a hideg, átázott overállban. Na akkor fogadtam meg, hogy csak nyáron, és kellő érettség mellett fogok próbálkozni, mert nem volt valami szívderítő látni szegény kislány kétségbeesését.

     

    Aztán ugyanezt követtem a lányomnál, igaz ő két hónappal korábban bizonyult rá érettnek. Nálunk ez vált be.

     

    Bár ha lenne harmadik gyerekem, akkor vele a pelenkátlan életmódot választanám első perctől.

     

     

     

    előzmény:
    Reniceee (1)
    2012-07-25  19:05
  9. 2012. július 25. 22:4918.

    ezt a kutyák is csinálják amúgy

     

    ha még az elején van zavarodik

    lányom se egyik napról másikra tudta

    sokszor pisilt ahová épp rájött..pl a szoba közepére

    ezért jó mint most hogy nyár van

    próbáld minnél többet szabadba vinni csak bugyiban.akár park,játszótér.de csak kis gatyában..és kérd többször hogyha kell mond hogy pisilni kell..én az első időkben mint egy gép 10 percenként kérdeztem ha csak bugyiba volt..kell pisilni,kell pisilni

    így berögzült..

    meg ha van netán kert.ott ha nagyon meleg van elég egy bugyi..és mi kitettük a bilit a kertbe..hogy emlékezzen rá..hogy odáig elmenjen

    de sokszor fához vittük,bokorhoz..

     

    szóval ilyen nyári időben ne tegyél rá pelust..bepisil.majd kimosod,felmosol..egy idő után..meg fogja tanulni

    előzmény:
    Reniceee (1)
    2012-07-25  19:05
  10. 2012. július 25. 21:0017.
      Nagyon jólesett olvasni jóakaratú és szakszerű hozzászólásodat, Csutak. Igen, ilyen megértően és türelmes szeretettel érdemes nevelgetni a kicsiket.
    előzmény:
    csutak51 (16)
    2012-07-25  20:51
  11. 2012. július 25. 20:5116.

    A szobatisztasághoz az kell, hogy akaratlagosan tudja már szabályozni a záróizmait a kicsi.

     

    Most még nem tudja, csak próbálgatja, egyszer sikerül, másszor nem.

    Én is csak azt írom, türelem!

     

    Mindennek eljön a maga ideje, ki kell várni ezt is, akkor is, ha Neked némi kényelmetlenséget okoz, sajnos.

    Semmiképp se szid, ha nem sikerül, inkább dícsérd, ha sikerül!

    előzmény:
    Reniceee (9)
    2012-07-25  19:38
  12. Torolt_felhasznalo_379840
    Torolt_felhasznalo_379840
    2012. július 25. 20:1515.

    Nekem ennyi idősen, biztos még nem voltak szobatiszták (2 fiú), de azt is biztosan tudom, nem estek soha vissza.

    Hamar munka ritkán jó. Csak lazán, türelmesen. 

    előzmény:
    Reniceee (1)
    2012-07-25  19:05
  13. 2012. július 25. 19:5914.

    az én személyes véleményem és meggyőződésem , hogy 2.5 éves kor előtt nem kezdeném a szobatisztává szoktatást egyetlen gyereknél sem.

     

     

    ez részben off volt.  bocsi

     

     

     

     

    előzmény:
    Reniceee (1)
    2012-07-25  19:05
  14. 2012. július 25. 19:4213.
    Akkor ügyes kislány , feltakarit maga után
    előzmény:
    kivi39 (10)
    2012-07-25  19:39
  15. 2012. július 25. 19:4012.
    Egyébként délután ráadtam a pelust... erre elkezdte rángatni magáról, s hozta a bilit...
    előzmény:
    Reniceee (1)
    2012-07-25  19:05
  16. 2012. július 25. 19:3911.
    Fél a wc-től... végignézi ahogy intézem a dolgomat, de fél tőle
    előzmény:
    zimmezumma (5)
    2012-07-25  19:32
  17. 2012. július 25. 19:3910.
    Nem tudom miért csinálja. Volt időszak, amikor a lányom szintén nem ült rá a bilire. Végignézte, ahogy bepisil a szoba közepén. Levetkőzött, elvitte a ruháit a szennyesbe, feltörölt maga után és átöltözött. De bilire nem ült. Elmúlt. Ha jól emlékszem, talán 2 hónapig tartott.
    előzmény:
    Reniceee (1)
    2012-07-25  19:05
  18. 2012. július 25. 19:389.

