Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Üvegtesti homály?

[Floria]
Létrehozva: 2011. augusztus 19. 12:58

Sziasztok,

tudom, hogy sokan látjuk ezeket az úszó szöszmöszöket, szálacskákat, pontokat, de egyszerűen frászt kapok, október óta a harmadik orvoshoz megyek, mert ahogyan megcsillan a fény a szemüvegemen, látom, hogy hernyó vagy milyen alakú több is. Rendesen farka van és tömött teste. A harmadik orvos már valami kúp alakú tükrös világítóval is megnézte a szemem (rácuppantotta a szemgolyómra), és ártalmatlannak találta. Elképzelhető, hogy ez mind mind tényleg üvegtesti homály, és ilyen borzasztó alakúvá válik mégis? Tényleg hernyó alakú. Már alig merem kinyitni a szememet nappal az utcán, mert ezek száguldoznak a szemem előtt.
Megkaptam, hogy szedjek C-vitamint. Sz*rt sem ért.
Tudtok olyan helyet Bp-n esetleg, ahol foglalkoznak "szempucolással"? Láttam youtube-on egy olyan videót, ahol lézerrel szétégetik a nagyobbakat, valaki volt ilyen kezelésen?


Köszi

  1. 2012. augusztus 12. 16:2426.
    Szia, én most találtam rá erre a topicra, üvegtesti homállyal foglalkozó írásokat keresgélve.

    Én orvostanhallgató vagyok, és én is szenvedek ebben a "betegségben". Nekem is van pöttyöm, meg szürke hernyóm, már nem is számolom mennyi.

    Az orvosok azért nem mondanak semmit erről, mert jelenleg nem tudja az orvostudomány, hogy mi okozza ezeket, s ezért nincs beleszólásunk a folyamatba.

    Léteznek törekvések lézeres kezelésre, olvastam róla egy amerikai cikket, állítólag a műtétek 92%-a sikeres, de csak bizonyos fajta homályokat lehet vele kezelni.

    Továbbá létezik vitrectomia, tulajdonképpen a homályok sebészeti eltávolítása, de még tökéletes beavatkozás esetén is magas a súlyos szövődmények kockázata.


    Viszont érdekelne milyen hatása volt a Rutascorbin-nak? Többen írtátok, hogy használtátok ezt a gyógyszert, ami leírás szerint: "Az alsó végtagok idült vénás elégtelenségében és aranyeres panaszok esetén a tünetek enyhítésére, ill kapilláris károsodások mérséklésére" használatos.

    http://www.hazipatika.com/gyogyszerkereso/te rmek/rutascorbin_tabletta/1468
  2. 2011. augusztus 21. 13:1425.
    Köszi, majd kipróbálom, meg veszek megint rutascorbint is, de azért a biztonság kedvéért elnézek még kedden a dokihoz (megint...).

    (bocsánat, h csak most reagálok a kommentekre, dolgoztam péntek-szombaton, most jutottam csak újra géphez)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_236426 (22)
    2011-08-19  17:08
  3. 2011. augusztus 21. 13:1324.
    Nekem sajnos nem 1-2 pöttyöm van, hanem a pöttyök csordákban úsznak 20-30, és a szálacskák, meg sokkal nagyobb "hernyók", amik inkább koktélrákra hasonlítanak :S iszonyatos.
    előzmény:
    amikor (21)
    2011-08-19  16:52
  4. 2011. augusztus 21. 13:1123.
    Látja a szöszmöszöket, amikor először voltam dokinál mondta is h látja, de ártalmatlanok, de azóta sokkal sokkal több lett, és nem olyanok, mint a többi, ez a bajom, hogy egyik sem veszi  a fáradságot, és fejti ki mi miért hogyan stb
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_667442 (20)
    2011-08-19  16:36
  5. 2011. augusztus 19. 17:0822.
    azért a kínaiak tudnak sokmindent amit itt nyugaton mi nem, és náluk ez a szem torna masszázs, már ovis korban elkezdődik, pont úgy mint a thai-cshi, megtanulják a gyerekek az iskolában.  Bajod nem lesz tőle, csak kitartást igényel, mert nyilván, ha már baj van kell legalább fél év mire hatása bizonyul.
    előzmény:
    [Floria] (14)
    2011-08-19  13:48
  6. 2011. augusztus 19. 16:5221.
    Nekem 13 éves korom óta van, akkor kicsit zavart, de már megszoktam. Van 2 úszó pöttyöm egymás mellett és egy kevésbé látható valami. 
    előzmény:
    [Floria] (15)
    2011-08-19  13:50
  7. Torolt_felhasznalo_667442
    Torolt_felhasznalo_667442
    2011. augusztus 19. 16:3620.

