Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Autóutak Románia,Bihar

Ancsika1
Létrehozva: 2009. június 9. 21:40

Már nyitott ma erről egy topikot,de nem sok válasz érkezett.

Aki arra felé lakik,vagy mostanában kirándult arra:

Milyenek az utak Bihar hegységben?Mennyire járhatóak?

A konkrét célpont Várasfenes,és a környéke.

köszi!!!

  1. 2017. július 15. 06:028.

    Hajdú-Bihar megyei vagyok, és 2006-ban jártam legutóbb Nagyváradon. Akkor úgy néztek ki az utak (a Bors -- Nagyvárad -- Kolozsvár főútvonal Nagyvárad és a határ közötti szakasza), hogy nagyon sok kívánni valót hagyott maga után. Lepukkant, rázós, kikopott aszfaltozású, helyenként kisebb kátyúkkal tarkított volt az útburkolat. Az úttól balra (északra) 150 m-re látszott egy többemeletes egykori gyárépület, amelynek ablakai úgy néztek ki, mintha golyószóróval lőtték volna szanaszét azokat. Az út melletti vasúti fővonal sínjeit javában falta a már "jól" megvastagodott vakrozsda, gondolom vasúti közlekedés alig lehet rajta eszerint... .. .


    A városi utak sem voltak jobban Nagyváradon mint a környékén, sőt még rosszabbak voltak (akkor..). A város pedig telis-tele volt hulló vakolatú és hiányos festésű, lepukkant épületekkel. Az egész látvány és tapasztalat nagyon-nagyon megdöbbentett... Úgy nézett ki Nagyvárad és környéke, akár egy kísértetváros... ! :-O! :(

  2. 2009. június 10. 08:237.

    És mennyire rossz?Te szerinted sem lesz baja a kocsinak,csak az idegeinket fogja próbára tenni a lassú haladás?

    Tényleg,ha baja lenne a kocsinak,a magyar casco arra is fizet? (biztos hülye kérdés... )

    előzmény:
    PUSZKATA (6)
    2009-06-10  07:30
  3. 2009. június 10. 07:306.

    Szia!

    Sokat járt barátunk,aki jól ismeri a helyi útakat,azt mondta,ne hargudjunk,de az autójával nem fog a Bihari Hegyeken átmenni,mert városi autó,nem terepjáró...(megjártuk a másik autójával azokat az utakat,és nem javítottak rajtuk semmit azóta...)Kolozsvártól Váradig jó az út,Váradon és környékén sajnos pocsék...(nem mintha Kolozsváron kitűnő volna)

    előzmény:
    Ancsika1 (1)
    2009-06-09  21:40
  4. Torolt_felhasznalo_234597
    Torolt_felhasznalo_234597
    2009. június 10. 06:065.
    Már az előző topicodba is írtam, hogy szerintem néhol jobb utak vannak, mint itthon. A franciák nagyon dolgoznak rajta.
    előzmény:
    Ancsika1 (1)
    2009-06-09  21:40
  5. 2009. június 9. 22:074.
    Akkor jó,ha akocsinak nem lesz baja,mert 3 éves.
    előzmény:
    wild-cat (2)
    2009-06-09  21:54
  6. 2009. június 9. 21:593.

    A legfőbb főutak már elég jók, de minnél kisebb a fő út, annál rosszabb...

    szerintem célszerű a lagfőbb utkon menni, még ha az kerülő is, de ha látni akartok mindent, akkor lassan, néhol csiga tempóban érdemes haladni.

     

    Amikor utoljára 2008-ban (az év elején) voltam ott, akkor voltak olyan utak, ahol több volt a kátyú, mint a beton, annál már a köves út is jobb, csak több port ver fel. (azóta lehet, hogy jobb lett, sok volt most Erdélyben az út felújítás!)

     

    Jó kirándulást!

    előzmény:
    Ancsika1 (1)
    2009-06-09  21:40
  7. 2009. június 9. 21:542.

    Szia!

     

    Én nagyváradi vagyok. A romániai megyék közük azt hiszem Bihar megye áll legrosszabbul az utakkal. Eléggé rossz minőségűek, de Belényes fele aránylag nincs gond. Nagyváradon kicsit rossz állapotúak, gondolom átutaztok itt.

    Az autónak biztosan nem lesz semmi baja tőle (gondolom nem rallyzni akartok ).

    Jó szórakozást kívánok.

    előzmény:
    Ancsika1 (1)
    2009-06-09  21:40

Címlap

top