Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Végbél polip műtét után

Amarige
Létrehozva: 2012. február 3. 17:29

Kérek mindenkit, akinek volt már hasonló műtéte, vagy hozzá tud szólni a témához segítsen! Kb.2 hete volt egy aranyér műtétem. Egyszerű gyűrűzésnek indult, de találtak 3 polipot is a végbéltől 1-2 cm-re, amelyeket eltávolítottak. Tudom hogy türelmesnek kell lennem a gyógyulást illetően, de olyan fájdalmaim vannak még mindig, hogy felmerült bennem, és mások is mondták, hogy nem lehet-e hogy valami nem úgy sikerült a műtét során, ahogy kellett volna. A gond, hogy az orvosom 2 hét szabadságra ment így nem tudok kihez fordulni, hogy ez normális-e. Egy fórumon sem találtam erre vonatkozóan infót. Az történik, hogy reggel WC után erős csípést, lüktetést érzek, ami gondolom normális a seb tágulása, összehúzódása miatt. Kb.1 órával ezután kezdődik a nagyobb fájdalom: olyan érzés, mintha az idegszálakat folyamatosan tépkednék belül. A fájdalomcsillapítók semmit sem érnek, próbálom jegelni, kamillázni, kenegetni nem sok sikerrel. Ez 4-5 órán keresztül tart, aztán csillapodik, és elmúlik, majd reggel kezdődik újra. Nagyon figyelek arra hogy mit eszek, különösen most, tehát erőlködés nélkül viszonylag könnyen tudok WC-re menni. Ez nem lehet az oka a fájdalomnak.

Kérem, akinek van hasonló tapasztalata, ossza meg!Köszönöm előre is!

  1. 2012. február 7. 22:4226.

    ha szervi okot nem talalnak, megprobalkozhatsz egy pszichoterapiaval. viselkedesterapeutat keress, pszichoszomatikus panaszokra szakosodottat! ha ui. csak a felelemtöl van, akkor nem honapokig, hanem akar egesz eletedben is tarthat.

     

    egyebkent azt gondolom, nagy resze/az egesz magyarazhato a mütettel vagy valamilyen komplikacioval. helyes, hogy nem huzod az idöt, mig az egesz kronikussa valik! 

     

    jobbulast! 

    előzmény:
    Amarige (22)
    2012-02-05  20:52
  2. 2012. február 7. 22:2425.

    Szia! Tegnap nagyon jó napom volt, már kezdtem bizakodni. A doki válaszolt a második levelemre is, így alkalmaztam a tanácsait. Reggel WC előtt forró vizes ülőfürdő, relax, utánna ismét fürdő. Alig volt görcs, már reménykedtem. A mai nap szörnyű volt, pedig mindent ugyanúgy csináltam mint tegnap. Lehet hogy az volt a baj, hogy kétszer is mennem kellet(pedig alig eszek)a WC-re, és a 2.előtt már nem volt időm fürdőzni.Jött is a görcs, majdnem 4 óra volt mire jobban lettem. Sajnos Bánfalvihoz február 22-re kaptam volna időpontot, de én már nem tudok olyan sokat várni, ezért az egyik kolléganőmtől kapott dokit hívtam fel, aki a SOTE-n van, és állítólag nagyon jó.Péter Antalnak hívják, bekönyörögtem magam holnap fél 1-re. Este beszámolok!

    Jó éjt!

    Éva 

    előzmény:
    Bbohar (24)
    2012-02-07  18:15
  3. 2012. február 7. 18:1524.

    Hogy vagy??

    Mesélj! Kértél időpontot Bánfalvitól? Javult, stagnál vagy rosszabb a helyzet? 

    előzmény:
    Amarige (1)
    2012-02-03  17:29
  4. 2012. február 6. 15:4023.
    Érdemes megpróbálni hinni neki, a víz valóban mindegy hogy milyen, a meleg, és a lazítás a lényeg. Konkrétan megpróbálhatod a fájdalom is más, amikor a fájdalom közben még hozzá feszíted az izmaid, stresszel, szorongsz, illetve amikor sikerül lazítani, és elhinni, hogy ez el fog múlni..
    előzmény:
    Amarige (22)
    2012-02-05  20:52
  5. 2012. február 5. 20:5222.

    Szia!

    Nekem is WC után fáj borzalmasan, pedig mindent megpróbálok hogy ellazítsam a záróizmot. Azt olvastam, hogy ezt a vegetatív idegrendszer irányítja, tehát nagyon nehéz "visszavenni"az irányítást mert a fájdalomtól való félelem miatt akaratlanul is összeszorul. Igat hogy ez hónapokig is eltarthat? Próbálkozom a tornával, de amikor fáj iszonyúan nehéz, mert úgy érzem hogy még a torna is rátesz egy lapáttal. Amikor a fájdalom már csökken, és elmúlik tök jól érzem magam, tudok ülni meg minden, de addig csak fetrengek az ágyban. Még szerencse, hogy a székletem különben rendben van, minden reggel megyek. Csak az a baj, hogy így nem tudom magam visszaíratni a munkába, mert nem tudom hogy hogyan bírnám ki a délelőttöt. Ez tényleg egy ördögi kör, ha nem tudsz lazítani, akkor újra megrepedhet, ha meg megreped, megint nem mered lazítani, Ki lehet ebből jönni?

    előzmény:
    Bbohar (20)
    2012-02-05  15:26
  6. 2012. február 5. 15:3121.