    Tényleg fiatal vagy ilyen problemákhoz. Én kétszer annyi idős vagyok, mint te, engem már nem zavar. És volt ennél nagyobb baj is a szememmel, ahhoz képest ezek szöszmöszök már elhanyagolhatóak. 

     

    Nézdd, ő azt látja, ami ott van. A szöszmöszt, vagy a hernyót nem látja, mert az nincs  ott! Azt csak te látod, mert az üvegtesten homályos foltok keletkeznek, és azok okozzák. 

     

    Azért nem ártani elmenni egy retinológushoz is.  

    előzmény:
    [Floria] (15)
    2011-08-19  13:50
  8. 2011. augusztus 19. 14:2119.
    Már nem emlékszem, de az én orvosom elég nagy adaggal szedette velem, úgyhogy egy üveg pár nap alatt elfogyott.
    előzmény:
    [Floria] (17)
    2011-08-19  13:58
  9. 2011. augusztus 19. 14:2018.
    Egy üveg biztosan nem elég, térj vissza hozzá. Meg keress egy jobb szemészt, ha megteheted... Nekem egy idő után elmaradtak, aztán még egy-kétszer visszatértek, akkor mindig vettem Rutascorbint 2-3 üveggel. Most hozta a topik az eszembe, hogy évek óta nincs ilyen problémám hálistennek.
    előzmény:
    [Floria] (17)
    2011-08-19  13:58
  10. 2011. augusztus 19. 13:5817.
    Hehe, köszönöm, szedtem azt is :D aztán amikor az elfogyott, próbálkoztam a nagydózisú c-vitaminnal, rágótablettással, kapszulással, stb stb.
    Nekem is néha tömegesen száguldoznak :SS
    előzmény:
    eda-1952 (16)
    2011-08-19  13:51
  11. 2011. augusztus 19. 13:5116.
    "Síma" C vitamint? Velem Rutascorbint szedettek, s nem csak homályok úszkáltak, hanem a fél raj Perseidák a szemem előtt száguldott el. Megkapod recept nélkül is. (legalábbis legutóbb még nem kértek hozzá..)
    előzmény:
    [Floria] (1)
    2011-08-19  12:58
  12. 2011. augusztus 19. 13:5015.
    25 vagyok, korainak tartom én is a szemem amortizálódását :(

    Speckó nagyítókkal nézte, de akkor lehet ott bármi, ő nem is látja, csak az ereket? Jajj....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_667442 (13)
    2011-08-19  13:45
  13. 2011. augusztus 19. 13:4814.
    Eldurrant az agyam, miután először szemésznél voltam, és gondoltam ha a c-vitamin kell a kis mocskok kiirtásához (azt hittem eltűnnek majd...hahha...), akkor kapnak rendesen, úgyhogy néhány napig kb 4000mg C-vitamint szedtem, de a hascsikaráson kívül semmi hatása nem volt :D

    Köszi, a szemtornára még nem is gondoltam, elkezdem majd, hátha kicsit lelassul a szálacskák képződése :( Vérnyomás meg inkább alacsony, de többnyire normális, kérdezték is a dokik, de ez kilőve...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_236426 (12)
    2011-08-19  13:43
  14. Torolt_felhasznalo_667442
    Torolt_felhasznalo_667442
    2011. augusztus 19. 13:4513.

    Nekem is van ilyen. Nálam is az üvegtestakármivel magyarázták. 

    Erős fényben gyakoribb, ezért is szeretem a félhomályt. Meg a napszemüveget.

     

    Az orvos nem láthatja, akkor sem, ha pont akkor te látod!