    Nálunk a családba, minden fiút ülve szoktatnak...

    A felkapomot ugy értem hogy pl a konyhában elkezd pisilni, kiabál anya... felkapom s odaszaladunk a bilire.

    előzmény:
    bigacsiga2 (6)
    2012-07-25  19:34
  19. 2012. július 25. 19:368.
    Nem volt semmi trauma, 1x se szidtam le ha bepisilt, ugyhogy nem tudom.
    előzmény:
    Marharépa (3)
    2012-07-25  19:17
  20. 2012. július 25. 19:357.
    Kapaszkodj, még cca 1 év, mire teljesen be fog neki állni. Légy türelmes..
    előzmény:
    Reniceee (1)
    2012-07-25  19:05
  21. 2012. július 25. 19:346.

    Már többször odament magától a bilihez s belepisilt. Vissza is tudja tartani a pisit, mert mikor elkezd pisilni, felkapom s abba hagyja a pisit s csak akkor folytatja ha ráült a bilire.

     

    ---

    Ezt nem értem, mi az hogy felkapom, honnan és miért?

     

    Egy fiúnak miért is kell ülve pisilni?

     

     

    Van kertetek? Enged meg neki, hogy meglocsolhassa a "bokrokat".

    Jobban ráérez az "ízére".

     

     

    előzmény:
    Reniceee (1)
    2012-07-25  19:05
  22. 2012. július 25. 19:325.

    Várd ki, míg magától szobatiszta lesz, nem kell eröltetni, még csak két éves:)

     

    Vissza tudja tartani, persze, mert meglepődik ha felkapod:)

     

    A WC szűkítős- fellépős megoldást nem próbáltátok még?

     

     

    Ja, ilyenkor nyáron a kisfúk szeretnek fát is locsolni - az olyan nagyfiús! 

    előzmény:
    Reniceee (1)
    2012-07-25  19:05
  23. 2012. július 25. 19:174.

    Ezt minden anyuka végig játsza,nem vagy egyedül.Szerintem te sem pisiltél 2 éves korodban minden esetben a bilibe.

    Ha stresszelsz rajta,a fiad is ideges lesz,nyűgös.Neki fogalma sincs arról hogy bilibe kell pisilni,csak azt tudja hogy az a céleszköz,ahová ha pisil,anyuka örül.Neki tök mindegy hová pisil.

    Ahhoz viszont gratulálok hogy a délutáni alváshoz már nem kell pelenka,ez ritka.Szokott ilyen kis kilengés lenni a bili után,ne szidjad,csak legyél szomorú látványosan.Majd visszaszokik.

    előzmény:
    Reniceee (1)
    2012-07-25  19:05
  24. 2012. július 25. 19:173.

    Mi is hasonlóval küzdünk, kb egy hónapja megy a bilizés és néha van visszaesés, hogy nem szól, csak amikor már bepisilt. Én ilyenkor elmondom neki, hogy szóljál, bilibe stb, sőt ha egy nap több ilyen is van, akkor együtt kimossuk lavórban az alsónaciját, hogy érezze a következményt. Nehogy feladd, ez egy ilyen bicikli, kérdezgesd sokszor hogy kell-e, és takarítsátok fel együtt a "bűnjelet".

    Kitartás!!

    (Egyébként nem volt vmi traumája? Nálunk akkor kezdődött a visszaesés, amikor véletlenül kicsorgott a biliből a lábára, akkor teljesen kiakadt.)

    előzmény:
    Reniceee (1)
    2012-07-25  19:05
  25. 2012. július 25. 19:112.
    Mit kezdesz feladni?
    előzmény:
    Reniceee (1)
    2012-07-25  19:05

Címlap

top