    Már válaszolt is neked!

    Én azt tettem amiket alább írtam, plusz wc előtt körömvirágkrém, utána nem használtam wc papírt, hanem azonnal lezuhanyoztam ott, majd jó meleg (nem kamillás) sima ülőfürdőt vettem, amíg az embertelen  fájdalom nem csökkent  valamelyest, majd csökkent, de még így is fájt nagyon nagyon.

    A feszültség fokozza, a lazítás csillapítja! Ez tapasztalható, kipróbálható. Azt a torna amit linkeltem a másikba, nekem szerintem az is segített. (mondom ezt úgy hogy amúgy sosem jógáztam, jógázom) 

    előzmény:
    Bbohar (20)
    2012-02-05  15:26
  7. 2012. február 5. 15:2620.

    Szia!

    Igen, nekem ilyen volt. Reggeltől (wc) utántól borzalmas fájdalom, kora du.-ig.

    Aztán a lazítás, a sok folyadék, a paraffin olaj, a jóga, a homeo bogyók lassan enyhítették, ja és a bepanthen plus. Neked is a wc után fáj? 

    előzmény:
    Amarige (19)
    2012-02-05  11:48
  8. 2012. február 5. 11:4819.
    Szia Bbohar! Most kezdek túl lenni a délelőtti görcsös őrületen. Megint írtam Szűcs dokinak, mert nem tudom hogy erre mi a megoldás.Van erre valamilyen görcsoldó?Nektek is(mármint Plüsstigrisnek és neked)ilyen hosszantartó fájdalmatok volt?
    előzmény:
    Bbohar (14)
    2012-02-04  10:49
  9. 2012. február 4. 21:2418.
    Köszönöm szépen. Erre egyáltalán nem gondoltam, hogy más lehet az oka a fájdalmaknak, de miután olvasgattam az ide vonatkozó írásokat, szinte biztos hogy ez lehet az oka. Nagyon hasznosak voltak Bbohar tanácsai, már el is kezdtem alkalmazni. Nagyon sokat olvastam dr.Bánfalvi Péter írásait, azt hiszem hétfőn kérek egy időpontot hozzá. Azt hiszem az én orvosom nem volt túl közlékeny, szinte semmilyen tanáccsal nem látott el, és csak "ránézésre"állította fel a diagnózist a műtét előtt. Most hogy ennyit segítettetek, és olvastam róla már belátom hogy hiba volt nem megkérdezni egy másik orvost is. Köszi még egyszer Nektek! 
    előzmény:
    szamoyed (17)
    2012-02-04  14:47
  10. 2012. február 4. 14:4717.

    Szia! Látom, már a szakértő is reagát a problémádra.

    Kívánok Neked gyors gyógyulást!

     

    Bbohar! Jó a honlap, amit javasoltál, már el is mentettem. Köszi.

    előzmény:
    Amarige (1)
    2012-02-03  17:29
  11. 2012. február 4. 13:0616.
    Köszi szépen a gondoskodást, tényleg annyira jól esik! Nézem a fórumot!
    előzmény:
    Bbohar (14)
    2012-02-04  10:49
  12. 2012. február 4. 10:5115.
  13. 2012. február 4. 10:4914.

    Szia! Látom, már válaszolt is neked! Hát akkor üdv a klubban, keresd meg ezt a topicot:

     

    http://www.nlcafe.hu/forum/?fid=441&topicid=281822

     

    plüsstigrissel elég sokat írtunk itt a dologról

     

    nekem épp ez az orvos segített rengeteget abban, hogy elmúljon.

     

    Ismerem ezt az erős fájdalmat, és épp ilyen, reggel, órákig, iszonyatos, és nem hat rá a fájdalolmcsillapító! A topic végefelé összegeztük a tapasztalatainkat plüsstigrissel, érdemes elolvasni. 

    előzmény:
    Amarige (1)
    2012-02-03  17:29
  14. 2012. február 4. 09:0113.
    Köszönöm a kedves együttérzést, és jókívánságokat! Jó lenne már túl lenni rajta!
    előzmény:
    newsees (12)
    2012-02-03  22:22
  15. 2012. február 3. 22:2212.
    Én is csak jobbulást tudok kívánni! Szurkolok hogy legalább a kínzó több órás fájdalom gyorsan megszűnjön!
    előzmény:
    Amarige (1)
    2012-02-03  17:29
  16. 2012. február 3. 21:3011.
    Köszönöm, már főztem egy adag teát ülőfürdőnek, kipróbálom!
    előzmény:
    szamoyed (10)
    2012-02-03  21:08
  17. 2012. február 3. 21:0810.
    Nekem műtéti eltávolítás volt, gyűrűzés nem. Próbáld ki a kamillás ülőfürdőt (a lemosás nem elegendő), nekem nyugtatólag hatott. Én is halottam, hogy mások nagyon szenvednek a műtét után, még ülni se tudnak. Előző műtéteim során én is Detralext szedtem, most Dio-PP-t írtak elő. Sajnos nem tudom, hogy mivel lehetne a hosszantartó fájdalmadat csökkenteni.
    előzmény:
    Amarige (9)
    2012-02-03  20:43
  18. 2012. február 3. 20:439.