     

    Hány éves vagy?  

    előzmény:
    [Floria] (10)
    2011-08-19  13:35
  15. 2011. augusztus 19. 13:4312.
    Megnéztem a lapodat fiatal vagy még nagyon, megértem, ha nem akarsz beletörődni, azt is lehet, küzdeni ellene. Amit tehetsz, hogy odafigyelsz a szemed oxigén ellátottságára, a c vitzamín tényleg jó hatású, gopndolom egyértelmű, hogy a cigi és társai nem tesznek jót a hajszálereknek. Megnézeted a vérnyomásod hogy rendben van e, és belekezdhetsz egy szemtornába is  pl erre gondolok  itt a második része is ezeknek mind van értelme, annak hogy teóriákat gyártsál, meg rettegjél, hogy de mi van ha ..... annak semnmi értelme.
    előzmény:
    [Floria] (10)
    2011-08-19  13:35
  16. 2011. augusztus 19. 13:4311.
    Hja, nem is a szálacskákkal van a baj, hanem a nagy bumszli alakúakkal :( és csak jönnek csak jönnek az újak mindig, váhh...
    előzmény:
    szillvorium (8)
    2011-08-19  13:21
  17. 2011. augusztus 19. 13:3510.
    Hát, próbálom nyugtatni magam, hogy ezzel a kúp alakú műszerrel észrevette volna, ha baj van, de mi van, ha pont akkor nem úszott elé, hogy ő is lássa? Szóval értem én, hogy bele kell törődni, de borzasztóak :S
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_236426 (9)
    2011-08-19  13:26
  18. 2011. augusztus 19. 13:269.
    Ugyan ne viccelj, ha hernyó lenne nem gondolod, hogy meglátták volna?Én ugy fogom fel ezt az egészet, hogy ez van ezt dobta a gép, amilyen genetikai hátterem van akár már vak is lehetnék, de nem vagyok az, ez egy állapot nem mondom én is megdöbbentem mikor kiderült hogy ez így is marad. De gondold csak végig  az már a szabad akarat, hogy innentől kezdve rettegve éled e az életed, vagy el tudod fogani. Ha nem megy menj el a láthatatlan kiállításra, és értékrlni fogod a hernyóidat. Az életben rengeteg dolog van amitől félhetnénk, aki akar az mindíg talál is magának. Ne tartozz közéjük, lépj túl rajta, és élj vidáman ettől.
    előzmény:
    [Floria] (7)
    2011-08-19  13:17
  19. 2011. augusztus 19. 13:218.
    Nekem hajszálaim vannak. Én úgy tudom, ezek annyira kicsik, hogy nem lehet őket elcsípni és "kinyírni", csak mi látjuk őket felnagyítva.
    előzmény:
    [Floria] (7)
    2011-08-19  13:17
  20. 2011. augusztus 19. 13:177.
    Uhh. Ezek nem jó hírek. Valahol olvastam, h vki injekciókúrát kapott, hogy kevesebb legyen, de valahogy nem tudom elképzelni, h egy zárt helyről csak úgy felszívódjanak. A szálacskák meg a pontok rendben vannak, beletörődtem...de ezek a nagy hernyó alakúak....brrrrrrrrrrrrr.... dokik után 1-2 napig próbáltam nem figyelni, de aztán megint megjelent valami borzasztó alakú, és kezdődött újra az egész rettegés, hogy mi van ha mégsem csak homály...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_236426 (6)
    2011-08-19  13:14
  21. 2011. augusztus 19. 13:146.
    Nekem is vannak ilyenek a szememben annak idején mikor megjelentek, megmozgattam mindent, hogy valahogy kiszedessem. A klinikán egy doki elmondta, hogy van ugyan módszer rá, de a kockázat sokkal nagyobb mintsem megérné műteni. Végig gondoltam, ha nem sikerül sokkal szarabb lesz, és arra is rá kellett jönnöm, hogy míg harcolok ellene addig fog csak idegesíteni, elfogadtam, hogy ez van, és azóta 11 éve szinte egyáltalán nem zavar.
    előzmény:
    [Floria] (1)
    2011-08-19  12:58
  22. 2011. augusztus 19. 13:105.
    Láttam én is, rosszul is voltam tőle.
    előzmény:
    szillvorium (4)
    2011-08-19  13:09
  23. 2011. augusztus 19. 13:094.
    Múltkor dr House-ban hernyó volt a szemben.
    előzmény:
    [Floria] (3)
    2011-08-19  13:03
  24. 2011. augusztus 19. 13:033.
    Mármint a szempucolás miatt, vagy a "hernyók" miatt, mert lehet hogy esetleg tényleg hernyó?
    előzmény:
    Télapó*** (2)
    2011-08-19  13:01
  25. 2011. augusztus 19. 13:012.
    Keress fel privát szemorvost, esetleg szemklinikát.
    előzmény:
    [Floria] (1)
    2011-08-19  12:58

Címlap

top