    Szia Szamoyed!

    Én is szedek egy gyógyszert, Detralex 500 a neve, igaz ezt már a háziorvos javasolta. 1 hete szedem, de nem érzem a változást. Nekem altatásban végezték a műtétet, így nem volt lehetőségem választani, vagy közben megbeszélni. Nekem az orvos a neomagnol ülőfürdőt javasolta, amit az elmúlt napokban váltottam kamillás lemosásra. Most kipróbálom a kamillás ülőfürdőt is.Nekem a WC utáni több órás hasogató fájdalommal van gondom, mert így nem merem kiíratni magam, mert nem bírnám ki azt a fájdalmat a munkahelyemen. Neked is gyűrűzték az ereket?

    előzmény:
    szamoyed (8)
    2012-02-03  19:15
  19. 2012. február 3. 19:158.

    Szia!

    Nekem is két hete volt aranyérműtétem. Nálam is komplikáció adódott, mert a műtét során az orvos az eredeti mellett közvetlen közel talált még egy kisebb aranyeret is. A  műtét során közölte, hogy azt nem műti meg, mivel szorosan mellette van, s így a nyálkahártyya sérülése egybefüggően nagy kiterjedésű lenne, így a kisebbet majd három-négy hónap múlva távolítja.el. Az orvos úgy gondolta, hogy ha azt is megműti, lehet hogy nagyobb bajt csinál.

    Korábbi műtéteimhez képest - amikor egyáltalán nem is voltak panaszaim a műtét után - most nekem is húzódott, fájt, vérzett a WC során, s utána viszketett.

    Számomra az orvos kihűlt kamillás ülőfürdőt irt elő, megtiltotta a WCpapír használatát, helyette lemosás, s recept nélkül is kiváltható gyógyszert szedek (aranyeres rohamra van).

    Lehet, hogy Neked is kiterjedt nagyságú lett a műtéti terület (aranyér+3polip eltávolítása után), s lehet, hogy be is gyulladt. Szerintem lehet, hogy hanyagolnod kellene a kenőcs kenegetését. Kamillás ülőfürdőt javaslom.

    Én már szinte teljesen jól vagyak, minimálisak a panaszaim.

    Kívánom, hogy minél hamarabb gyógyulj meg.

     

    előzmény:
    Amarige (1)
    2012-02-03  17:29
  20. 2012. február 3. 19:107.
    Köszönöm, nagyon jólesik!!
    előzmény:
    Bbohar (6)
    2012-02-03  18:30
  21. 2012. február 3. 18:306.
    Szurkolok, hogy hamar kapjál választ!! (és azért is, hogy a fájdalom mihamarabb eltűnjön)
    előzmény:
    Amarige (4)
    2012-02-03  18:15
  22. 2012. február 3. 18:185.

    Kedves Kristine!Sajnos egyik sem proktológus, úgyis csak azt mondanák hogy türelem. Megpróbálom a Bbohar-tól kapott linket. köszönöm

     

    előzmény:
    Kristine (2)
    2012-02-03  17:40
  23. 2012. február 3. 18:154.
    Szia! Nagyon köszönöm a gyors segítséged!Megpróbálom a kapott címet!! Örök hála!
    előzmény:
    Bbohar (3)
    2012-02-03  17:43
  24. 2012. február 3. 17:433.

    Kedves Amargie!

     

    Nagyon együttérzek. A kérdésedre nem tudok válaszolni, de lenne egy jó tanácsom.

    Voltak már altáji problémáim, és nagyon sok gyors, jó, hasznos, szakszerű tanácsot kaptam egy szakorvostól.

    A helyedben a fenti szöveget bemásolnám ide, szerintem hamar fogsz szakszerű választ kapni!!

    http://www.vastagbel.hu/bin/vendegkonyv/guestfri end.cgi

     

    Jobbulást neked! 

    előzmény:
    Amarige (1)
    2012-02-03  17:29
  25. 2012. február 3. 17:402.
    nem volt ilyen műtétem, a kolléganőmnak viszont igen. ő is sokáig szenvedett, de nem tudom, ilyet tapasztalt-e. nincs ott egy helyettes orvos, akit meg lehetne kérdezni, amíg a tied szabin van?
    előzmény:
    Amarige (1)
    2012-02-03  17:29

Címlap

top